A Facebook Libra dollárhoz kötött stabilcoinja már januárban elindulhat

Miután már a projekt teljes bukását jósolták páran, most úgy tűnik, megint begyorsultak a történések a Facebook által indított kriptoprojekt, a Libra körül. A Financial Times forrásai szerint már januárban elindulhat a Libra dollárhoz kötött stabilcoinja.

Jóval egyszerűbb formában indulhat el januárban a Facebook Libra, mint ahogy azt tervezték

A Financial Times anonim, de állítólagosan a projekthez közel álló forrásai szerint a Facebook kriptoprojektjének, a Libra fizetési hálózatának stabilcoinja már 2021 januárjában elindulhat. A híroldal szerint a korábbi tervek ellenére jelen formájában egy dollárhoz kötött stabilcoint fognak elindítani.

Aki eddig is követte a Libra sztoriját, az tudja, a dollárhoz kötött stabilcoin jóval egyszerűbb, mint az eredeti koncepció volt. Az eredeti ötlet alapján a Libra stabilcoinja ugyanis egy olyan valutakosárhoz lett volna kötve, amelyben nem csak a dollár, hanem jó pár másik fiatpénz jelen lett volna. Ennek azonban még csak az ötlete is teljes elutasítást kapott a legtöbb amerikai és európai jogalkotótól és szabályozótól. Számos ország külön, majd a G7-ek közösen is nyilatkoztak a nemtetszésükről. Ezekben a nyilatkozatokban egyértelműen kijelentették: amíg nincs széleskörűen kialakított szabályozás a Libra működésére, addig mindenképpen meg kell akadályozni a Libra elindítását (amennyire persze egyáltalán erre van lehetőségük).

A Facebook Libra dollárhoz kötött stabilcoinja már jövő januárban elindulhat
Forrás: libra.org

Vádakat is erősen kapott a Libra. Sokak szerint a pénzügyi rendszer stabilitását és integritását veszélyeztetné a Facebook kriptója, miközben nagy erőkkel tudná segíteni a terrorizmus finanszírozását és pénzmosási tevékenységeket is.

Az egyértelmű elutasítás után nem is csoda, hogy a Facebook Libra változtatott az alapötleten. Egy simán dollárhoz kötött stabilcoin ötlete pedig már lehet, hogy kisebb ellenállást fog kiváltani a hatóságokból – bár az szintén nem valószínű, hogy az összes aggodalmukat ejtenék a változtatás hatására. A Librának ennek ellenére további tervei is vannak, hiszen az első stabilcoin után továbbiakat is el akarnak indítani. Ezek szintén egy-egy fiatpénz árfolyamához lennének kötve.

Jelenleg a projekthez közelállók szerint a dollárhoz 1:1 arányban kötött stabilcoin akkor indulhat el, ha a svájci pénzügyi szabályozótól, a FINMA-tól is megkapják a zöld utat, hogy fizetési szolgáltatásként működhessenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük