Kovács úr életében először használta Binance kártyáját – mennyibe került ez neki?

Akár készpénzhiány, akár adózási megfontolások miatt a karácsonyi időszakban szükség lehet Binance kártyára, kriptotranzakciókra. A döntést megkönnyíti, ha tudod, mennyibe kerül ez neked – amit azonban ki kell számolni, ha tisztán akarunk látni. Megtettük, íme az eredmény.

Már egy ideje az asztalomon virított, vagy inkább sötétkedett a Binance kártyája (ami VISA), és most elérkezettnek láttam az időt, hogy megpróbáljam használni. Nem mintha nagyon szeretnék ilyen árak mellett pénzt kivonni a kriptovaluta-befektetéseim köréből, hanem inkább adóoptimalizálási késztetések miatt. (Még decemberben vagy januárban lehet, hogy újra befektetem majd.)

Az automata készséges volt

Szóval ha már van kártya, irány a bankautomata? Először egy kis kriptót kellett mozgatni a Binance tőzsdei szoftverében a normál (“Fiat and spot”) számláról (wallet-ből) a “Funding” kártyafedezeti számlára, ami pár kattintás. Ezután feleleveníteni a pinkódot, majd irány a legkevésbé unszimpatikus, nemzetközileg is ismert bankcsoport automatája.

Itt írtunk a kriptovaluták 2022-es adózásáról, adókedvezményéről, az ezzel kapcsolatos év végi teendőkről.

Legrosszabb félelmeim, amelyek szerint az automata például elnyeli a kártyámat és fityiszt mutat, ad abszurdum megszólal a riasztó is, és a képernyőn kigyullad a “kriptobűnöző” felirat, teljesen alaptalannak bizonyultak. Az automata készséges volt, és minden simán ment, egyből kiadta a 19 000 ezer forintocskát, amit kértem. (Hogy miért nem képes működni 2022-ben sem a bank, sem a bevásárlóközpont, sem a mellette levő műszaki áruház ingyenes wifije, az érdekes kérdés. Talán nem szeretik a VPN-t?)

A tranzakció adatai a kártyakibocsátó szerint.
A tranzakció adatai a kártyakibocsátó szerint.

Mennyibe került a Binance kártya használata?

A Binance rendszere ad egy eléggé tűrhető digitális kimutatást a tranzakciótól (a fenti képen), amelyen rajta van, milyen kriptovalutákat vont le, mennyit, és milyen euróárfolyamot használt eközben. Valamint az is, milyen árfolyamon váltotta a kriptóeladásoknál keletkezett eurót forintra. Ez 401,61 forint lett, egy olyan pillanatban, amikor a bankközi devizapiacon az euró/forint 412,20 volt. (Az adott időpillanatban érvényes árfolyamokat a Tradingview egy perces pontosságú grafikonjairól mértük le.)

Ennek alapján egy egyszerű osztással kiderül, hogy 2,57 százalékkal kevesebb forintot kaptunk, mint a bankközi középárfolyam lett volna. Ez alighanem a VISA cégé, erre utal a Binance szabályzatának egyik megjegyzése. De hol lehet akkor a Binance haszna?

Ennek megállapításához megnéztük a felhasznált bitcoin és BNB érmék percre pontos árfolyamát is dollárban, majd átszámoltuk a Binance által használt euróra (ami 1,050 dollár volt éppen). Mindkét kriptovalutánál az jött ki, hogy a Binance által megadott kriptóárfolyam egy százalékkal alacsonyabb, mint a “világpiaci ár”.

Friss bitcoin-árfolyam itt

A Binance kártya a szabályzatban

Ez egyébként benne van a Binance díjtáblázatában is, csak 0,9 százalék formájában. Ami matematikailag majdnem pontosan az egy százalék reciproka, így alighanem csak számítási módszer, vetítési alap kérdése, melyiket használjuk. (Levonás vagy felár.) Nomeg a 0,9 százalék jobban hangzik, mint az 1,0.

A Binance kártya költségei a cég asztali tőzsdeszoftverében.
A Binance kártya költségei a cég asztali tőzsdeszoftverében.

A Binance kártya használati díja összesen…

Végül az jött ki a számolgatásból, hogy 19 ezer forintnyi ropogós, mégis puha (mert erősen inflálódó) fiat forintbankjegyre az aktuális piaci árfolyamokon átszámolva elköltöttünk 19 674,62 forintnyi kemény kriptovalutát. Ez ugye 3,55 százalékkal több, ennyi százalékos “felár” a forint pillanatnyi árfolyamához képest. Vagy megfordítva (reciprok, 1/X) 3,43 százalékkal kevesebb forintot kaptunk a kriptóinkért, mint a középárfolyamokon maximálisan lehetséges lett volna. Akár fel is tüntethetnék valahol, hogy ne kelljen ennyit számolni…

Valószínűleg 1-2 százalékkal jobban jár a fogyasztó, ha a kriptót eladja dollárért vagy euróért egy kriptotőzsén (CEX-en), majd a pénzt bankszámlára utalja és ott váltja forintra. De ez csak nagyobb összegeknél van így, sok száz vagy pár ezer dollárnál, nem ilyen kis tételnél.

Biztonságos?

Ez után a pénzkivét után nyilván nem jár pénzvisszatérítés (cashback), de ha valaki kereskedőknél használja a kártyáját, valószínűleg kap valamennyit. Erről lást még a kapcsolódó cikkeket is.

Fontos figyelmeztetés: csak annyi értéket tartsunk kriptótőzsdéken, amennyit feltétlenül szükséges. Erre tanít bennünket az FTX csődje is. A kriptovaluták tárolásának biztonsági kérdéseiről számos információt találsz a kriptovaluta-öröklésről szóló cikkünkben.

Ha most rendelsz Binance-kártyát, nem biztos, hogy még az idén megérkezik. A cég 45 napos határidőt említ.

Kapcsolódó cikkeink:

Ezért jó a kriptokártya – én fizetek a használatáért, vagy a kereskedők?

Egyre több mindenre jó a Binance tőzsde kriptokártyája

Licitháború indult a BlockFi hitelkártyáját használó 87 ezer ügyfelért

 Címlapkép: Saját fotó.