Új kriptokártyát dob piacra a Huobi Európában

A Huobi kriptotőzsde bejelentette, hogy partnerségre lépett a Solaris pénzügyi szolgáltatóval, amelynek eredményeként új kriptokártyát vezetnek be európai ügyfeleik számára.

A Visa által támogatott bankkártya lehetővé teszi az Európai Gazdasági Térségben (EGT) élő felhasználóknak, hogy kriptoszámlájukról tudjanak fizetni a Visa elfogadóhelyeken a világ bármelyik pontján. Az intézmény az Európai Unió mind a 27 tagállamát, valamint Izlandot, Liechtensteint és Norvégiát foglalja magába. A hírek szerint az EGT tagországokban lakóhellyel rendelkezők számára a kártya előreláthatólag 2023 második negyedévétől válik majd elérhetővé.

Andrea Ramoino, a Solaris stratégiai igazgatója a Huobival való partnerséget kommentálva elmondta, hogy a jövőben további fejlesztések várhatóak majd.

„Ez csupán az első lépés az együttműködésünket illetően. A jövőben is arra fogunk törekedni, hogy további fizetési lehetőségeket biztosítsunk az EGT és azon túl levő országok részére.” – fogalmazott Ramoino.

Fontos megemlíteni, hogy nem ez az első ilyen kártya, amelyet az európai lakosok használhatnak. Még 2020-ban a Binance indította el saját kriptokártyáját, amellyel minden Visa elfogadóhelyen, illetve az online platformokon fizethetnek a felhasználók.

Az EU-n kívülre tekintve is módokat találhatunk hasonló lehetőségekre. A Visa például nagy hatással volt a kriptovalutás fizetések előmozdításában. Előző év októberében a vállalat partnerségre lépett a Blockchain.com-mal. Ennek eredményeként egy olyan kriptokártyát dobtak piacra, amellyel kriptóval vagy fiat valutával fizethetünk az elfogadóhelyeken. Viszont ennek használata egyelőre csak az Egyesült Államokban élőknek elérhető.

Nemrégiben pedig a pénzügyi szolgáltató a ZELF nevezetű fintech céggel való partnersége nyomán lett elérhető egy kriptovaluta feltöltéssel ellátott anonim betéti kártya.