17 millió dolláros kártérítést kapnak a BitConnect csalás károsultjai

17 millió dolláros kártérítést kapnak a BitConnect Ponzi sémára épülő csalás áldozatai az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának legutóbbi bejelentése szerint. A szóban forgó összeget 40 országban, összesen 800 érintett között fogják szétosztani a befektetésük arányában.

A 2016-ban született, majd 2018-ban összeomlott BitConnectet, mely magát a kezdetekkor hitelplatformnak nevezte, hivatalosan is Ponzi sémaként, avagy egy egyfajta piramisjátékként ismerik el. Alapítója, Satish Kumbhani ellen 2022 februárjában emeltek vádat, de Glenn Arcaro amerikai influenszer, aki promótálta a platform szolgáltatásait, már 2021 szeptemberében bűnösnek vallotta magát szövetségi összeesküvéses csalásban. Akkoriban mindkét vádlottat beperelte az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete, mivel a BitConnect több mint 2 milliárd dollár értékben értékesített saját digitális értékpapírokat anélkül, hogy törvényesen járt volna el. Mindeközben több joghatóság, köztük az Egyesült Királyság, Texas és Észak-Karolina már megkezdte intézkedéseit a vállalat működésének korlátozására. A projekt elosztott struktúrája és a központi vezetés hiánya miatt azonban a BitConnect még az után is húzta az igát, miután az hivatalosan leállt és a szabályozó hatóságok célpontjává vált.

A BitConnect áldozatai évekig egy fillért sem láttak befektettek pénzösszegükből. 2021 novemberében az Igazságügyi Minisztérium 56 millió dollárnyi kriptopénzt foglalt le azzal a szándékkal, hogy annak eladásával kártalanítsa a csalás áldozatait. Ez az 56 millió dollárnyi kriptopénz most nagyjából 17 millió dollárt érne (éppen annyit, mint amennyivel most „kedveskedni” kívánnak az érintettek pénztárcájának), ám a közleményben arról nem adtak bővebb információt, hogy mikor adták el a lefoglalt kriptót.

Mindenesetre a 17 millió dollárt pusztán a BitConnect vezető hirdetőjétől foglalták le, ami közel sincs a 2,4 milliárd dolláros pénzösszeghez, amit az alapítóknak a csalás keretében sikerült bezsebelniük áldozataiktól.

Kapcsolódó cikkeink:

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo