Ha most veszel bitcoint, még nem maradtál le semmiről

Sokan szoktak lemondóan beszélni a kriptopénzekről, hogy ez a hajó már elment, ha az merül fel, érdemes-e még most beszállni a kriptopénz piacra. A kriptopénz elfogadottság azonban még mindig szinte sehol nem tart az egyes országok tartalékaihoz viszonyítva.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

Ideiglenesen leállították a Binance Smart Chaint egy támadás miatt. A jelenlegi információk szerint 2 millió BNB, azaz több mint 500 millió dollár lehet érintett. A posztok megjelenése után azonnal komoly kritikák érték a Binance-t a támadásra adott reakciók miatt.

Az Európai Tanács bizottságának képviselői jóváhagyták a digitális eszközök európai uniós szabályozásával kapcsolatban a kriptoeszközök piacai, azaz a MiCA (Markets in Crypto-Assets) néven ismert keretrendszerét. A véglegesített szöveget pedig szavazásra továbbították az Európai Parlamentnek.

Érkezik a Coinbase dokumentumfilmje. A kriptotőzsde útját feldolgozó film a vállalat szélsebes fejlődését és növekedését hivatott elmesélni, a piaci térhódításról sem feledkezve meg. Az alkotásért Greg Kohs Emmy-díjas rendező kezeskedik.

A bíróság nyilvánosságra hozta több ezer Celsius-ügyfél adatát. A dokumentumok arról árulkodnak, hogy a Celsius platform felfüggesztése előtti hetekben több millió dollárt hívták le onnan a vezetők. Kiderült az is, hogy a Celsius alapítója 10 millió dollárt utalt ki magának közvetlenül a csőd előtt. A kriptoközösségben általános nyugtalanságot keltettek a bírósági dokumentumokban szereplő, nyilvánosan elérhető információk.

A közeljövő még nem túl biztató a kriptopénzekre nézve

Az elmúlt hat hónap trendjét követve a jelenlegi makro tényezők továbbra is jelentő nyomást gyakorolnak a bitcoin árfolyamára.

Állandóan előjönnek az aggodalmak a kriptoeszközök szabályozásának lehetséges szigorítása miatt. Az Egyesült Államok központi bankjának monetáris politikája kamatemelések és mennyiségi szigorítás révén vonja el a tőkét a kockázatos eszközök elől. Folyamatosak a geopolitikai aggályok Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatba. Az Európai Unió által importált nagy keresletű energia is folyamatos bizonytalanságot szül. De erős a kockázatkerülő hangulat a globális recesszió lehetősége miatt is.

Ezek a kihívások együttesen hozzájárulnak ahhoz, kevésbé érdekesek most a magas volatilitású eszközök az intézményi befektetők számára. Így a tavalyi, 2021-es bikapiacon tapasztalt eufória nagyrészt szertefoszlott.

Bár a napi árfolyamakció nem biztató, de a Bitcoin árfolyamát és az elfogadottság területét tekintve ez a hajó nemhogy nem ment el, hanem tartogat még meglepetéseket.

A piac már most is jelentősen túladottá vált

A bitcoin piacán idén március és június között tapasztalt eladási hullám a relatív erősségi indexet (RSI) többéves rekordmélységre juttatta.  Ha gyors pillantást veszünk a mutató hosszútávú mozgására, látható, hogy az RSI már most is a mélyen túladott tartományban van. Korábban hasonló szinten a bitcoin vásárlása igencsak jövedelmező stratégiává vált.

Bitcoin RSI grafikon

Bár a rövid távú helyzet nem túl biztató, lehetséges, hogy eljött a megfelelő pillanat a felhalmozásra?

Egy másik érdekes mérőszám a hosszabb időhorizontot vizsgálva a mozgó átlag konvergencia divergencia (MACD) oszcillátora. Az RSI-hez hasonlóan az MACD is mélyen túladott lett, amikor a Bitcoin ára 17 600 dollárra esett. Bár az MACD (kék vonal) átlépte a jelvonalat (narancssárga vonal), láthatjuk, hogy még mindig a korábban nem tesztelt területen maradt.

Bitcoin MACD grafikon

A hisztogram pozitívra fordult ugyan, amit egyes kereskedők korai trendforduló jelként értelmeznek, de tekintettel a kriptoszektor előtt álló összes makrokihívásra, ebben az esetben nem szabad rá túl erősen támaszkodni.

A technikai elemzés szempontjából több mutató is arra utal, hogy a Bitcoin alulértékelt. Ezzel együtt úgy tűnik, hogy lehet, hogy nem érkezett meg a mélypont. Ennek oka, hogy a nem kripto specifikus problémák továbbra is gyengítik a BTC árát és a szélesebb értelemben vett kockázatos eszközök piacát.

A globális bitcoin elfogadottság továbbra is gyerekcipőben jár

A bitcoin kormányok és vállalatok általi elfogadása továbbra is megosztó kérdés. A „digitális arany” elmélet kemény kritikákba ütközött, miután a Tesla 2022 második negyedévében eladta bitcoin készletének 75%-át.

A Bitcoint vásárló vagy értékesítő nagyobb szervezetek mindig is megmozgatták a közvéleményt. A kérdés mindig az, hogy az intézményi befektetők és országok milyen közel állnak a kriptovaluták értéktárolóként való használatához.

El Salvador volt az első ország, amely törvényes fizetőeszközként fogadta el a Bitcoint. De 2381 BTC pozíciója az ország teljes tartalékának még mindig kevesebb mint 2%-át jelenti. Ennél is fontosabb, hogy a dél-amerikai köztársaság nem is tartozik a világ 100 legnagyobb országa közé a bruttó hazai termékét tekintve. Ebből világossá válik, hogy Salvador mennyire kicsi (gazdaságilag) a Világbank adataiban szereplő 160 ország összesített 15 billió dollárjához képest.

Egyes országok deviza és aranytartalékai

Vajon mi történne, ha a nagyobb országok is úgy döntenek, hogy kiegészítenék a tartalékaikat egy kis BTC-vel?

Például Svájc egyedül 1100 milliárd dollár külföldi és aranytartalékkal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy 3%-os allokációjuk 33,3 milliárd dollárt tenne ki. Elképzelhetetlen, hogy egyes entitások képesek 1 milliónál több érmét felhalmozni anélkül, hogy erre felfigyelne a piac. A fennmaradó országok pedig nehezebben találnának nagy mennyiséget hasonló árszinten, hiszen ekkor már mindenki más is megindulna a bitcoin irányába.

Emlékeztetőül, 2020. október 8-án a Bitcoin ára pillanatok alatt 11 000 dollár közelébe emelkedett, miután a Square bejelentette, hogy 50 millió dollár értékben vásárol BTC-t. Utána pedig, 2021. február 8-án a Bitcoin csaknem 3000 dollárral ugrott meg percek alatt, ahogy megjelentek a hírek, hogy a Tesla 1,5 milliárd dollár értékű BTC-t vett.

Ne feledjük, a jelenlegi erős dollár és a magas inflációs környezetben nem egy ország van nehéz helyzetben ami idővel döntéskényszerbe hozhatja a vezetőket.

Altcoin hírek

A történelmi jelentőségű Merge upgrade után nagy várakozásokkal teljes időszak kezdődött az Ethereum jövőbeli kilátásait illetően. Mindenki úgy gondolta, hogy sok új felhasználót vonz majd be a platform. Az uralkodó medvepiac és árfolyam visszaesés miatt azonban a Merge utáni kezdeti időszak  nem váltotta be a várakozásokat. Ugyanis az eszköz esetében jelentős tőkekiáramlás indult meg. Az Ethereum a Merge óta elvesztette piaci értékének közel 20%-át.

A kereskedők véleménye az Etherrel kapcsolatban észrevehetően javult, mivel az árfolyam 7,5%-ot emelkedett a múlt héten. De az 1350 dolláros szint nem volt elég meggyőző ahhoz, hogy a derivatív piacokon is elinduljon az optimizmus.

Ethereum derivatív kereskedés

Az ether ára még mindig 32%-kal alacsonyabb az utoljára augusztus 14-én tapasztalt 2000 dolláros lokális maximumhoz képest. A hálózat átlagos tranzakciós díja pedig 2 dollár közelében áll az egyesülés után.

A negyedéves határidős ügyletek a professzionális kereskedők által preferált eszközök érdemes ezért a piac hangulat leképezéseként is tekinteni rájuk.

A semlegestől az optimista irányba mozgó piacokon ezek a fix lejáratú szerződések általában enyhe felárral kereskednek az azonnali piacokhoz képest.

Az Ether határidős prémiuma ezzel szemben a szeptember 15-i egyesülés óta negatív. Ez pedig medve piaci hangulatra utal. A származtatott piacok mérőszámai arra utalnak, hogy a profi kereskedők nem bíznak abban, hogy az Ether hamarosan újrateszteli az 1500 dolláros ellenállást. A határidős ügyletekkel az azonnali piaci áraknál alacsonyabban kereskedtek, hiányzonak az igazi vevők a piacról.

Az Ether kontraktusokra 7,7 milliárd dollárnyi nyitott pozíció van. Mivel mindenki a medve piacot árazta be egy meglepetésszerű rally hatalmas short squeez-t okozhat. Míg a tőkeáttétel nagyszerű módja a kitettség és a nyereség növelésének, egy váratlan áringadozás kényszer likvidációhoz vezethet, ami tovább erősíti az árfolyam mozgását.

Az ETH piacán a bikák nehezen tudnak egyelőre teret nyerni, mert a makrogazdasági és szabályozási bizonytalanságok diktálják a trendet. Azonban ezzel együtt egy meglepetésszerű 10%-os emelkedés 1500 dollár felé könnyen meglepné az esést váró befektetőket, és felszámolási spirált váltana ki a short pozíciókon. Érdemes tehát most nyomon követni a tőkeáttételes piacot is.


Bitcoin Kebab

Szombaton újra jelentkezik a BitcoinBázis podcastja, a Bitcoin Kebab. A Bitcoin Kebab célja, hogy olyan aktualitásokról beszéljünk, amik rányomják a bélyegüket a mindennapjainkra, legyen az a kriptovaluták, a decentralizáció, a blokklánc technológia, a digitális forradalom vagy éppen a mesterséges intelligencia témaköre.

A műsor eheti vendége Balogh Ádám és Engelhardt Márk az AEY Metaverse Guild alapítói. A srácok közelebbről megismertetik velünk a play-to-earn – manapság igen népszerű játékokat. Belecsöppenünk a videojátékok világába és megtudhatjuk azt is, hogy mit is jelent pontosan a DAO (decentralizált autonóm szervezetek). Ádám és Márk elmeséli hogyan született meg az AEY Metaverse Guild projekt.

A BitcoinBázis újabb közösségi média platformon érhető el, csatlakozzatok hozzánk a Discordon!