Felejtsd el az Ethereumot, ezekkel a kriptopénzekkel hatalmasat lehet majd szakítani 2023 elején

2022 nem tartogatott túl sok pozitívumot a kriptoszektor számára. Nem kizárólag makrogazdasági események befolyásolták az érmék árát, hanem a szektoron belüli botrányok is hozzájárultak a mostani helyzethez. A legnagyobb érmék közül az Ethereum egyike az idei év legnagyobb veszteseinek, hiszen az év elején az árfolyama 4,878 dollárnál volt, mára azonban több mint 70%-ot veszített az értékéből.

Alábbi írásunkban megvizsgáljuk mire számíthatnak az ETH tulajdonosai a jövő év elején, illetve mutatunk néhány alternatívát, amikkel hamarosan sokkal nagyobb profit érhető el.

Mi történt idén az Ethereummal?

Az érmét érintő, legfontosabb esemény az idei évben egyértelműen a „merge” volt. Leegyszerűsítve, a merge-nek hála, az Ethereum blokklánc energiaigénye drasztikusan lecsökkent, továbbá a PoS (proof of stake) konszenzus protokoll lehetővé teszi az érmék stakelése. A stakelés lényegében a bányászat egy alacsonyabb energiaigényű alternatívája.

Az ötlet kifejezetten előremutató és forradalmi volt az Ethereum fejlesztőinek a részéről, azonban ez is kevés volt az érme árfolyamának a stabilizálásához. Sokan úgy gondolták, a nagyobb érmék képesek lehetnek megőrizni értéküket egy esetleges gazdasági válság idején is. Ezt a feltevést a befektetők arra alapozták, hogy elméletileg egy kriptopénz értéke függetlenül működik a részvénypiactól, ezért ha a befektetők bizalma megvan, akkor az érme értéke sem fog jelentősen csökkenni. Mint tudjuk ez nem így lett, és a kriptoszektor piaci kapitalizációja hihetetlen mértékben zsugorodott 2022-ben.

ethereum arfolyam dec 11

Ethereum árfolyam – forrás: Coinmarketcap

A folyamaton csak rontott, hogy időközben kirobbant az FTX botrány. Az események még zajlanak, azonban nagyon úgy tűnik, hogy az egyik legnagyobb kriptotőzsde, vagyis az FTX egyszerűen ellopta az ügyfelei pénzét. Az FTX csődöt jelentett, amit később több, kisebb kriptotőzsde is követett.

Jelenleg több különböző szinten is eljárás folyik az FTX és a vezetősége ellen, illetve az ügy más érintettjeivel szemben.

Mi fog történni jövőre az Ethereummal?

Biztosat lehetetlen lenne mondani. Amin tudunk, hogy az FTX ügyfeleinek száma valahol 1.2 millió magasságában volt, és jelenleg a túlnyomó részük nem férhet hozzá a pénzéhez. Ennek egyszerűen az lehet az oka, hogy már régen nem rendelkezik a becsődölt tőzsde az ügyfele vagyonával.

Az FTX példája joggal vetette fel a felhasználókban az igényt egy szigorúbb szabályozási rendszer létrehozására. Egyelőre úgy néz ki az amerikai törvényhozás is erre hajlik és könnyen lehet, hogy a klasszikus tőzsdékhez hasonlóan, a mostani rendszernél egy jóval szigorúbb rendszer fognak létrehozni, amivel ellenőrizhetővé válhat a kriptotőzsdék anyagi és eszközkészlete egyaránt.

Csak találgatni lehet, mennyire volt gyakori az FTX gyakorlata. Ha kiderülne, hogy a legnagyobb tőzsdék egyszerűen ellopták az ügyfeleik pénzét, az viszont egészen biztosan a teljes szektort, így az Ethereum árát is a padlóra küldené.

Ilyen feltételek mellett érdemes lehet olyan befektetési alternatívákon elgondolkodni, amik biztosabb alapokon nyugszanak, és nagyobb megtérüléssel kecsegtetnek.

Dash 2 Trade (D2T) – A kriptopiac Bloomberg Terminálja 

Egy jó befektetés alapja minden esetben az alapos, és körültekintő elemzések elkészítése. Ezek viszont sokszor rengeteg időt és energiát ölelnek fel, arról nem is beszélve, hogy a profi eszközökhöz csak igen magas áron juthatnak hozzá a felhasználók. Ezekre a problémára kínál megoldást a Dash 2 Trade.

Röviden összefoglalva, a Dash 2 Trade egy olyan, előértékesítési szakaszában lévő kereskedő- és elemzőplatform, amivel a felhasználók a legmodernebb eszközökhöz juthatnak hozzá jutányos áron. A fejlesztők veteránnak számítanak, hiszen a csapat nevéhez köthető a népszerű forex kereskedelemmel foglalkozó Learn 2 Trade platform is.

