A kínai kormány szócsövei szerint bárki szabadon üzletelhet bitcoinnal – a saját felelősségére

A kínai kormány szócsövei több kriptovaluta piacokat kritizáló közleményt adtak ki a hetekben, illetve újra előtérbe került a bitcoin és altcoin kereskedés és bányászat regulációja.

Az ázsiai ország szócsövei, a Xinhua Hírügynökség és a Kínai Központi Televízió a legtöbb kritikája a „féktelen” piaci manipulációra fókuszált, ezzel próbálva elvenni az állampolgárok kedvét a kereskedéstől. Ugyan a kormánymédia folytonosan figyelmezteti az embereket a piacok veszélyeire, azt elismerik, hogy a kereskedés nem illegális tevékenység.

„Ha a digitális valutákat, mint a bitcoint, virtuális árucikknek tekintjük, amiket adni és venni lehet, akkor az embereknek joguk és lehetőségük van rá, hogy részt vegyenek a kereskedésben a saját felelősségükre.”írta még a múlt héten a Xinhua.

A pozitív komment ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a pártállami szervek ne mennének utána azoknak a gyanús projekteknek az országban, amelyek alaptalanul irdatlan megtérüléseket ígérnek a kisbefektetőknek, ha kriptókba invesztálnak. A Kínai Központi Televízió a gyorsan terjedő kriptovaluta csalások miatt oktatási videókat is publikált, melyben azt mutatják be, mennyire könnyű blokklánc tokeneket létrehozni és hogyan ültetik fel a befektetőket a csalók.

Ugyan nem büntetendő magánszemélyeknek kriptovalutákat venni, eladni vagy birtokolni, a kínai állam mégsem preferálja, hogy az emberek részt vegyenek az ilyesfajta ügyletekben. Ezért csaptak le még 2017-ben a kereskedési szolgáltatásokat végző cégekre. A kínai jegybank 2017-ben elrendelte, hogy a belföldi pénzintézetek és a nem banki pénzintézetek nem szolgálhatják ki a kriptovalutákkal foglalkozó ügyfeleket.

A kínai befektetők azóta is más országbéli oldalakat használnak a befektetéseik hagyományos valutára való váltására, szóval az akkori tiltás és a friss negatív retorika az országban továbbra se elég a tejredő mánia feltartóztatására.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo