Musk megint nagyon bizakodóan nyilatkozott a bitcoin jövőjéről

Elon Musk, az elektromos autókat gyártó Tesla vezérigazgatójaként vált ismertté a világon (sok minden más projektje mellett). Hajlamos időnként olyan megjegyzéseket megosztani a közösségi oldalán vagy éppen olyanokat nyilatkozni, ami bőven kínál csámcsognivalót mindenkinek. Most egy sok témára kiterjedő interjúban a bitcoin jövőjéről is beszélt. Arról, hogy a bitcoin már nagyon közel áll ahhoz, hogy betörjön a hagyományos pénzügyi piacok világába. Az interjú a Clubhouse nevű applikáció chatszobájában zajlott és a bitcoin mellett Mars-expedíciókról és a Neuralink-projektről is esett szó.

Musk ismét kinyilatkozott a bitcoin jövőjéről

Azt már tudtuk egy ideje, hogy Musk nagy bitcoin-rajongó, egy hónapja azt is nyilatkozta, hogy akár hajlandó lenne bitcoinban is kapni a fizetését, ha arról lenne szó. Az is kiderült, hogy a korábbi, más kriptovalutákat érintő megnyilvánulásai inkább trollkodások voltak. Hiszen azt mondta: “Most azt hiszem a bitcoin egy jó dolog…viszont nincs nagyon véleményem más kriptovalutákról.” És folytatva ezt a gondolatmenetet, kifejtette, hogy szerinte rövidesen a hagyományos pénzügyi szakemberek és piacok is el fogják fogadni a BTC-t. Ez valamelyest ellene megy a banki szakemberek és vezetők nyilatkozatainak. Ők folyamatosan arról beszélnek, hogy a BTC-t főleg illegális célokra vagy éppen a darkweben használják. Az is kiderült a Clubhouse beszélgetésén, hogy már 2013-ban is megpróbálták bevenni a bitcoinba, de akkor még nem volt erre nyitott.

Musk és a bitcoin

Akkoriban a BTC még bőven 100 dollár alatt volt árban, most pedig már volt, amikor a 40 ezer dollárt is átlépte az árfolyama. Köszönhetően az intézményi befektetőknek vagy éppen a PayPal támogatásának. És maga Musk is képes hatni az árfolyamra, hiszen amikor múlt héten dicsérőleg nyilatkozott a BTC-ről és megváltoztatta Twitter-bioját, azonnal meglódult felfelé az ár is. Erre ki is tért az interjújában: “Óvatosnak kell lennem azzal, amit mondok, mert befolyásolhatja a piacot“. És egy ember, akinek annyi követője van a Twitteren, mint Magyarország lakossága négyszer, tényleg hatással lehet a piacokra. A dogecoinról is beszélt, amelyről szintén elég sokat tweetelt mostanában. Beismerte, hogy azok csak viccek, hiszen maga a dogecoin is viccnek indult. A teljes Clubhouse nyilatkozat abban a formában azonban csalódás volt, hogy nem került szóba a Tesla és az, hogy a Tesla bitcoinba fektetne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük