A Meta is a kriptotérbe lép, kérelmet nyújtott be Brazíliában

A Meta olyan védjegybejelentési kérelmet nyújtott be Brazíliában, amely lehetővé tenné a közösségi hálózat számára, hogy különböző kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásokhoz fejlesszen hardvert és szoftvert.

A Metát a legtöbben még mindig a korábbi nevén, Facebookként ismerik. Ahogy korábban megírtuk, a közösségi háló tavaly decemberben már megkönnyítette a kriptoreklámok megjelenítését az oldalon, most viszont egy sokkal komolyabb lépésre szánta el magát. A vállalat ugyanis egy olyan védjegybelentési kérelmet nyújtott be Brazíliában, amely a bitcoinnal és más kriptovalutákkal kapcsolatos hardverek és szoftverek fejlesztését és árusítását tenné lehetővé a Meta számára. A Brazil Nemzeti Ipari Tulajdonjogi Intézethez (INPI) 2021. október 5-én benyújtott kérelem jelenleg a szervezet jóváhagyására vár.

Lefújták a Diem projektet, helyette a metaverzumra koncentrálnak

Amióta a Facebook átnevezte magát Metára, a közösségi háló leginkább a Web3 fejlesztés és a metaverzum felé fordította a figyelmét. Néhány nappal ezelőtt tudtuk meg, hogy a Meta lemond a Diem projektről. A Diem egy már több mint két éve bejelentett, a Meta által támogatott kriptovaluta-projekt, ami most nagyon úgy néz ki, hogy mégsem fog megvalósulni. A Meta célja ezzel egy DLT alapú stabilcoin létrehozása volt, a vállalat viszont most úgy döntött, hogy lefújja a projektet, és helyette a saját metaverzumjára koncentrál. A cég jelenleg is különböző vállalatokkal tárgyal, hogy állást találjanak azoknak a mérnököknek, akik a Diem projekten dolgoztak.

A Meta egyébként nemrég jelentette be, hogy lehetővé teszi az NFT-k létrehozását és közzétételét az Instagramon, és egy NFT piacteret is elindít a Facebookon. A nem helyettesíthető tokenek támogatása valószínűleg a vállalat saját metaverzumjának a kiépítését segíti. A Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg maga is úgy véli, hogy “az NFT-k idővel az emberek segítségére lehetnek majd.”

Az Apple és a Microsoft is a metaverzumban látja a jövőt

Ami az Apple-t és a Microsoftot illeti, mindkét óriásvállalat érdeklődik a metaverzum adta lehetőségek iránt. Január elején a Microsoft 69 milliárd dollárért megvásárolta az Activision Blizzardot, a cég ezzel is egy nagy lépést tett a metaverzum felé.

“A számítógépes játékok ma a legdinamikusabban fejlődő és legizgalmasabb kategóriának számítanak a szórakoztatásban minden platformon, és kulcsszerepet fognak játszani a metaverzum platformok fejlesztésében.” – mondta Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója.

Tim Cook, az Apple feje is úgy nyilatkozott, hogy a vállalat mindenképpen lát potenciált a metaverzumban, amit az is jól mutat, hogy az Apple-nek több mint 14 000 kiterjesztett valósággal kapcsolatos alkalmazása van az App Store-ban. Cook hozzátette, hogy az Apple a hardverek, szoftverek és szolgáltatások terén leginkább az arany középutat szeretné megtalálni. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy a vállalat metaverzumja nem lesz kompatibilis más platformokkal, ami nem biztos, hogy okos döntés az Apple részéről.