A kriptoszektort is érintő intézkedéseket tett Biden az első napján

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Joe Biden amerikai elnök első hivatalban töltött napjának egyik első lépése a szövetségi szabályozási folyamat befagyasztása volt. Ezzel rögtön megállította a Steven Mnuchin volt pénzügyminiszter által javasolt vitatott szabályozást is az önállóan üzemeltetett kriptotárcákra vonatkozóan. Jól indult tehát az elnökség a kriptoszektor esetében is.

A hír a Fehér Ház jelentéseként érkezett a különféle szövetségi ügynökségek vezetői felé, beleértve az Egyesült Államok Pénzügyi Bűncselekményekkel foglalkozó Hálózat vezetését is (Financial Crimes Enforcement Network, FinCEN). A jelentés nem részletezi a kriptotárca javaslatot, de általánosságban leállítja az ügynökség összes szabályalkotási felülvizsgálatát, amely a memorandum kiadási dátumától számított 60 napig érvényes.

A kriptoipar bennfentesei örülnek a döntésnek. Jake Chervinsky, a Compound Finance General Council-tól elmondta:

Keményen küzdöttünk, és sikerült elérnünk, hogy levegőt vegyünk és újrakezdjük. Janet Yellen nem Steve Mnuchin. Optimista vagyok.”

Az önállóan hosztolt tárca szabályozásra a javaslatot a FinCEN december 18-án tette meg Mnuchin volt amerikai pénzügyminiszter irányítása alatt még. Ha elfogadták volna, akkor a javaslat szerint a bankoknak és a pénzügyi szolgáltatóknak jelentéseket kellet volna benyújtaniuk, nyilvántartásokat kellett volna vezetniük és ellenőrizniük kellett volna azon ügyfelek személyazonosságát, akik tranzakciókat hajtanak végre saját kriptovaluta tárcájukból vagy tárcájukba.

A javaslatot az iparág vezetői, köztük a Square pénzügyi szolgáltató cég vezérigazgatója, Jack Dorsey is széles körben kritizálták. Szerintük a kriptovalutához nem szükséges a partner nevét és címét begyűjteni, mint ahogyan a készpénzhez sem.

A kritikusok azt is kiemelték, hogy technikailag lehetetlen lenne sok projektnek megfelelni ennek a szabályozásnak, mert az okosszerződések nem tartalmaznak név- vagy címadatokat.

Ki lett az új pénzügyminiszter?

Biden Janet Yellen-t nevezte ki, hogy vegye át a pénzügyminiszteri posztot. Yellen már a héten olyan kritikus megjegyzéseket tett a kriptóra vonatkozóan, miszerint a kriptovalutákat “főleg tiltott dolgok finanszírozásra” használják. De Chervinsky megjegyezte, hogy nem biztos, hogy annyira rossz:

Először is, bárki jobb, mint Mnuchin, aki réges régen úgy döntött, hogy mindent utál, ami kripto. Másodszor, bár Dr. Yellen lehet, hogy most nem rajong érte, azt remélem, hogy nyitott lesz a tanulásra és a hallgatásra, és ennek megfelelően fog döntéseket hozni az új szabályozásokról.

Van egy kriptoszektor bennfentes is Biden kabinetjében

S Barr

 

Michael S. Barr, az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának volt tisztviselője és a Ripple tanácsadó testületének egykori tagja lesz valószínűleg az Amerikai Valutaszabályozó Hivatal (Comptroller of the Currency) feje – jelentette a Wall Street Journal szerdán.

Ha az amerikai szenátus kinevezi őt, akkor Barr Brian Brooksot, a Coinbase volt ügyvezetőjét követi majd, aki 2020 második felében tevékenykedett megbízott számvevőként. Barr jelenleg a Michigani Egyetem Ford School of Public Policy dékánja. A hír napokkal azután érkezett, hogy a Politico arról számolt be, hogy Barr-t is fontolóra veszik Mehrsa Baradaran jogász professzor mellett.

Barr a Barack Obama-adminisztráció pénzügyminisztériumának tagja volt, és a banki szabályozáson dolgozott a Dodd-Frank törvény formájában.

Barr 2015-ben csatlakozott a Ripple tanácsadó testületéhez. Bár a cég szóvivője megerősítette, hogy a hét elején már nem volt a testület tagja. A szóvivő nem válaszolt azonnal arra a kérdésre, hogy Barr mikor hagyta el a testületet.

Ha Barrt valóban kinevezik és jóváhagyják, ő lesz a második kriptokapcsolattal rendelkező személy, aki vezeti a szövetségi banki szabályozói felügyeletet.

Brooks alatt az OCC számos értelmező levelet is közzétett, és véglegesítette a Fair Access szabályt, amely a kripto szószólói szerint közelebb hozhatja az ipart a hagyományos pénzügyi rendszerhez azáltal, hogy megkönnyíti ezen startup vállalkozások számára a banki szolgáltatások igénybevételét.

Ezen értelmező levelek egy része azt is lehetővé tenné a bankok számára, hogy részt vegyenek a kriptovaluta ökoszisztémában azáltal, hogy stabilcoinokat használnak fizetésekhez, vagy node-operátorként működnek a blokklánc-hálózatokon.

A Fair Access (méltányos hozzáférés) szabálya azonban lehet, hogy nem megfelelő. Bár Brooks véglegesítette azt, mielőtt múlt csütörtökön lemondott volna tisztségéről, nem vették a szövetségi nyilvántartásba, vagyis még nem lépett hatályba.

A téma még nincs lejátszva, ugyanis Ronald Klain, a Fehér Ház új kabinetfőnöke szerdán emlékeztetőt adott ki a még nem publikált szabályok visszavonásáról vagy befagyasztásáról.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.