A fejlesztők már régóta mozognak a kriptopénzek világában ezért tökéletesen rá tudtak érezni, milyen egyedi eszközökkel lehet a legnagyobb mértékben segíteni a kripto kereskedőknek. Olyan egyedi, mesterséges intelligenciára alapuló eszközöket hoztak létre, mint az előértékesítéseket elemző és pontozó indikátor, a közösségi média figyelő indikátor vagy az automatikus kereskedő bot.

dash 2 trade és a kripto medvepiac

A teljes mértékben hiánypótló platform hatalmas sikereket ért el az előértékesítés során. Alig több mint két hónap alatt közel 10 millió dollár gyűlt össze, és a befektetők bizalma alapján még az idén össze fog gyűlni a kitűzött 13,4 millió dolláros célösszeg.

Az előértékesítés utolsó szakaszának már 70%-a teljesült, így akik csatlakozni szeretnének azok jobban teszik, ha sietnek. A natív ERC-20 D2T érméket a jegyzést követően el lehet adni, vagy a platform felületén keresztül előfizetésre lehet majd váltani. Amennyiben az utóbbi mellett döntenénk a felhasználók, úgy havi 400 D2T-ért cserébe starter, vagy 1000 D2T érme fejében Professional csomagra fizethetnek elő.

Ne maradj le, csatlakozz még ma a Dash 2 Trade befektetőihez!

D2T token vásárlása

Impact Project (IMPT) csökkentsd az ökológiai lábnyomodat karbonkreditekkel

Ha azon gondolkozol, hogy mi lenne a legegyszerűbb módja a globális felmelegedés mértékének a csökkentésére úgy, hogy közben nem szükséges radikálisan változtatni a szokásaidon, akkor ebben az esetben az IMPT érméket neked találták ki.

A fejlesztők célja az volt, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék a karbonkredit-kereskedelmet. Az általuk létrehozott platform lényegében egy kereskedői felület, amin keresztül a felhasználók a projekt közel 10,000 partnerének valamelyikénél vásárolhatnak. A vásárlók IMPT érmékben részesülnek, míg a partnereknek a vásárlásból befolyt összeg egy részét zöld célokra kell, hogy fordítsák.

impt-jegyzes-december-14

Az IMPT érmék tulajdonosainak több lehetőségük is van a megszerzett érmékkel. Eladhatják őket, mint bármely más kriptopénzt vagy dönthetnek úgy, hogy nyugdíjazzak azokat. Ha az utóbbi lehetőségek választják, abban az esetben az érme megsemmisítésre kerül és az Impact Project fejlesztői, egy ezzel foglalkozó cég segítségével egy bizonyos mennyiségű szén-dioxidot kivonnak a légkörből. A megsemmisítés végeztél a felhasználó egy értékes NFT műalkotásban részesül, amit akár a platform piacterén keresztül el is adhat.

Amennyiben csatlakozni szeretnél, nagyon kell sietned, mivel december 12-én hétfőn, magyar idő szerint reggel 9 órakor lezárul az előértékesítés. Ha lecsúsztál róla, akkor se kell aggódnod, mivel december 14-én az érme jegyzésre fog kerülni több tőzsdén is, így szerdától újra lehetőséged lesz vásárolni az idei év legjobb zöld érméjéből.

Ha szeretnél a projektről többet megtudni, látogass el az Impact Project hivatalos oldalára.

IMPT vásárlása

Calvaria: Duels of Ethernity (RIA) – Forradalmi P2E játék nem csak kriptobefektetőknek

Egészen idáig jelentős szakadék tátongott a videojátékok szerelmesei és a kriptobefektetők között. Ugyan nincs hiány P2E (play to earn) játékokból, ezek szinte kivétel nélkül valamilyen anyagi elköteleződést igényelnek a felhasználóktól. Ezt a gyakorlatot fogja gyökeresen megváltoztatni a Calvaria: Duels of Eternity.

A túlvilági környezetben játszódó, blokklánc- és NFT-technológiát használó Calvaria egy olyan izgalmas kártyajáték, amiben csaták során lehet értékes digitális fizetőeszközöket gyűjteni. A nyertes csatákat követően a megszerzett eRIA érméket a platform piacterén keresztül különböző tárgyakra és fejlesztésekre lehet költeni, továbbá lehetőség lesz más kriptovalutákra is átváltani, amivel így végső soron profithoz lehet majd hozzájutni.

A projekt érdekessége, hogy a felhasználóknak nem szükséges semmilyen kriptotárcával rendelkezniük, vagy bármilyen befizetést elvégezni a csatlakozáshoz.

A Calvaria jelenleg az utolsó előértékesítési szakaszánál tart. A befektetők RIA érméket vásárolhatnak (nem összekeverendő az eRIA-val) amikkel számtalan izgalmas lehetőség nyílik meg előttük.

Például az Ethereum blokkláncon stakelhetik őket, amivel passzív jutalmakban részesülhetnek, beleszólhatnak a projektet érintő fontos kérdésekbe, részt vehetnek versenyeken, és talán a legfontosabb, hogy elsőként csatlakozhatnak majd a jövőre induló játékhoz.

Mivel az előértékesítés hamarosan lezárul, ezért érdemes minél hamarabb bevásárolni a RIA érmékből.

Csatlakozz a Calvaria:Duels of Eternity-hez!