Kiadatás vár a vírusirtók fenegyerekére miután megvádolta egy New York-i bíróság

A mostanra már 75 éves milliomos korábbi kiberbiztonsági guru John McAfee október eleje óta Spanyolországban raboskodik, ahol korábbi szintén amerikai vádak alapján adócsalásért vették őrizetbe. McAfee akinek a nevét az egyik legnépszerűbb víruskereső szoftver viseli az utóbbi években a kriptovaluták önjelölt prófétájának kiáltotta ki magát, azonban eközben egyre többször került összetűzésbe a törvénnyel.

A vádiratok szerint, amiket az amerikai pénzügyi felügyelet (SEC) a napokban nyújtott be az illetékes New York-i bíróságra, McAfee több úgynevezett „pump and dump sémában” vállalt aktív szerepet. A SEC állítása szerint McAfee online közösségi felületeken, elsősorban Twitteren, ismertségét kihasználva népszerűsített olyan ismeretlen kriptodevizákat, amelyekben érdekeltséget szerzett, majd később jelentős haszonnal adott túl rajtuk amikor ezeknek a kriptodevizáknak az ára a jellemzően minden valóságalapot nélkülöző pozitív nyilatkozatok hatására emelkedni kezdett. A vádirat szerint több ilyen kriptodevizát kifejezetten kizárólag ezen csalások céljából hívott életre, ezzel jelentős anyagi károkat okozva gyanútlan kisbefektetőknek, miközben ő maga több mint 13 millió dollár nyereségre tett szert.

Jimmy Wattson, a McAfee csoport vezető tanácsadója, McAfee személyes ismerőse és barátja szintén hasonló vádpontokkal néz szembe az amerikai Texas államban. Bár McAfee már októberi őrizetbe vétele óta kiadatásra vár a korábbi adócsalással kapcsolatos vádak okán, az újabb vádpontok minden bizonnyal tovább fogják gyorsítani a kiadatási folyamatot, és McAfee-nak hamarosan az Amerikai Egyesült Államokban kell felelnie tetteiért.

Amennyiben bűnösnek találják őket, mind Jimmy Wattson, mind John McAfee jelentős vagyonelkobzásra, továbbá akár 5 év börtönbüntetésre is számíthat.

Kapcsolódó: 

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 12. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo