A OneCoin sokkoló fejleményei: két kormány is segítette a kriptokirálynő bűnözését

A BBC évek óta tartó OneCoin piramisjátékkal kapcsolatos nyomozása a legmagasabb kormányzati szintek bűnrészességére utaló bizonyítékokkal tér vissza.

Az eltűnt kriptokirálynőnek felettébb magas rangú barátai vannak

A BBC hosszú távú nyomozása új és sokkoló részleteket tárt fel minden idők egyik legnagyobb piramisjátékáról. A OneCoin, amely csalárd módon kriptovalutának nevezte magát, a jelek szerint jelentős támogatást kapott magas rangú kormányzati vezetőktől az Egyesült Arab Emírségekben és Bulgáriában egyaránt. A bizonyítékok arra utalnak, hogy ez magában foglalta egy nemzetközi rendőrségi körözés részleteinek kiszivárogtatását az átverést elindító szökevényeknek.

A OneCoin még a kriptopénz-veteránok és az átveréseket figyelők körében is bizonyos szempontból furcsa módon feledésbe merült. A Ponzi-sémát még 2014-ben indították el, és 2017 közepére nagyrészt leállították. Ez idő alatt az alapító Ruja Ignatova 230 ezer bitcoint lopott össze. Ez az összeg mai árfolyamon kb. 2000 milliárd forint körül mozog. Ruja 2017. október 25-én tűnt el, és azóta nem látták. Ez azt jelenti, hogy a OneCoin már a 2017 végi kriptospekulációs őrület előtt nagyrészt eltűnt a nyilvánosság szeme elől.

A OneCoin bizonyos értelemben úttörő volt

Bár a OneCoin soha nem épített valódi kriptopénzt, mégis sikerült világszerte becslések szerint 4 milliárd dollárt kicsalnia az emberektől. Ezzel bizonyítva, hogy a kriptogazdasági ígéretek hatkékony csaliként szolgálhatnak a naiv áldozatok számára. A OneCoin volt az első nagy kripto átverés is, amely többszintű marketing taktikával – pontosabban csalárd piramisjátékként – vált világméretűvé.

A kriptokirálynő játéka inspirációként szolgált a BitConnect átverésnek

Ez teszi a OneCoin-t a sokkal ismertebb BitConnect piramisjáték előfutárává. A BitConnect sokban utánozta a OneCoin megközelítését, de a kripto történetében sokkal előkelőbb helyet foglal el, mert őszintén szólva… a mémek jobbak voltak.

Egy podcast-sorozat is készült a csalással kapcsolatos nyomozásokról

Jamie Bartlett és a brit BBC egyik oknyomozó csapata azonban nagyon figyelt a OneCoinra. Bartlett és társai 2019-től kezdve kiadtak egy podcastot, “The Missing CryptoQueen”, azaz “Az eltűnt kriptokirálynő” címmel. A podcast-sorozatban Ignatova felkutatására tett kísérleteikről számolnak be. A sorozat valamivel több mint egy évig futott, kilenc epizódot produkálva izgalmas, de végül eredménytelen áskálódással.

A “The Missing CryptoQueen” erős bizonyítékokat tárt fel arra vonatkozóan, hogy a OneCoin több volt, mint egy masszív piramisjáték. A legmeglepőbb, hogy Bartlett és csapata számos utalást talált arra, hogy Ignatova kapcsolatban állt olyan árnyékfigurákkal, akik képesek voltak valódi erőszakra – valószínűleg a kelet-európai szervezett bűnözéssel.

Úgy tűnik, a műsor arra ösztönözte a globális bűnüldözőket, hogy komolyabban vegyék az ügyet. 2022 júniusában a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) felvette Ignatovát a legkeresettebb személyek listájára. Bartlett még egy könyvet is kiadott az év elején, ami úgy tűnik, hogy pontot tett csapata erőfeszítései végére – Ignatova azonban még mindig nem került elő.

A nyomozás eredményei sokkolóbbak voltak, mint arra számítottunk

A több mint kétéves szünet után Bartlett és társai szeptember végén sokkoló új bizonyítékokkal tértek vissza. A OneCoin nem egyszerűen csak egy maffiavállalkozás volt – úgy tűnik, a csalók kormányzati támogatást kaptak, méghozzá nem is egy, hanem két különböző kormánytól.

Először is, Bartlett csapata titkos dokumentumokat kapott, amelyek arra utalnak, hogy Ignatova együtt dolgozott Faisal bin Sultan Al Qassimi sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek királyi családjával, hogy felszabadítsák a pénzmosás gyanúja miatt befagyasztott pénzeszközöket. Ignatova a jelek szerint egy 20 millió dolláros villát is vásárolt az Egyesült Arab Emírségekben, ahol talán már fél évtizede bujkál.

A legmegdöbbentőbb új felfedezés azonban, amelyet Bartlett és csapata tett, annak bizonyítéka, hogy a bolgár kormányon belüli szereplők aktívan segítették a OneCoin csalókat, hogy egy lépéssel a nemzetközi rendőrség előtt járjanak.

A “The Missing CryptoQueen” két új epizódja már elérhető, és Bartlett és csapata azt ígéri, hogy hamarosan legalább még egy újabb epizódot kapunk.