A Nasdaq is beszáll a bitcoin businessbe – még több intézményi tőke áramolhat a szektorba

Szerdán, miközben a bitcoin ismét vezette a híreket azzal, hogy 11000 dollár fölé került az árfolyam, a sok hír között kijött az is, hogy a Nasdaq is beszáll a bitcoin kereskedésbe. Ezzel pedig még több intézményi tőke áramolhat a szektorba.

Nasdaq is beszáll a bitcoin határidős termékek forgalmazásába

Nasdaq is beszáll a bitcoin piacbaA világ második legnagyobb tőzsdéje a CME nyomdokait követően szintén bitcoin határidős termékeket dob majd a piacra várhatóan a jövő évtől. A határidős ügylet révén az intézményi befeketetők a kriptopénz árfolyam esésére vagy erősödésére fogadhatnak majd 2018 első negyedévétől.

A Nasdaq számára amúgy sem ismeretlen már a blokklánc technológia. Számos szabadalmat nyújtottak már be a technológiával kapcsolatosan az Amerikai Szabadalmi Hivatalnál. Az egyik ilyen beadványukról mi is írtunk augusztusban, mely az elszámolási rendszereket érintette. Az is lehet, hogy már ezzel is előkészítették a későbbi határidős kereskedés alapjait a tőzsdén. Emellett pedig idén márciusban azzal kerültek be a hírekbe, hogy blokklánc alapú reklámtőzsde létrehozásán dolgoznak, mellyel forradalmasítani szeretnék a hirdetési szektort is.

Kinyílthat a kriptovilág az intézményi befektetők előtt

Nő a tőke injekció a szektorbanNem a Nasdaq az első szereplő a hagyományos pénzügyi szektorban, akik meglátták a lehetőséget a bitcoin kereskedésben. A hónap elején a chicagoi CME Group bejelentése röpítette az egekbe a bitcoin és a kriptopénzek árfolyamát. Sokan úgy látják, hogy a mostani árfolyam emelkedést és az azt követő korrekciót, hogy kipukkadóban van a kripto lufi a piacon. Ennek ellenére szinte minden nagy pénzügyi szereplő vizsgálta a bitcoin és a hozzá kapcsolódó blokklánc technológia alkalmazhatóságának lehetőségét.

A különféle pénzügyi eszközök és a bitcoin alapú származtatott termékek megjelenése fokozatosan megnyitják a kriptopénz piacot az intézményi befektetők előtt. A határidős termékek és derivatívák révén a befektetők azáltal tudnak részesedni a kriptopénzek árfolyam változásából, hogy ténylegesen birtokolnának bitcoint. Emellett tőkeáttétellel az amúgy is volatilis piacon még nagyobb profitot érhetnek el (a még nagyobb kockázat mellett). Ez egy olyan pénzügyi piacon, ahol már sok helyen negatív kamatok a jellemzőek, mindenképpen figyelemmel kísérendő jelenség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük