A csődbírósági ítélet alapján nagyon rosszul járnak a Celsius ügyfelek

A bajba jutott kriptohitelező Celsius megkapta a platformon elhelyezett kriptoeszközökhöz való jogokat. Ez egyúttal azt jelenti, hogy ügyfeleinek többsége az utolsók között kapja meg a visszatérítéseket.

Január 4-én egy new york-i bíróság bírája a csődeljárás lezárásaként úgy döntött, hogy a Celsius Network birtokolja az ügyfelek által a platformján elhelyezett kriptoeszközök nagy részét. Ez a döntés nagy csapásként érte a Celsius felhasználóit, akik most a visszafizetési sor végére kerültek. Ez mintegy 600 000 számlát érint, amelyekhez 4,2 milliárd dollár értékű kriptoeszköz tartozott, amikor a Celsius 2022. júliusában csődöt jelentett.

Martin Glenn, a csődeljárást felügyelő bíró a Celsius szerződési feltételei alapján állapította meg, hogy az Earn-számlákon lévő pénzeszközök a vállalat tulajdonát képezik.

“A bíróság a Celsius egyértelmű felhasználási feltételei alapján arra a következtetésre jut, … hogy amikor a kriptoeszközök az Earn számlákon lettek elhelyezve, a kriptoeszközök a Celsius tulajdonává váltak”.

weboldal Celsius

Nagy csapás a Celsius ügyeleinek

Az ítélet tehát kimondta, hogy a júliusi csődeljárási beadvány benyújtásának időpontjában az Earn számlákon maradt kriptopénzeszközök az adósok csődvagyonának tulajdonába kerültek. Emellett az Earn számlákon 2022. szeptemberében mintegy 23 millió dollár értékű stabilcoin is volt.

A döntés azt jelenti, hogy a legtöbb Celsius ügyfél alacsonyabb prioritású státuszba került, mint a nem kamatozó számlákkal rendelkező ügyfelek. Ez a döntés egyúttal megakadályozza a kamatozó számlákkal rendelkező ügyfelek közötti, az elsőbbséggel kapcsolatos civakodást is.

Glenn bíró szerint a Celsius szolgáltatási feltételei egyértelművé tették, hogy a vállalat tulajdonjogot szerzett az ügyfelek Earn-számláira elhelyezett betétei felett. Ezért a csődeljárás során biztosíték nélküli hitelezőként kezelik őket. Ennek következtében a Celsius először a magasabb prioritású tartozásait fogja visszafizetni abból, amivel rendelkezik.

Az ítélet így szólt:

“A Celsius rendelkezett a jogcímek alapján minden tulajdonjoggal a digitális eszközök felett, beleértve a tulajdonjogot az Earn számlákon lévő kriptopénz eszközök felett és stabilcoinok felett is,”

Az ítélet megjegyezte, hogy az eredetileg 2018. februárjában kiadott felhasználási és szolgáltatási feltételeket 2022. áprilisában frissítették ezzel a záradékkal. Szinte minden számlatulajdonos elfogadta a frissített változatot.

Nincs elég pénz a visszafizetésekhez

Glenn bíró azt is írta, hogy a cégnek nincs elég pénze az említett betétek visszafizetésére.

“A csődtörvény egyik alapelve az elosztás egyenlősége. Egyszerűen nem áll rendelkezésre elegendő pénzeszköz ahhoz, hogy minden számlatulajdonosnak teljes egészében visszafizessék a betétek értékét”.

Az ítélet szerint így a legtöbb ügyfél biztosíték nélküli hitelezőkének számít, és ennek fényében a követeléseiknek csak kis százalékát kaphatják vissza.