Hillary Clinton új kriptoszabályozások bevezetésére sürgeti Amerikát

Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje, figyelmeztette a Biden-kormányt, hogy rögvest lépjen a kriptovaluták szabályozása érdekében, mivel az államok – többek között Kína és Oroszország –, valamint a nem állami szereplők „manipulálják” azt és más technológiákat a dollár destabilizálása érdekében.

De nemcsak olyan államokkal nézünk szembe, mint Kína vagy Oroszország, amelyek a saját előnyeikre mindenféle technológiát manipulálnak. Nem állami szereplőkkel van dolgunk, akik akár az államokkal együttműködve, akár egyedül, belülről rombolják az országokat és a dollárt, mint tartalékvalutát” – állítja.

Ami azt illeti, nem ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok egykori first ladyje riadót fúj a nemzetbiztonsági fenyegetésekre hivatkozva a kriptovaluták ellen. Éppen az elmúlt héten például azt állította, hogy a kriptók potenciálisan maguk alá áshatják az amerikai dollárt, és arra figyelmeztetett, hogy „rossz kezekben, vagy éppen rossz emberekkel szövetkezve” közvetlen fenyegetést jelenthetnek a nemzetállamokra és a globális piacokra.

Nagyon sok kérdéssel kell foglalkoznia a Biden-kormánynak. Nem hiszem, hogy sok időnk maradt” – jelentette ki, nyomást gyakorolva a kormányra, hogy az mielőbbi lépéseket tegyen.

Joe Biden amerikai elnök kormánya már számos intézkedést hozott a kriptókkal kapcsolatban felmerült problémákra válaszul. Az USA ellen irányuló kibertámadások, különösképpen a Colonial Pipeline megbénítása óta egyik prioritásaként kezeli a kriptovalutás váltságdíjfizetések nyomon követését. Az elmúlt hónapban a Pénzügyminisztérium is felszólalt a digitális eszközökkel kapcsolatban és arra figyelmeztetett, hogy a kriptovaluták aláássák az Egyesült Államok szankciórendszerét – az amerikai külpolitika régóta fennálló sarokkövét.

Az idei évben kifejezetten megugrott a kriptovalutákkal kapcsolatos (vagy legalábbis annak tulajdonított) bűncselekmények száma. A Hamász terrorszervezet beismerte, hogy a szankciók megkerülése érdekében bitcoin adományokból kíván talpon maradni. Sőt, kiderült az is, hogy az orosz hírszerzés által támogatott cégek szintén kriptókat használnak fel a választások meghackelésének finanszírozására.

Érdekelhet még:

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo