Végre jöhet a Facebook megrendszabályozása Magyarországon

Varga Judit igazságügyi miniszer Facebookra kitett nyilatkozata szerint tavasszal egy olyan törvénytervezetet fog benyújtani, ami szabályozza a technológiai vállalatok, mint Facebook, Twitter, Instagram stb. hazai működését.

Szerinte ugyan az Unió is aktív a big tech vállalatok megrendszabályozásában, de Brüsszel túl lassú e téren:

“Továbbra is együttműködünk az Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében. Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül.
Lekapcsolhatóak a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok valamint állami vezetők is.”

Az általa felvetett vádakat a BitcoinBázis a saját bőrén tapasztalta, mikor a Facebook 2020. augusztusán elérhetetlenné tette majd végül törölte a 2016. júliusban indult Facebook oldalát anélkül, hogy az ügyfélszolgálata konkrét indokokat felsorolt volna. Ezzel voltaképp digitális károkozást hajtott végre, ahogy Varga Judit igazságügyi miniszter bejegyzésében is említette:

“A szándékos, ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás Magyarországon sem maradhat többé következmények nélkül!”

Egyébként magának Varga Juditnak is meggyűlt a baja a Facebook algoritmusával, mert még decemberben arról tett közzé egy bejegyzést, hogy a Facebook korlátozta a falára kitett tartalmak elérését.

Kapcsolódó cikkeink:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük