Újévnyitó 9650%-os Paragon (PRG) pumpa 24 óra alatt

Az elhúzódó medvepiacokon nehéz említésre méltó altcoin projektet találni a traderek számára, de január 1-én a Paragon (PRG) tokennek sikerült felhívni magára a figyelmet.

A Paragon (PRG) tokent kibocsátó csapat is meglepődhetett, hogy a kannabisz szektor ügyes-bajos dolgait orvosolni kívánó érméjük január elsején kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt 0.1 dollárról egészen 10 dollárig menetelt, több mint 9650%-os futamot produkálva.

Később persze nyilvánvalóvá vált, hogy a hirtelen jött újévnyitó aranyeső csak egy jól kifundált pump and dump séma eredménye, amit jól jelez az aktuális árfolyam is: kemény 0.18 USD.

A Coin Market Cap szerint a hirtelen árugrásért egyetlen tőzsde, a hivatalos pumpáiról egyébként is hírhedt YoBit orosz tőzsde felelt. Mialatt az érme árfolyama a STEX tőzsdén is kilőtt, mely az összesített kereskedési aktivitás 70-80%-át adja, addig a YoBiton egyenesen turbóra kapcsolt az árfolyam erősödés.

A pumpát úgynevezett shillerek is támogatták közösségi médián, akiknek az a dolguk, hogy a külsősöket is rábírják a vásárlásra: “Mialatt az összes vesztes a drágaságos Bitcoinját tartogatta, mert meg van győződve róla, hogy nagyszerű technológia és nem átverés, mivel 600%-kal magasabban van múlt évhez képest, a Paragon 6000%-ot ment 4 óra alatt, ami azt bizonyítja, hogy a technológiája sokkal fejlettebb és hogy egyáltalán nem átverés.”

Fű és blokklánc

A Paragon Chain egy Kaliforniában bejegyzett vállalkozás és a kannabisziparnak fejleszt megoldásokat. Célja, hogy hatékonyabbá tegye az ellátási láncot okos szerződések használatával és egy blokklánc-alapú architektúrával. A vállalat a kannabisz termesztés teljes életciklusára is próbál megoldást kínálni, a magtól az értékesítésig.

Az USA-ban (nemhogy Magyarországon) a kannabiszipar továbbra is egyfajta limbóban leledzik: van állam, ahol engedik rekreációs használatát, van ahol továbbra is tiltják.

Bajok a SEC-kel

A Paragon Chainnek a múltban már a nagyhatalmú amerikai tőzsdefelügyeleti bizottsággal (SEC) is meggyűlt a baja.

Hosszú pereskedés után a SEC a PRG tokeneket részvénytokenként kategorizálta és így az ICO-jával megsértette az érvényben lévő értékpapír értékesítési törvényeket. A piaci szabályzó múlt év novemberében az ICO-befektetők pénzének visszafizetésére kötelezte a csapatot amit megfejelt egy 250 000 dolláros bírsággal is.

A SEC döntést kommentálva Jessica VerSteeg, a Paragon CEO-ja (a hölgyről egyébként elsőre nem kimondottan egy ICO projektvezetői állás jutna eszünkbe) a következőt nyilatkozta: “Vállvetve dolgozunk a Schulte Roth & Zabel LLP ügyvédi iroda csodálatos embereivel és a SEC extrém nagy tudással rendelkező csapatával, hogy egy úttörő megoldást találjunk arra, ami a jövőbeni ICO-k megfelelési modelljeként lesz definiálható.”

Az RPG token már decemberben is hasonló pumpákat mutatott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük