Megnyugodhatunk, ha a korábbi bitcoin-krachok adataiból indulunk ki

Az árfolyam csökkenésével korábbi trendek ismétlődnek és újak alakulnak ki.

Az egész éves, több hónapos szoros oldalirányú mozgásban csúcsosodó komoly árfolyam-ingadozásokat követően a bitcoin és a széleskörűbb kriptovaluta-piac (korábbi) negatív csúcsai megdöntésre kerültek.

Ez szöges ellentéte annak a hihetetlen árrobbanásnak, ami tavaly történt ugyanebben az időszakban. A hétköznapi média nem volt rest kihasználni a bitcoin helyzetének pálfordulásából fakadó kínos szituációt, főleg, hogy alig egy éve még nagyon lázban tartotta a befektetőket.

Ugyan növekedésnek indult az érdeklődés a Google Trends adatai alapján, de mind semmi múlt év decemberéhez képest.

Ez az árfolyamzuhanás nem épp kellemes előkarácsonyi meglepetés a bitcoin-birtokosok számára. Idén tavalyhoz viszonyítva már jóval visszafogottabban szerepelt a köztudatban a bitcoin. Azonban egyáltalán nem újdonság ez az árfolyamingadozás – ez csak egy újabb szokásos fellendülés-válság ciklus, a bitcoin életében nem az első és nem is az utolsó.

Az árfolyam jelentősen alulmúlja a tavalyi bitcoin-őrület előtti kiinduló árakat is, így ez nagyszerű alkalmat kínál arra, hogy a mostani krachot összevessük a bitcoin korábbi botlásaival. Emellett össze is hasonlíthatjuk az árakat, illetve a többi növekedési mutatót.

Hol tartunk és honnan jöttünk?

Ezen cikk közzétételének pillanatában a bitcoin értéke nagyjából 4,200$ körül van. Ez azt jelenti, hogy a mindenkori 20 ezer dolláros csúcshoz viszonyítva 80%-ot értékcsökkenésen ment keresztül.

Nehéz lenyelni ezt a békát, de még ez se mondható annyira fájdalmasnak, mint a bitcoin néhány másik, súlyosabbnak mondható értékzuhanása.

A bitcoin-krachok sorában az első jelentősebb 2011-ben történt. Ekkor a 2011. júniusi 39$-os csúcsról mindössze 2$-ra zuhant az értéke ugyanazon év novemberére. Ettől a 93%-os csökkenéstől nem sokkal marad el a 2013 április 10-12 között, 3 nap alatt lezajlott krach, amikor is 259$-ról 45$-ra zuhant. Ez 83%-os értékcsökkenést jelentett.

Ez az áprilisi krach is csak előfutára volt az iparág talán leginkább lehengerlő beszakadásának. Meghackelték a Mt. Gox-ot, az egész iparág tranzakcióinak akkoriban úgy 80%-át kezelő japán bitcoin tőzsdét. Ennek eredményeképp az akkori csúcstartó 1,151$-ról 177$-ra zuhant a bitcoin értéke, ez a csökkenő tendencia 411 nap leforgása után állt meg. 2013. november 30-tól 2015. január 14-éig tartott ez a folyamat.

Bitcoin-krach az Mt.Gox hackje és bedőlése után. 2013. november és 2015 április közti adat. Forrás: blockchain.info

Ahogy várható is volt, a Mt. Gox krachjának estéjén megnövekedett a hálózati tranzakciók mennyisége. 2013. november 29-én rekordszámú 102,000 tranzakció ment végbe a bitcoin hálózatán, azonban ezután gyorsan csökkenni kezdett az aktivitás. 2013. december 31-én már 41,476 napi tranzakciónál jártunk, azóta is ez számít negatív rekordnak. A napi tranzakciók mennyisége csak 2015. januárjában lett ismét hat számjegyű, miután a bitcoin teljesen kiheverte a 411 napos válságát.

A 2011-es krachnál is hasonló csökkenés történt. A piaci aktivitás zuhanása előtt, június 13-án 12,000 napi tranzakció zajlott, november végére 4,700-nál állt meg a csökkenés – 60%-os esést jelentett ez. A hálózaton végrehajtott tranzakciók mennyisége 2012. májusáig nem is lépte túl az addigi 12,000-s csúcsértéket.

A rövidebb ideig tartó krachok és korrekciók esetében nem voltak észrevehetők a bitcoin hanyatló időszakaiban jellegzetessé vált, hosszabb ideig tartó csökkenések a tranzakciók mennyiségében. Azonban a 2018-as esetben megismétlődik ez a jelenség.

2017 december 12-én, a mindenkori csúcsforgalmat megelőzően majdnem napi 450 ezer tranzakciót dolgozott fel a Bitcoin-blokklánc. A szentestén történt kiárusítások miatt majdnem felére csökkent a tranzakciók száma (228,000). 2018. január 3-án hozta ismét a korábbi 450 ezres szintet.

Miután a kriptovaluta-piac január végén jelentősen lelassult, a bitcoinos tranzakciók mennyisége a korábbiak szerint alakult. Nagyjából 68%-os csökkenést bemutatva napi 130-150 ezer közötti tranzakció zajlott 2018 tavaszán. A csökkenés befejeztével lassan, de biztosan emelkedett, elérve a 250-300 ezres napi forgalmat.

Jóváhagyott napi tranzakciószám 7 napos átlagolt adata. Forrás: blockchain.info

Az érdeklődés egyéb mutatói

Úgy tűnik, hogy az egyes krachokat megelőző, vagy azokkal egy időben történő tranzakció-mennyiségi változások előrevetítik a bitcoint zuhanórepülésbe küldő eladási hullámokat. Úgy tűnik, hogy ezek a hullámok az egyidejű tranzakciók számának csökkenésével és az azt követő stagnálással együttesen tükrözik az általános piaci érdeklődést is. Ahogy beindulnak a dolgok, a tranzakciók mennyisége és az ár együtt emelkedik, amíg el nem érnek egy kritikus pontot. Ekkor a vásárlási láz átcsap eladási hullámba, ezzel együtt csökken az érdeklődés is, a hálózat pedig viszonylagos nyugalmi időszakába lép.

A hálózaton és a piacon kívül is találunk hasonló, a közösségi érdeklődés számontartására alkalmas mérőegységeket. A kriptovaluta-rajongók egyik kedvenc példája, hogy a Google Trends milyen tendenciákat mutat a „bitcoin” szóra, ezzel mérhető ugyanis, hogy a Google keresőjén egyes időszakokban mekkora érdeklődés övezi a bitcoint (lásd az első ábrát).

Nem meglepő módon az árfolyameséssel együtt jár a csökkenő érdeklődés is. Például a Mt. Gox krachját követően 85%-kal csökkent a Google-on végrehajtott bitcoin témájú keresések száma, ez majdnem pontosan követi az árának csökkenését. És ugyanúgy, mint ahogy az ára is, a bitcoint övező érdeklődés is jelentősen stagnált egészen addig, amíg 2017-ben el nem kezdett ismét erősödni.

Nem meglepő tehát, hogy a mostani krach esetében is pontosan ugyanezek a trendek figyelhetők meg, habár most kicsit drasztikusabb hatásokkal. A csúcshoz viszonyítva idén októberig 93%-kal csökkent a bitcoin-nal kapcsolatos Google-keresések száma, ezzel még a Mt. Gox-krach előtti csúcsot is alulmúlta az érdeklődés. Mivel a piac novemberben továbbra is csak zuhanó állapotban volt, a jelenlegi érdeklődési szint már alig haladja meg a 2013 végén mértet.

 

Historikus perspektívába helyezve a Google Trends adatait, kivehető, hogy a jelenlegi érdeklődés alig haladja meg a 2013. decemberi csúcsot. A jó hír: az akkori csúcs az idei minimumát is jelenti.

Megpróbáltatások és hányattatások ellenére

A lankadó értéknek kiszámítható mellékhatása az, hogy a Google-on és a hálózaton belül egyaránt csökken a bitcoint övező általános érdeklődés. Azonban az előbbiekben felvázolt mérőszámok nem igazán adnak teljes képet a bitcoinnal kapcsolatos internetes tevékenységekről.

Például a kriptovaluta-alapú fizetésszolgáltatók a gyengülő piaccal szembemenve folyamatosan üzemelnek. Sajnos az ilyen platformokból kevés adatot kapunk, mivel azt a cégek egyéni döntéseik alapján hozzák nyilvánosságra (már amelyik hajlandó rá). Azonban az összkép mindenképp pozitívnak tűnik a kevés elérhető adatból kiindulva.

A 2018 januárja óta fizetési módszerként bitcoint is elfogadó Square platform 2018 első negyedévében csak bitcoinból 34 millió dolláros bevételre tett szert. Ez a cég 45%-os éves bevételnövekedéséből 8%-ot jelent. Még meggyőzőbb az, hogy 2018 harmadik negyedévében 43 millió dollárra nőtt a Square bitcoinból származó bevétele.

Ismételten: ezt a bevételt a bitcoin gyengélkedő időszakában produkálta a cég. A számok alapján kijelenthető, hogy a bitcoin kereskedelmi célú felhasználása az egyre népszerűbb BitPay által 2017-ben tapasztalt trendekre épül. Azon év októberében a BitPay bejelentette, hogy 328%-kal nőtt tranzakcióik mennyisége, így jó úton jártak ahhoz, hogy év végére elérjék az 1 milliárd dolláros pénzforgalmat.

Szintén a gyengülő piaci trendekkel megy szembe az, hogy a Bitcoin második rétegbeli Lightning hálózata ugyanolyan pozitív növekedésen ment keresztül, mint az előbb említett BitPay és Square platformok. A csökkenő tendencia ideje alatt elindított Lightning hálózat nagyjából 1.7 millió dollárnyi bitcoin-kapacitásra tett szert. 452.52 bitcoinnal számolva ez 307%-os növekedést jelent 30 napos időszak alatt, mindeközben 4,200-nál is több aktív csomóponttal és 12,400-nál is több aktív csatornával rendelkezik a hálózat.

A bitcoin-rajongók és hodlerek a különböző piaci nehézségek közepette gyakran hangoztatják önmaguk megnyugtatására, hogy ‘1 BTC az még mindig 1 BTC”. Ez csekély vigaszt nyújt azoknak, akik eredeti befektetésüknek 80%-át bukták, de a kijelentés mögötti gondolat valóban bátorítja arra az embereket, hogy figyeljenek a bitcoin értékétől elkülönülő, más jellegű növekedésre.

Ennek a nézőpontnak az a lényege, hogy az ár nem feltétlenül egyenlő a növekedéssel vagy az elfogadottsággal. És ez valóban igaz: ahogy a 2017-es ICO-láz magas kapitalizációjú projektekkel és igen kevés felhasználóval rendelkező DApp-okkal árasztotta el a piacot, a 2018-as gyengélkedő piac ellenére is ugyanúgy haladnak tovább a különböző fejlesztések.

Bitcoin Exchange CEX.IO

Valóban igaz, hogy a csökkenő árakkal szembemenve 2018 igen jelentős évnek bizonyult a Bitcoin fejlődésének szempontjából. Márciusban megjelent a Lightning hálózat első béta változata, ezt a mérföldkövet gyorsan megragadta a fejlesztői közösség: számos Lightning Network-app került kiadásra. A Rootstock (RSK) okosszerződés-oldallánc is jelentős lépéseket tett előre idén: a RIF mellékhajtással összeolvadva növelték az oldallánc ismertségét. A Blockstream Liquid nevű oldallánca is 2018-ban indult el, ennek célja az, hogy javítson a hálózat skálázhatóságán és a tőzsdék közötti likviditást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük