BlockShow közzétette a blokklánc startup barát európai országok top 10-es listáját

2018. május 24. – a BlockShow Európa 2018 kiadott egy tanulmányt a top 10 európai országról, ahol a legideálisabbak a körülmények egy blokklánc technológiai startup elindítására. A listán az első helyet Svájc szerezte meg a pozitív szabályozási dinamikája és a blokklánc startupokra vonatkozó előremutató kormányzati politikájának köszönhetően. Az ország a kriptoinnováció melegágya ugyanis itt található a csak Kripto-völgyként becézett Zug is. A második és harmadik helyet Gibraltár és Málta szerezte meg a szintén pozitív szabályozási és blokktech kormányzati politikának köszönhetően.

A tanulmányban 48 európai országot vizsgáltak különböző aspektusok alapján és lényegében arra kereste a választ, hogy mely országok pozicionálják magukat blokklánc- és  kriptobarátként Európában. A tanulmány nagy hangsúlyt fektet a blokklánc technológiai szektor növekedését biztosító hatályban lévő szabályozások vizsgálatára is. A hivatalos kritériumok a kezdeti tokenkibocsátás (ICO) szabályait, a kriptopénz fizetési formákra vonatkozó szabályokat, valamint a kriptopénzek adóztatását szintén vizsgálta.

Negyedik helyre szorult az Egyesült Királyság, Dánia kaparintotta meg az ötödik helyet (a 0%-os kriptopénz adójával), Németország a hatodik és meglepetésre Portugália a 7. (ahol a kriptojövedelem után nem kell adózni). A 10-es toplista utolsó harmadában Finnország (ahol a digitális fizetőeszközök áfamentesek), Hollandia és Fehéroroszország (Fehéroroszországban a kriptopénzekhez köthető foglalkozások, vállalkozások adómentesen operálhatnak, továbbá az okos szerződéseket jogilag érvényes dokumentumoknak ismerték el) végzett a 8., 9. és 10. helyen.

A teljes listát itt találjátok.

A BlockShowról

A BlockShow Európa konferencia célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a legszexibb európai és globális blokklánc technológiai innovációkkal és trendekkel a startup ökoszisztémában. Több mint 3 000 résztvevő és 150+ projekt fog bemutatkozni és a vendégek több mint 80 nemzetközileg elismert banki, intézményi, multinacionális cég szakértőjét hallgathatják meg. A BlockShow Európa konferencián bemutatásra kerülnek a legújabb blokktech innovációk, illetve informatív és sokoldalú rálátást kínál arra, hogyan fogja a blokklánc technológia megváltoztatni a főbb globális iparágakat, mint többek közt a dolgok internetét (IoT), mesterséges intelligencia szektort (AI), kiberbiztonságot és még sok mást. Az eseményen az európai központi bankok képviselői megosszák jelenlegi tapasztalataikat és elképzeléseiket a blokktech használhatóságáról és elfogadottságáról. Az esemény Berlinben kerül megrendezésre május 28-29-én.

BitPanda - Bitcoin, altcoin és egyéb digitális eszközök váltása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.