A kriptók jövője az Internet történetét másolja le

Miután lecsillapodtak a kedélyek a dotcom lufi után, megtapasztalhattuk, hogyan emelkedtek ki főnixmadárként a hamuból az internetvállalkozások. Ezek a cégek aztán rögtön hatalmas értéket tudtak nyújtani a mindennapi felhasználóiknak. Ez egyrészről azzal járt, hogy több százezer felhasználót tudtak magukhoz csábítani, másrészről pedig a részvényeik értékében is lecsapódott, és megemelte az árfolyamot.

A történelem gyakran ismétli önmagát. Ha megnézzük az internet történetét, akkor ebből következtethetünk a kriptoeszközök jövőjére is. Habár még csak pár évnyi historikus adatunk van a kriptókról, már ebből is elég jó és értékes mérőszámokat képezhetünk, amivel előrejelezhetjük a jövőt.

Internetes cégek mutatószámai

Mielőtt elmerülnénk ezekben a mérőszámokban, vessünk egy pillantást az internet növekedésére és az internetes cégek részvényeire.
Az internetes cégek 70%-ának az árfolyamnövekedése egyértelműen az internet terjedésének tudható be,” nyilatkozta a Thomas Lee, a Fundstrat elemzője.

Ez a grafikon az új Gmail felhasználók számát mutatja 2006 és 2018 között:

Az Gmail felhasználók növekedésének a száma elképesztő. 2006-ban mindössze pár millió felhasználó volt még csak, és 20 év múlva átlépték az 1 milliárdot. Ez több mint 100-szoros növekedésnek számít két évtized leforgása alatt.

A következő grafikon pedig a Google árfolyammozgását mutatja ugyanúgy 2006 és 2019 között:

Forrás: Yahoo Finance

Ha összehasonlítjuk a két grafikont, egyből feltűnik, hogy a két grafikonon nagyon hasonló görbe rajzolódik ki. A Google részvényének az értéke a 2006-os 170 dollárról tíz év alatt 1200 dollárra küzdötte fel magát. Ez még pedig nem is jeleníti meg a részvényfelaprózódást. He ezt is belekalkuláljuk, akkor a befektetők 1400%-os hozamot értek el két évtized alatt.

Mielőtt ezt a trendet kiterjesztenénk és általánosítanánk a többi internetes részvénye is, nézzünk meg még néhány példát.
Következő vizsgálatunkat terjesszük ki az internetes populáció növekedésére az eltelt két évtized alatt.

A kriptók jövője az Internet történetét másolja leForrás: DART Consulting

Ez a grafikon azt mutatja, hogyan nőtt az internet felhasználók száma 40 millióról 2006-ban 400 millióra 2016-ra. Ez átlagosan 10-szeres növekedésnek tudható be.

Ha ezt összehasonlítjuk a First Trust Dow Jones Internet Index Fund (FDN) ábrával, akkor ez hasonló meredekségű növekedési pályát mutat ugyanazon az időtáv alatt.

Forrás: Yahoo Finance

Erre sokan mondhatják, hogy attól még, hogy az internet adoptációját letükrözte az internetes cégek részvényárfolyama, nem jelenti azt, hogy a kriptóknál is ez történik.

De mi van, ha azt mondom, hogy a kriptók jövője már most ezt mutatja

Az első kriptoábra az Ethereum tranzakciók számát mutatja 2015-2019 között. Látható egy kiugrás 2017 Q4-ben egy spekuláció miatt, de az általános növekedés lélegzetállító a 4 év alatt. 2015. októberében 6000 tranzakciót dolgoztak fel naponta, 2019 ugyanezen hónapjában már 700 ezret. Ez 100-szoros növekedés a napi tranzakciószámban mindössze négy év alatt.

Forrás: EtherScan.io

A következő ábra az Ether (ETH) árfolyamát mutatja, ami szinte megegyezik a tranzakciós ábrával egy kivétellel.

A különbség csak az, hogy az Ether ára sokkal lejjebb van mint a tranzakció darabszám. Ezt a különbséget emelte ki Chris Burniske is a kriptoeszközökről szóló könyvében is. Felhívta a befektetők figyelmét, hogy az árfolyamok jelenleg jóval a fundamentumok alatt tartózkodnak.

Lent láthatod az Ethereum aktív címek ábráját logaritmikus alapon. Ez egy folyamatos növekedést mutat aktív számlák/felhasználók alapon.

A kriptók jövője az Internet történetét másolja leForrás: BitInfoCharts

A következő ábra nagyon hasonlít a korábbi ábrára, azonban teljesem más dolgot mér. Ez ábrázolja az Ethereum piaci kapitalizációt, ami az Ether árának és a kínálatban elérhető egységek teljes összegének a szorzata.

Forrás: BitInfoCharts

Az utolsó ábra az Ethereum árát mutatja kékkel, amely rá van fektetve az új címek számának vonalára pirossal (a Gmail fiókokhoz hasonlóan).

Forrás: EtherScan.io

Ahogy láthatjátok az árfolyam szinte tökéletesen leköveti az új címek alakulását. Jelenleg a környezet az innovatív befektetőknek kedvez. A piaci kondíciók és az információ asszimmetria ideiglenesen lehetővé teszi számukra, hogy az Etherrel jelentősen alacsonyabb áron kereskedjenek mint amit a fundamentumok mutatnak.

Az Ethereumot robbanásszerű növekedés jellemezte az elmúlt négy évben. Ami jó, hogy ez nem csak a spekuláció szintjén, hanem valós esetek alapján is igazoltnak tűnik. Ez a trend nemcsak hogy folytatódni fog, hanem a Metcalfe-törvénynek megfelelően többszörösen felerősödik majd. Az Ethereum tehát az egyik legdominánsabb publikus blokklánc marad.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük