Történelmi csúcson a bitcoin bányászati nehézség

A 753984. számú blokknál nemrég történelmi csúcsra ért a bitcoin bányászati nehézség, amely így most már 32,05 billió hashnél jár. Az elmúlt hónapban kétszer is emelkedett a bányászati nehézség, és most szeptember 13-án újabb 3,45%-kal emelkedett az érték. A piaci kapitalizációja szerint is legnagyobb kriptovalutát most már még nehezebb bányászni.

A bitcoin bányászati nehézség alakulása

Két héttel és nagyjából 2016 blokkal ezelőtt a bányászati nehézség 2022-ben a második legnagyobb emelkedését produkálta, amikor 9,26%-kal nőtt az érték. A mai emelkedés után pedig egyértelműen elmondható, hogy ilyen nehéz még nem volt BTC-t bányászni, mint most. Közben pedig egy kisebb emelkedés után a bitcoin ára megint zuhanni kezdett, kedden 9%-ot veszített értékéből, miután közzétették az Egyesült Államokban a fogyasztói árindex legfrissebb adatait. A rosszabb hírek és árcsökkenés valamint a nehézség emelkedése ellenére a BTC hashrátája bőven 200 exahash per másodperc felett maradt.

Az elmúlt 24 órát figyelve a Foundry USA nevű bányászati pool volt a hálózat legerősebbje, ez a pool adta a teljes hashráta közel 27%-át. Mögötte az F2pool jött a teljes BTC hashrátából vállalt 15,4%-ával és a harmadik helyre a Binance Pool került. Ez utóbbi már 15%-nál kevesebbet tesz hozzá a globális teljesítményhez. Az elmúlt 24 órában 149 blokk került kibányászásra, ebből 40 a Foundry USA, 23 pedig az F2pool neve mellé volt felírható. Jelenleg átlagosan valamivel 9 perc felett van egy blokk kibányászásának ideje. Még nagyjából 2000 blokk van hátra a következő nehézségi változásig, ami majd 2022. szeptember 27-én következik be. A jelenlegi bányászati időközöket és a hashrátát figyelembe véve akkor már nem emelkedésre, hanem inkább csökkenésre kell számítanunk.