Terjed a bitcoin Salvadorban még az árfolyam veszteség ellenére is

Salvadorban a bitcoin (BTC) törvényes fizetőeszközként való elfogadása annak ellenére működik, hogy a kormány több mint 50%-ot bukott a BTC vásárlásain – állítja az ország pénzügyminisztere.

Alejandro Zelaya a Bloombergnek adott szerdai interjújában jelentette ki, hogy a bitcoin bevezetése előnyös volt Salvador bank nélküli lakossága számára, továbbá serkentette a turizmust és a befektetési kedvet. „Ez egy olyan jelenség, amely létezik és egyre inkább teret nyer, és a következő években is jelen lesz” – nyilatkozta.

Tavaly szeptembertől e hónap elejéig Salvador mintegy 2301 BTC-t vásárolt összesen 103,9 millió dollárért. Július elején a portfólió értéke mindössze 46,6 millió dollár volt, ami több mint 55%-os nem realizált veszteséget jelent. A piacok friss fellendülésével a portfólió értéke kissé javított helyzetén és jelenleg 55 millió dollárt ér.

Salvadort a hagyományos pénzintézetek erős kritikával illették a digitális pénzeszköz bevezetése miatt, januárban például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) állt bele az országba és sürgette, hogy szüntesse meg a bitcoin törvényes fizetőeszköz státuszát.

„Az új technológiákon keresztül demonstrálható, hogy a korábbi években az emberek mennyire féltek az olyan dolgoktól, mint a weboldalak és a digitális vállalkozás, de az idő múlásával bebizonyosodott, hogy a valóság előbb-utóbb kikényszeríti használatukat” – tette hozzá Zelaya.

Az ország a múlt év végén jelentett be egy 1 milliárd dolláros bitcoin-kötvény programot is, de azt márciusban a kedvezőtlen piaci körülmények miatt elhalasztotta. Zelaya elmondás szerint a tervet újra át fogják gondolni, amint javulnak a piaci körülmények.

Érdekelhet még: Egyre többen birtokolnak bitcoint: ez a garnélák és a bálnák harca!

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo