Beköszöntött a kínai esős évszak, de most elmarad a pénzeső

A tavasz általában boldog időszak a bitcoin (BTC) bányászok számára Kínában. Az esős évszaknak köszönhetően ugyanis a vízerőművek többlet elektromos áramot állítanak elő, ami olcsóbbá teszi a villamos energiát, és a bányászat jövedelmezősége emelkedik.

Ebben az évben azonban két kulcsfontosságú tényező is megváltozott, amely felülírta a bányászok üzleti tervét, és ezzel felforgatta a szektor szereplőinek helyzetét.

Miután a Bitcoin felállt a márciusi brutális eladási sokkból, az árfolyama jelenleg 7400 dollár körül kereskedik. Ennek eredményeként a szabad kapacitásokat kínáló bányászfarmok azzal küzdenek, hogy elegendő ügyfelet találjanak a kapacitás kitöltésére.

Ezen túlmenően kevesebb mint 20 napon belül esedékes lesz a Bitcoin blokkjutalom felezés, ami további nyomást gyakorol a bevételi oldalra a bányászatban.

A dilemma a következő: vásároljanak új, erősebb berendezéseket; és ha nem, akkor mikor kapcsolják ki a régebbi modelleket, illetve mikor kapcsolják be azokat újra. A győztes lépés attól függ, hogy a dolgok miként alakulnak a felezés után, amit egyelőre nagy bizonytalanság övez.

“Ha a Bitcoin ára nem emelkedik a felezés után, akkor ki fog új eszközöket vásárolni a kapacitások teljesítéséhez?” mondta Huang Fangyu, az 1THash bányászati pool mögött álló ValarHash társalapítója. A cég létesítményei elsősorban Szecsuánban vannak és bányászattal, valamint felhőbányászati szerződések eladásával foglalkoznak.

20%-kal olcsóbb

A vízben gazdag délnyugati tartományok bányászati létesítményei nyáron akár 20 százalékkal alacsonyabb áron is kínálják a villamosenergiát a befektetők odacsábítása érdekében – mondják az iparági szakértők.

A CoinShares elemzőcég egy tavaly decemberi jelentésében azt becsülte, hogy Kína adja a Bitcoin globális számítási teljesítményének 65%-át, és ezen belül a délnyugati Szecsuán tartomány egyedül teszi ki ennek a teljes hálózatnak több mint 50%-át.

Huang a megfigyeléseire hivatkozva elmondta, hogy a létesítmények átlagos szolgáltatási ára jelenleg 0,2–0,22 jüan (0,028–0,031 dollár)/ kilowattóra (kWh). Becslései szerint ez az alsó határ alá fog csökkenni, amikor az esős évszak elkezdődik májusban és júniusban.

Charles Chao Yu, az F2Pool bányászati pool üzemeltetési igazgatója szintén elmondta, hogy az idei év ajánlata 0,031 dollár/kWh környékén lesz a múlt havi árcsökkentés után, mivel a bányászfarmoknak csökkenteniük kell árrésüket, hogy versenyképesek legyenek.

Kína hegyvidéki Szecsuán és Yunnan tartományban az elmúlt év átlagos villamosenergia-költsége 0,24 és 0,25 jüan között volt, ami körülbelül 0,035 dollár/kWh.

A látszólag elhanyagolható különbség – csak 0,01 jüan vagy 0,0014 dollár, azonban hatalmas különbséget jelent a Bitcoin bányászatban. Egy 100 megawatt-órás (mWh) kapacitással rendelkező farm esetében ez a különbség napi 3.360 dollár költségmegtakarítást jelentene, ami havonta 100.000 dollár.

Kevesebb, mint 20 nap múlva, amikor a Bitcoin bányászat jutalma blokkonként 12,5 bitcoinról 6,25-re csökken, az energiatakarékosság ugyanolyan fontos lesz, mint a hatékonyabb bányászati berendezések használata.

A kínai székhelyű bányász pool, a Poolin nemrégiben felmérést végzett a Kína délnyugati régióiban található vízenergia-forrásokkal rendelkező bányászfarmok felkutatására. A Poolin társalapítója, Chris Zhu Fa azt nyilatkozta, hogy a cég számításai szerint idén nyáron 3-5 gigawatt-óra (GWh) kapacitásra lesz szükség.

A Huang becslése szerint a szecsuáni bányászati létesítmények összteljesítménye körülbelül 4 GWh, míg Jünnané körülbelül 2 GWh.

bányászat

Egy komplex egyenlet

A Bitcoin bányászat teljes átlagos számítási teljesítménye nemrégiben 113 millió terahash/másodpercre (TH/s) emelkedett, a múlt hónapban elért 16 százalékos visszaesést követően. Ha feltételezzük, hogy az összes ilyen számítási teljesítmény a piacon az olyan széles körben használt gépekből származik, mint például a WhatsMiner M20S, amelynek átlagos hatékonysága 50 watt/TH/s, a teljes hálózat körülbelül 6 GWh villamos energiát fogyaszthat világszerte. (Összehasonlításképp: nagyjából ez az a mennyiség, amit 600 amerikai háztartás fogyasztott 2018-ban)

De ha a Bitcoin ára a felezés után is a jelenlegi 7.000 dolláros szinten marad, akkor várható, hogy a régebbi bányászati berendezések leállnak. Ez a hálózat hash teljesítményének csökkenéséhez vezetne. Ez még jobban megnehezítené azoknak a farmoknak a dolgát, akiknek ügyfelekre van szükségük a kapacitásuk kitöltésére.

A Bitcoin-bányászat azonban dinamikus piac, és a játékelmélet nagy szerepet játszik.

Ha a Bitcoin bányászaton belüli verseny és a teljes hashráta csökken a felezés után, akkor egyes operátorok leállítják a régebbi modelljeiket. Így, akik továbbra is a piacon maradnak, több kibányászott Bitcoinhoz juthatnak, ami azt eredményezi, hogy a régebbi modellek ismét online lesznek.

Normális lenne, ha a felezés után a Bitcoin-hálózat hashrátája 60-70 millió TH/s-ra csökkenne” – mondta Liu Fei, aki a Bixin nevű kínai Bitcoin startup bányászlétesítményeit kezeli.

De ha a verseny júniusban visszaesik, a bányászfarmok nagyobb villamosenergia-kedvezményt kínálnak és használt eszközöket vásárolnak kapacitásuk maximalizálásához, akkor feltételezzük, hogy a hashráta ismét 100-120 millió TH/s-ra megy majd vissza” – nyilatkozta.

Elcsendesedett a vásárlási láz a hardverpiacon

De ez a trend annak is köszönhető, hogy az új, még nem használt és erősebb berendezések iránti vásárlási hullám elcsendesedett. Ez nagyban különbözik a tavalyi helyzettől, és ez egy olyan tényező, amely a bányászfarmoknak kihívást jelent az ügyfélszerzés területén.

Például a tavalyi időszakban a Bitcoin bányászati hashráta az 50 millió TH/s-t sem érte el. A Bitcoin ára, bár a jelenleginél alacsonyabb volt, de emelkedő tendenciát mutatott. Ezek a tényezők az új bányászati berendezések iránti keresletet megnövelték, és december végére a hálózat hashrátája 100 millió TH/s-ra emelkedett.

Aztán beütött a koronavírus, majd márciusban a piaci összeomlás.

A márciusi árfolyamzuhanás a beruházók körében is nagy bizonytalanságot okozott, hogy érdemes-e új berendezéseket vásárolni,” fejtette ki Liu.

Huang hasonló állásponton van. “A felezés után a hashráta olyan szintre esik be, hogy a régebbi gépek, mint az AntMiner S9 újra profitabilis lesz a kedvező elektromos áramdíjakkal. A hashráta újra emelkedni fog, ekkor viszont újra le kell kapcsolni őket. Igazi hullámvasút lesz.”

A múlthavi árfolyamzuhanás a bányászfarmok üzemeltetőinek a likviditás terén is problémákat okozott. A Bitcoin fedezetére felvett hiteleik ugyanis elszálltak, és cash-flow problémák jöttek elő. Most a befektetők is egy lépést hátra léptek. Várják, hogyan alakulnak a piaci folyamatok, érdemes-e pénzt önteni az új berendezések vásárlásába.

Adjuk el vasként

Mialatt a bányászlétesítmények szenvednek az eltűnt ügyfelek miatt, mások sok lehetőséget látnak a másodlagos piacon a régebbi bányászgépek eladása terén.

Például néhány forgalmazó az Alibaba.com oldalon használt Antminer S9 gépeket 20-80 dollár egységáron kínálja. Ezek a gépek a kriptoszektor 2017-es csúcsán 3.000 dollárba kerültek. Most ezeket a gépeket szinte ‘anyagáron’ ingyen adják. Így most azok az élelmes vállalkozók, akik a nyár során olcsón hozzájutnak az elektromos áramhoz, nagy készleteket halmoznak fel. A nyár folyamán így olcsó pénzen elég sokat fognak tudni szakítani a Bitcoin bányászattal.

Ha a Bitcoin mostani ára a felezés után is megmarad, az S9 gépek még mindig tudnak profitot hozni, ha a verseny visszaesik. A farm üzemeltetőknek pedig meg lesz a lehetőségük, hogy csökkentsék a régebbi modellek teljesítményét azért, hogy javítsák a profitszerző képességeket.

“Minden a Bitcoin árán múlik majd”, mondja Huang. “Ha az árfolyam visszakapaszkodik 10 ezer dollár fölé, mindenki nyerni fog. Szinte minden bányászgépet újra csatasorba lehet állítani.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük