100 ezer dollár lesz év végére a Bitcoin, állítja a Galaxy Digital alapítója

A Galaxy Digital alapítója, Mike Novogratz szerint a Bitcoin árfolyama az idei év végén eléri a 100 ezer dollárt, hiszen egyre több vállalat csatlakozik a kriptohívők táborához, és fogadja el fizetőeszközként a BTC-t. Ebből kifolyólag pedig azt is elmondhatjuk, hogy a Bitcoin bizony nagyon jó úton halad afelé, hogy globális fizetőeszközzé váljon.

Mike Novogratz már régóta az alapvető befektetései közé sorolja a Bitcoint. Nemrégiben tett kijelentése pedig, miszerint a Bitcoin az idei év végére több mint a duplájára fog növekedni, a mostani bikapiac közepette egyáltalán nem okoz meglepetést.

A Tesla a tegnapi nap folyamán 1,5 milliárd dollárért vásárolt Bitcoint, melynek örömére az árfolyam megugrott és  48 ezer dollárig meg sem állt. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója már egy ideje rajongó a kriptovalutákért, nemrégiben kijelentette, hogy szívesen kapná Bitcoinban fizetését. Állítása mellett úgy tűnik, továbbra is kitart, hiszen a Bitcoin vásárlását követően a vállalat azt is elmondta, hogy BTC-t is el fog fogadni fizetőeszköznek termékeiért. Tehát ez azt jelenti, hogy hamarosan akár Bitcoinért is vehetünk magunknak egy Teslát.

A Tesla döntését Novogratz szerint minden amerikai vállalat követni fogja, és feltételezései szerint a vállalatok fontolóra fogják venni azt, hogy Bitcoinba fektessenek. Ennek oka pedig nem más, mint az infláció és a dollár árfolyamának folyamatos gyengülése.

Musk egy zseni, tudja mi kell a népnek

Elon Musk valóban otthon mozog az innováció világában, és az sem tagadhatjuk le, hogy elég megnyerő politikát folytat a fiatalok körében is (lásd: Dogecoin). Novogratz úgy véli, Musk egy „zseni”, aki a fiatal generáció érdekeit helyezi előtérbe:

Az egyik legfontosabb elem, mely összeköti a Bitcoint, a Teslát, a napelemkészleteket és az ESG befektetéseket az nem más, mint az Y és a Z generáció érdeklődési köre. A fiatalok ugyanis a jövőbe tekintve a kriptovalutákat általános fizetőeszközként látják maguk előtt” – nyilatkozta.

A Microstrategy CEO-ja, Michael Saylor még az elmúlt év szeptemberében elmondta, hogy a FED inflációs politikája miatt folyamodott ahhoz, hogy a vállalat tartalékát Bitcoinba fektesse. Azóta pedig a BTC-t már a világ legértékesebb eszközeként emlegeti, és nemrégiben BTC-stratégiájáról is beszámolt.

A 100 ezer dolláros érték pedig egy elég reális szintnek tűnhet, hiszen Novogratz szerintmost, hogy Elon Musk, a világ leggazdagabb embere a Bitcoin történelmét egy újabb szintre emelte, a legtöbb pénzügyi és vezérigazgató bizony el fog gondolkodni azon, hogy további lépéseket tegyen a Bitcoin felé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük