Ukrajna átnevezné Oroszországot, de ezt az oroszok sem hagyják annyiban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra utasította a kormányt, hogy fontolja meg Oroszország átnevezését „Moszkoviára”, miután egy petícióban kezdeményezték az állam átkeresztelését.

Pénteki nyilatkozatában az elnök megjegyezte, hogy mintegy 25 ezer szavazat gyűlt össze, amiért „alaposan át kell tanulmányozni a kérdés kulturális és történeti kontextusát, illetve a döntés lehetséges jogi következményeit.”

Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova a lépést kommentálva kijelentette, hogy mindez „egy újabb kísérlet arra, hogy Ukrajnából oroszellenes országot csináljanak”.

A 2022 november végén benyújtott petíció szerzője szerint az „Oroszország” elnevezést sokszor összetévesztik a „Rusz” kifejezéssel, az ukrán nacionalisták azonban teljesen megvetik azt az elképzelést, hogy a kettő között bármiféle történelmi kapcsolat lenne. Állítása szerint az európai és ázsiai nyelvekben Moszkovia szerepelt egészen a XIX. századig, és Oroszország mindössze 301 éve létezik, amiért megkövetelik, hogy az Orosz Föderációt nevezzék át „Moszkviára”.

Az ukrán hatóságok egyébként a közelmúltban már többször kezdeményeztek olyan akciókat, melyek keretében több ezer helységnevet célba vettek, amelyekről úgy vélekedtek, hogy Oroszországhoz vagy a Szovjetunióhoz köthetőek. Tavaly például közel száz utcát átneveztek a háború miatt, az új nevek pedig olyan hősökre emlékeznek, akik harcoltak az állam függetlenségéért.

A kezdeményezésre Dmitrij Medvegyev volt orosz államfő Telegram-csatornáján reagált:

„Mit is mondhatnék… Hogy mi a válaszunk? Nem Hoholjandiára vagy Malorosszijára kereszteljük át Ukrajnát, Disznó Bandera Birodalom lesz a neve”írta.

Kapcsolódó cikkeink: