Bitcoint is bányásztak a most elfogott budapesti dílerek

  • 17
  •  
  •  
  •  

Négy Pest megyei férfi ellen indítottak eljárást jelentős mennyiségű droggal elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt – számolt be róla a Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap.

A police.hu által közreadott információk szerint a gyanúsítottakat csütörtökön fogták el, összehangolt akció keretein belül, több helyszínen.

Mint kiderült, egyikük 2019 áprilisa óta értékesítette három társának a kábítószert, amelyet azok továbbterjesztettek.

Ketten közülük idén áprilistól marihuánát is termesztettek. Az erre a célra kialakított vidéki házban 100 tő gondozásához szükséges eszközöket, nagy teljesítményű ventilátorokat és szellőztető rendszereket koboztak el a nyomozók.

A learatott és lefoglalt kannabisztörmelék tömege bruttó 138 kilogramm volt.

A rajtaütés helyszínén további fél kilogramm kokaint, porciózáshoz szükséges mérlegeket, hétmillió forint készpénzt, valamint bitcoin bányászására alkalmas bányagépeket vettek zár alá.

Hogy pontosan milyen típusú gépekről van szó vagy mennyi kriptopénzt bányásztak velük, arról nem tájékoztattak.

A négy középkorú kábítószer-kereskedőt kihallgatták és kezdeményezték letartóztatásukat.

Kapcsolódó:

(Borítókép: pillanatkép a rajtaütésről. Forrás: police.hu)

Forrás: MTI


  • 17
  •  
  •  
  •  

☢️A Facebook egy héttel ezelőtt elérhetetlenné tette a BitcoinBázis szabályosan működő oldalát! A döntés ellen már fellebbeztünk, de amíg nincs változás, kérjük, oszd meg közvetlenül is a cikkeinket. Megosztásoddal segíted életben tartani a BitcoinBázist a közösségi média oldalakon. Köszönjük!☢️

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.