Tőzsdére megy a Wall Street Memes!

Amennyiben megfordultál már Twitteren és érdekelnek a mémek, illetve a kriptoszektor, akkor abban az esetben biztosan találkoztál már a közel negyedmilliós követői táborral rendelkező Wall Street Memes oldalával.

A hihetetlenül népszerű Wall Street Memes a napokban jelentette be, hogy hamarosan a saját kriptopénze elérhető lesz, amelynek az előértékesítéséhez lehet jelenleg is csatlakozni.

Mivel a Wall Street Memes közössége hatalmas, ezért a befektetők is biztosak lehetnek benne, hogy a $WSM érmék is jelentős karrierre számíthatnak.

Abban az esetben, ha még az elsők között vennéd ki a részed a projektből, akkor nem érdemes késlekedni.

A mémek királya megérkezett

A Wall Street Memes Twitter oldala már 2019-tők kezdve gyűjti maga köré a követőket. Fennállása óta pedig nem csupán Twitteren, hanem Instangramon is sikerült meghatározó követői bázist kiépíteni.

A közösség mérete pedig mindennél fontosabb, hiszen ez az, ami igazán meghatározóvá tehet egy kezdeményezést. Ezt bizonyítja az is, hogy a Wall Street Memes 2021-ben kiadott Wall Street Bulls NFT kollekcióját mindössze 32 perc alatt kapkodták el a befektetők.

Ilyen közösséggel a háta mögött pedig a Wall Street Memes sikere szinte garantált.

Ez azonban még nem minden.

A múltban az összesen közel 1 millió felhasználóval rendelkező közösséggel még maga Elon Musk is felvette a kapcsolatot.

Nézd meg a Wall Street Memes oldalát

A népszerűség a siker kulcsa

Az előző két hónapot a kriptoszektorban egyértelműen a Pepe, illetve az ahhoz hasonló mém kriptok uralták.

A Pepe az indulását követően, hála a mögötte álló közösségnek és az ismert látványvilágnak, hamar magával tudta ragadni a befektetők szívét. Mindössze néhány héttel a token listázása után a kezdeti árfolyamhoz képest a PEPE értéke 2 500 %-kal emelkedett!

Más szóval azok a befektetők, akik mindössze 50 dollár fektettek be, 1250 dollár haszonra tehettek szert.

A Pepe sikerén felbuzdulva aztán sorra jelentek meg a Pepe nevét idéző vagy hasonló mémeket megtestesítő projektek. Ezek némelyike ugyan átmenetileg képes volt sikereket felmutatni, azonban összességében ezeknek a kezdeményezéseknek a túlnyomó része szinte azonnal el is halt.

WSM token

A Wall Street Memes azonban több okból kifolyólag is képes lehet hosszabb távon is sikereket elérni. Ezzel kapcsolatban pedig egyes elemzők azon a véleményen vannak, hogy akár a 10 000%-os emelkedés sem kizárt a $WSM listázását követően.

Egyrészt mivel a létrehozása óta a Wall Street Memes készítői képesek voltak folyamatosan követni a különböző internetes trendeket, így minden bizonnyal erre a jövőben is képesek lesznek.

Továbbá a Wall Street Memes készítői az érmékkel szeretnének egy rendkívül fontos társadalmi jelenségre is rámutatni, amiről könnyen lehet, hogy sokan már elfelejtkeztek.

Nézd meg a Wall Street Memes oldalát

A hatalom a kisember kezében

A pénzügyi világot szinte kivétel nélkül a legnagyobb cégek vezetői uralták. Ők voltak azok, akik egy-egy döntésükkel képesek voltak romba dönteni akár egész országokat.

Évtizedeken keresztül a lakosság számára elérhetetlenek voltak azok a hozamok és lehetőségek, amiket a legnagyobbak naponta megszereztek.

Azonban a Wall Street falai megremegtek, miután 2021-ben az internet lelkes népe, a lakossági befektetők legbátrabb rétege egy emberként a GameStop mögé állt.

A pillanatok alatt lezajló események egyik legnagyobb tanulsága pedig az volt, hogy amennyiben kellő mennyiségű befektető áll be egy ügy mögé, még a legnagyobb cégek vezetőinek a lába is meg fog remegni.

A Wall Street Memes fejlesztői pedig pontosan ezt az üzenetet kívánják megörökíteni. Erre pedig feltehetőleg minden esélye meg is van a csapatnak, hiszen a hatalmas követői tábor egy jelentős része pontosan azokból áll, akik korábban a GameStop befektetői között is jelen voltak.

Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy a Wall Street Memes $WSM érméit a befektetők pillanatok alatt el fogják kapkodni. Ennek fényében pedig igazán nem engedheted meg magadnak, hogy lemaradj az év egyik legjobb előértékesítéséről.

Vásárolj az ajándékboltban vagy igényelj $WSM tokeneket

Abban az esetben, ha még a listázás előtt szeretnéd támogatni a fejlesztőket, vagy csak szimplán vásárolnál egy vicces pólót vagy bögrét, a Wall Street Memes oldalán elérhető Merch shopban megteheted.

Az elérhető termékek között pedig egészen biztosan találsz olyat, aminek a feliratával te magad is egyetértesz.

Ezenkívül a $WSM csapata egy izgalmas Airdrop akcióval is készült. A részvételhez pedig nem kell mást tenned, csak rendelkezni $WSM érmékkel, továbbá csatlakozni a Wall Street Memes Discord csatornájához és a közösségi oldalaihoz.

Ha te is szeretnél csatlakozni a harchoz és hangot adni a véleményednek a kapitalizmus igazságtalanságával szemben, látogass el a Wall Street Memes oldalára, még ma!

Nézd meg a Wall Street Memes oldalát

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**