Vitalik Buterin elmesélte, hogyan égette el 6,7 milliárdot érő SHIB tokenjeit

Az UpOnly podcast tegnapi epizódjában Vitalik Buterin több témát is megvitatott a a házigazdákkal, Cobie-val és Ledgerrel. Többek között beszélt arról is, hogyan szabadult meg 6,7 milliárd érő SHIB tokenjeitől.

A Shiba Inu egy Dogecoin ihlette Ethereum-alapú mémtoken, amelynek értéke az elmúlt évben ugrásszerűen megnőtt. A CoinGecko adatai szerint tavaly egy ponton a SHIB árfolyama több mint 40 000 000%-kal emelkedett, így azok, akik korán befektettek a kriptopénzbe, nagyon rövid idő alatt nagyon gazdagok lettek.

Tavaly májusban névtelen fejlesztők egy csoportja a SHIB tokenek teljes kínálatának 50%-át ajándékozták oda Buterinnek. Ekkor a Buterin által birtokolt teljes mennyiség mintegy 505 billió SHIB volt, azaz akkoriban nagyjából 8 milliárd dollárt érhetett az ajándék. A fejlesztők azért tették meg ezt a hatalmas gesztust, mert úgy gondolták, hogy azzal, hogy átadják a tokeneket Buterinnek, ő majd elégeti azokat, azaz kivonja őket a forgalomból, csökkentve ezzel a teljes kínálatot és növelve a keresletet.

Még abban a hónapban Buterin továbbküldte a SHIB tokeneket és más kriptoadományokat különböző jótékonysági szervezeteknek. 50 billió SHIB-et, akkori árfolyamon körülbelül 1,2 milliárd dollárt érő tokent az India Covid Crypto Relief Fundnak adományozott oda. Buterin ezután elégette a megmaradt SHIB tokenjeinek körülbelül 90%-át. Hogy miért? “Nem akarok ilyen jellegű hatalom koncentrálója lenni” – nyilatkozta akkoriban az Ethereum alapító.

SHIB égetés

Hogyan lehet megszabadulni 6.7 milliárd dollárt érő SHIB tokentől?

De hogy pontosan hogyan szabadult meg Buterin ezektől a tokenektől, az vitathatatlanul legalább annyira érdekes, mint az hogy miért csinálta.

Buterin részletesen elmagyarázta a műsorban Cobie-nak és a Ledgernek azt a bonyolult folyamatot, amelyen keresztül kellett mennie ahhoz, hogy hozzáférjen a SHIB tokenekhez, majd elküldje azokat, beleértve egy új laptop vásárlását a tranzakció befejezéséhez. “Egyszerre volt ijesztő és szórakoztató” – mondta Buterin. “Az ijesztő az volt, hogy ez több pénz, mint amennyim valaha is volt.”

Elmondása szerint a pénz eredetileg egy hideg kriptotárcában volt két külön papírlapra írt szám formájában. Buterin elmondta, hogy a két számot össze kellett kombinálnia, hogy megkapja a privát kulcsot. “Az egyik szám nálam volt, a másik szám a családomnál volt Kanadában” – mondta. “Így fel kellett hívnom a családomat Kanadában, és meg kellett mondanom nekik, hogy olvassák fel nekem a számokat.

Buterin elmesélte azt is, hogy a hidegtárca számokat egy Targetben vásárolt számítógépbe írta be, miután a két számot összerakta. “Az ETH-mat úgy küldtem el, hogy generáltam egy tranzakciót, majd egy olyan számítógépen, amelyet a Target-ből 300 dollárért csak erre a célra vásároltam, elküldtem a megfelelő címre.

Mielőtt a laptopot teljesen lekapcsolta volna az internetről, Buterin elmondása szerint letöltött egy programot QR-kódok generálására. Miután legenerálta az Ethereum-tranzakciót, a QR-kódot a telefonjával beolvasta, átmásolta a laptopra, majd betette az etherscan.io/push Tx-be. Végül Buterin elkezdte küldözgetni a tokeneket.

Szóval ijesztő volt, és egy olyan eljárással járt, ami valószínűleg egy James Bond-filmnek is jó cselekménye lenne,” – zárta a történetet Buterin.