Lezárult a Dash 2 Trade előértékesítése: január 11-én listázzák a D2T érméket

Kevés sikeresebb előértékesítést láthattunk 2022-ben (és egészen idáig 2023-ban), mint amilyen a Dash 2 Trade volt. Hála a csapat elképesztő munkájának, a D2T érmék előzetes értékesítése során 15.3 millió dollárt gyűlt össze.

A D2T érmék egyszerre válnak majd elérhetővé négy különböző tőzsdén (LBank, BitMart, Gate.io, Uniswap) magyar idő szerint szerda reggel 11 órakor. Ezt követően, egy későbbi időpontban pedig a Changelly Pro-n is kezdetét fogja venni az érmék értékesítése.

Elfogynak a D2T érmék

A Dash 2 Trade előértékesítése példátlan siker volt. Miután a fejlesztők sikeresen zárták le a 4., egyúttal utolsó előértékesítési szakaszt, úgy döntöttek, hogy a listázást megelőző utolsó hétben megnyitnak, egy korlátozott érmekészlettel rendelkező 5. szakaszt is.

Ebben a szakaszban az érméket 0.0556 dollárért lehetett megvásárolni. A korábbiakhoz képest magasabb ár azonban nem tántorította el a befektetőket. Miután a 4. szakasz sikeresen zárult 14 millió dollár összegyűjtésével, a fejlesztők egyetlen hét alatt tudtak értékesíteni 1.3 millió dollár értékben D2T tokeneket.

Az 5. úgynevezett túlfinanszírozási szakaszban összesen 36 millió extra érme került értékesítésre, amiket maradéktalanul el is sikerült adni.

Sokan csak, mint a kriptopiac “Bloomberg terminálját”, emlegetik a Dash 2 Trade-et, nem véletlenül, hiszen ilyen eszközarzenállal egyetlen, hasonló szolgáltatásokat kínáló oldal sem rendelkezik. Legyen a felhasználó kezdő vagy profi kereskedő, egészen biztosan találni fog olyan eszközt a Dash 2 Trade platformon, ami jelentősen növelni fogja a sikeres kereskedéseinek az esélyét.

Vásároltam a tokenekből, most mi a teendőm?

Amennyiben vásároltál D2T érmékből, abban az esetben minden bizonnyal rendelkezel egy kriptotárcával is. Magyar idő szerint reggel 11 órakor, vagyis amikor listázásra kerülnek a D2T érmék, a Dash 2 Trade platformján igényelni tudod majd a vásárolt tokeneket.

A szinkronizált listázás és érmekibocsátás nem véletlen: a múltban többször is előfordult már, hogy az Uniswapon úgynevezett likviditási poolokat hoztak létre. Ezt azonban könnyen el lehet kerülni azzal, ha egyidőben történik a listázás és a kibocsátás.

A dolgod igazán egyszerű. Látogass el a Dash 2 Trade honlapjára, és kattints a „Claim” vagy „Igénylés” gombra. Fontos, hogy ugyanazzal a felhasználói fiókkal legyél bejelentkezve a kriptotárcádba, mint amit a D2T érmék vásárlása során használtál. Arra mindenképp érdemes figyelni, hogy az igényléshez is szükség van egy kevés Ethereumra, amely fedezi a tranzakciós díjakat (gas fee) a hálózaton belül.

Ennyi, már meg is vagy mindennel, és az érmék már a te tárcádat gazdagítják.

Béta üzemmódban már most tesztelhető a Dash 2 Trade

Az előző hét során a Dash 2 Trade fejlesztői úgy döntöttek, nem árulnak zsákbamacskát, és bemutatják a platform egyik legérdekesebb részét, az előértékesítéseket elemző indikátor bétaverzióját.

Az oldalt limitált ideig bárki elérheti, csupán annyi a teendője, hogy ellátogat a beta.dash2trade.com oldalra, és megadja e-mail címét.

A használathoz semmilyen összeg befizetése nem szükséges, nem kell kriptotárcával rendelkezni és D2T érméket sem szükséges vásárolni.

Dash-2-Trade-Presale-analyzer-beta

Az előértékesítéseket összesítő felületen megtalálható minden új, illetve a közelmúltban lezárt előértékesítés „Dash pontszáma”. Ez a pontszám súlyozottan adódik össze, öt fő elemből: kik a fejlesztők, milyen a termék, hogy halad a marketing, mennyire gyors a fejlesztés, és milyen a tokenomika.

A Dash pontszámokon túl, megtalálható minden projektről egy részletes leírás is. Többek között megtudhatjuk milyen validáláson esett át az érme kódja, és hogy mekkora összeg gyűlt össze idáig illetve mekkora a projekt által kitűzött célösszeg.

Számos elemző osztja azt a véleményt, hogy a listázást követően, a D2T érmék ára akár, hogy a mostani értékének a tízszeresét is elérheti.

A visszajelzések alapján hatalmas siker a béta

A projekt hatalmas követőtáborral rendelkező Telegram csatornáján bárki elolvashatja a bétaverzió első visszajelzéseit.

Ezekből kiderül, hogy a felhasználók elsöprő többsége imádja a nyilvánosságra hozott eszközt.

„Most próbáltam ki, marha jó!” -hüledezik az egyik felhasználó a csatornán.

A Free Guy névre keresztelt felhasználó osztja az előző véleményt: „A Dash tényleg nagyon jó, mármint elég, ha csak ránézel a béta műszerfalra.”

A Twitter felületén szintén meg voltak elégedve a felhasználók. Miután a Dash 2 Trade megosztotta az oldalt, kizárólag pozitív visszajelzések érkeztek.

A csapat saját beválássá szerint, miután elérhetővé tették az oldalt, jelentősen megnőtt az előértékesítés forgalma is.

Minden siker kulcsa: egy profi csapat

A fejlesztőkre nem lehet azt mondani, hogy ma kezdték az ipart. Nem csak azért, mert már évek óta foglalkoznak kereskedéssel, és fejlesztéssel, hanem mert korábban már dolgoztak együtt.

Mielőtt elkezdték volna a Dash 2 Trade fejlesztését, a csapat nagy része együtt hozta létre, a Learn 2 Trade névre keresztelt forex kereskedelemmel foglalkozó oldalt. Ennek köszönhetően a D2T érméket már a megjelenés pillanatában ismerte több, mint 70,000 felhasználó.

Ahogy az kitalálható a Learn 2 Trade nevéből, a tanulás és a tanítás rendkívül fontos szerepet tölt be a fejlesztők világszemléletében. Ennek köszönhető, a Dash 2 Trade-en a felhasználók részt tudnak majd venni különböző, rendszeresen megrendezett kereskedési versenyeken is.

Ezeken a résztvevők nem csupán a tudásokat bővíthetik, hanem a D2T készletüket is. A nyertesek ugyanis jelentős D2T érmét kapnak majd jutalmul.

Akik nem szeretnek versenyezni, azoknak sem kell majd szomorkodni. Az oldalon ugyanis elérhető lesz egy „Akadémia” is. Itt szabadon válogathat bárki az elérhető, hatalmas méretű tudástárból.

Lezárult a D2T érme elővásárlása

Ha ezt az írást már azt követően olvasod, hogy listázásra kerültek a D2T érmék, még egyszerűbb dolgod van.

Mivel számos tőzsdén listázásra kerülnek a D2T érmék, így több lehetőség közül is választhatsz.

Csak látogass el a számodra szimpatikus tőzsde oldalára (LBank, BitMart, Gate.io, Uniswap) és csináld végig a regisztrációt.

dash 2 trade januar 11 elo

Amennyiben ezzel megvagy, már csak annyi a dolgod, hogy a létrehozott fiókodra elutalod azt az összeget, amekkora értékben szeretnél D2T érméket vásárolni.

A tranzakció lezárását követően pedig keress rá a D2T nevére, és már hozzá is fogsz tudni jutni az érmékhez.

Olvasd el ezt is: