Top 3 előrejelzés: Ez vár a Bitcoin, Ethereum és Ripple árfolyamára – A $WSM jobb befektetés lehet

Hosszú passzív időszak után végre ismét lehetett valami izgalmat tapasztalni a kriptoszektorban, hála a Grayscale győzelmének az amerikai tőzsdefelügyelet felett.

Ennek kapcsán megnézzük, hogy milyen árfolyamra lehet számítani a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező kriptoknál, illetve elmondjuk azt is, hogy miből lehet érdemes még bevásárolni.

Komoly esésre számíthatnak az Ethereum tulajdonosai

A hatalmas rally-t követően az Ethereum befektetői a jelek szerint rövid távon gondolkodtak. Az érme 7%-ot tudott erősödni minimális idő alatt, a lassulás első jelénél azonban a legtöbb befektető faképnél hagyta a népszerű kriptot.

Jelenleg a legnagyobb kérdés, hogy képes lesz-e tartani az Ethereum az 1700 dollár feletti szintet. Amennyiben igen, úgy rövidesen nem kizárt, hogy ismét az 1800 dolláros magaslatokban köszönthetjük az ETH-t.

ETH árfolyam

Ellenkező esetben azonban a következő két támogatási szint 1630 és 1550 dollárnál van. Vagyis a legrosszabb forgatókönyv szerint közel 10%-os visszaesésre is érdemes felkészülni.

A Ripple jövője kérdéses

Technikai értelemben nincs egyszerű helyzetben a Ripple, miután az előző hetekben az XRP értéke közel a duplájára nőtt, ezt követően pedig megállás nélkül zuhant.

Az érme jelenleg a 0.5 dolláros zónában mozog, míg a relatív erősségi index hamarosan eléri a túladott szintet. Az árfolyam jelentősen elmarad az 50- illetve 100 napos exponenciális mozgóátlagtól (EMA), azonban ez a korábbi erősödés után nem meglepő.

XRP árfolyam

A rossz forgatókönyv szerint 0.48, rosszabb esetben 0.42 dollárnál van a legnagyobb támogatás, így egészen eddig az értékig zuhanhat az XRP.

Amennyiben viszont az XRP-befektetők ismét képesek átvenni az irányítást, úgy a következő ellenállási szintig, vagyis 0.5813 dollárig tarthat egy futam.

A Bitcoin ára nagyot mehet

A BTC az előző napok során sikeresen ki tudott törni a 26 000 dolláros árfolyamsávból és egészen 28 000 dollárig ugrott fel. Ezt követően az Ethereumhoz hasonlóan itt is eladási hullám indult meg, ami 27 100 dollárig küldte le az BTC-t.

Az RSI értéke törést jelez a lendületben, ami alapján arra gondolhatunk, hogy a Bitcoin-bikák elfáradhattak.

BTC árfolyam

Azonban egy új lendület esetén minden bizonnyal az első megálló 28 142 dollárnál lenne. Ez volt ugyanis az az ellenállási szint, amit augusztus 29-én végül nem sikerült áttörni. Amennyiben most ez sikerülne, úgy ismét közel kerülne a 30 000 dollár pszichológiai határ.

Vagyis összességében elmondható, hogy az Ethereum, a Ripple és a Bitcoin esetében a korábban látott lendület szinte azonnal alábbhagyott. Ezért pedig nem kizárható, hogy a szektor legnagyobbjai ismét visszatérnek az oldalirányba mozgó tartományba.

Milyen érmét lehet érdemes vásárolni?

Az tagadhatatlan, hogy a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező érmék általában komoly befolyással bírnak a teljes szektorra, azonban ennek ellenére mindig akadnak kivételek. Ezek többnyire olyan kriptok, amelyek egyes tulajdonságaiknak, vagy kiterjedt követői bázisuknak köszönhetően képesek akár az “árral szemben” is haladni.

Írásunk hátralévő részében két olyan kezdeményezést is mutatunk, melyekkel még egy erősen medvepiaci hangulat során is lehetséges magas hozamot elérni.

Aktív vagy passzív jövedelem a Wall Street Memes-szel

A közel 1 millió követővel rendelkező Wall Street Memes már most hatalmas sikereket tudhat a háta mögött. Ráadásul annak ellenére, hogy a 3 hónapja tartó előértékesítés alatt számos turbulencia érte a kriptoszektort.

Elég, ha csak a tőzsdefelügyelet által indított keresztes hadjáratra gondolunk.

Vagyis bármilyen nehézség ellenére a Wall Street Memes képes még a legnagyobb kihívásoknak is ellenállni. Más szóval okkal feltételezhető, hogy még a szeptember végén induló listázást követően is -bármilyen külső trendtől függetlenül- A projekt képes lesz a tartós növekedésre.

Wall Street Memes előértékesítés

További okot ad a bizakodásra, hogy a fejlesztők nemrég tették elérhetővé a $WSM stakelési felületét. Ez pedig azt jelenti, hogy akár már az előértékesítés idején is gyarapíthatod az érméidet, teljesen passzív módon.

Ha így tennél akkor nincs más teendőd, csak az elvégzett vásárlást követően a felül látható “stakelés” fülre kattintani. Itt kapcsold össze a tárcádat, majd add meg, hogy mennyi érmét szeretnél lekötni.

Írásunk idején az éves várható hozam (APY) mértéke 80%, vagyis közel duplaannyi érméd lesz, mint amennyit eredetileg lekötöttél. Tartsd azonban szem előtt, hogy a minimális lekötési idő 1 hét, ezt követően viszont bármikor hozzá fogsz tudni jutni a tokenjeidhez.

Miért lehet az év legnagyobb dobása a Wall Street Memes?

Egy mém érme esetében a sikerhez a legfontosabb, hogy kellő mennyiségű befektető ismerje a projektet. Amennyiben ez teljesül, úgy a legtöbb esetben a siker szinte garantált.

Ez a Wall Street Memes esetében teljes mértékben igaz, hiszen az oldal több mint 5 éves fennállása óta az internetes mémkultúra fontos résztvevőjévé vált.

Ez pedig olyannyira nem túlzás, hogy a múltban többször is előfordult, hogy Elon Musk reagált a készítők valamelyik vicces posztjára.

A gyűjtés sikere pedig olyannyira markáns volt, hogy egy kriptobálna is beugrott a befektetők közé. Mindössze néhány perc leforgása alatt közel 1 millió dollár értékű Ethereumért cserébe vásárolt valaki $WSM-et.

Wall Street Memes stakelés

Bár biztosra nem lehet tudni hogy ki volt, sokan úgy gondolják, hogy Musk akarta így kifejezni a támogatását.

A listázásra hamarosan sor kerül, ezért már csak korlátozott idő áll a rendelkezésedre a vásárláshoz.

Amennyiben így teszel, a tranzakciót nem csupán kriptoval, hanem bankkártyával is el tudod végezni.

Ha pedig vásárlás előtt inkább megismernéd a projektet, látogass el a magyar nyelvű weboldalra, még ma!

Nézd meg a Wall Street Memes oldalát

Már csak napjaid vannak hátra, hogy Sonik coint vásárolj

Abban az esetben ha nem szeretnél még több hetet várni a $WSM listázásáig, érdemes lehet megfontolni a $SONIK érméket.

Ez egy egészen apró piaci részesedéssel induló mém érme, ami a Sonic a sündisznó mémesített változatát aknázza ki.

A fejlesztők célja mindössze 2 millió dollár összegyűjtése, amiből jelenleg már 1 millió teljesült. A listázásig már csak 2 nap van hátra, így ha szeretnél esélyt adni ennek az egyedi projektnek, nem érdemes túl sokat gondolkodnod rajta.

Sonik coin 600k

A Sonik azonban nem csupán egy mém érme a sok közül. A befektetők akár úgy is dönthetnek, hogy lekötik az érméiket, amivel folyamatos passzív bevételt szerezhetnek.

A Sonik coin egyik legnagyobb előnye más érmékkel szemben, hogy egészen elenyésző kezdeti mérettel fog indulni. Emiatt pedig már viszonylag csekély befektetést követően is hatalmas ugrásokra lesz képes az árfolyam.

Egyes elemzők szerint nem zárható ki, hogy napokkal az indulást követően a token értéke a 10-szeresére fog növekedni.

Bárhogy is legyen, érdemes lehet a biztonság kedvéért néhány Sonik coint beszerezned, hiszen soha nem lehet tudni, melyik érme lesz a következő sikertörténet.

Megnézem az Sonik coin oldalát

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**