Eljövendőben a DEX és CEX tokenek aranykora, avagy hasznos a bank összeomlás?

A bankszektorban nemrégiben bekövetkezett krízishelyzet a DEX és CEX tokenek malmára hajtja a vizet. A befektetők, a hagyományos pénzintézetektől mindinkább eltávolodva, a kriptoeszközök felé nyitnak. 

Sokként érte a nagyközönséget, amikor a múlt hét folyamán az amerikai Silicon Valley Bank (SVB) csődöt jelentett. Ha ez még nem okozott volna épp elég zűrzavart a szektorban, az elmúlt napok történései gondoskodtak a teljes káosz beálltáról. Az SVB összeomlása közepette az FDIC bezáratta a kriptobarát Signature Bank-ot s kisvártatva a bankcsőd-hullám elérte a Silvergate-et is. Azonban itt még nem ér véget a meglepő fordulatok száma, hiszen a HSBC óriásbank felvásárolta a Silicon Valley Bank brit leányvállalatát mindössze 1 fontért (1,21 dollár).

Ugyanakkor, ez a felfordulás pozitív hatást gyakorolt a DEX és CEX (decentralizált és centralizált tőzsde) tokenek árfolyamára. Az elmúlt 24 óra alatt többek között olyan eszközök ára produkált jelentős emelkedést, mint például az OKB, a GMX, a dYdX és a GT. Számszerűleg az OKB vételára 13%-kal, míg a GMX-é 10%-kal növekedett, a dYdX esetében ez az érték 8% volt, míg a GT 7,5%-kal ugrott meg.

Vitatható, hogy valóban a pénzintézetek sorozatos bezárása a kizárólagos oka a szóban forgó árfolyamnövekedésnek, az viszont biztos, hogy egyre több befektető részesíti előnyben az efféle eszközöket.

A kriptopiac összességét tekintve is nagymértékű fellendülés ment végbe annak ellenére, hogy napokkal ezelőtt korántsem volt ilyen rózsás a helyzet. Számos token felvirágzása magának a tokenizációnak köszönhető, erre kiváló példa az SNX, aminek árfolyama közel 8%-kal nőtt.

A kriptovaluta ágazat teljes piaci kapitalizációja jelen pillanatban 1,08 billió dollár, ami 5,59%-os növekedést mutat pusztán egyetlen nap alatt. A pénzügyi szektorban ezzel szemben óriási árfolyamzuhanásokat tapasztalnak, amiért minden bizonnyal a bankpiaci krach felel.

Mindemellett, a BTC árfolyama nagyjából 10%-kal erősödött 24 óra leforgása alatt – a cikk írásának időpontjában 24 900 dollár a csereértéke.