Ma megkezdődik a SpaceX történelmi részvénykereskedése – tokenizált formában is

Cikk meghallgatása

00:00 00:00

Elon Musk űripari birodalma az előzetesen bejelentett adatok szerint 2026. június 12-én, európai idő szerint délután 4 órakor kezdi meg kereskedését a Nasdaq tőzsdéjén, az $SPCX ticker alatt. A történelmi részvénykibocsátás során előzetesen már minden intézményi befektető, befektetési cápa, politikus vagy állami apparátus megvette a maga részét, most pedig ráöntik a maradék részvényeket a kiskereskedőkre, amelyek tokenizáltan is elérhetők.

A tranzakció eddig 75 milliárd dollárt hozott a cégnek, a papírok kibocsátási ára alapján pedig a teljes piaci kapitalizáció elérheti az 1,8 milliárd dollárt. A kibocsátás előtti kereskedés pedig a főbb kriptotőzsdéken is elérhető, tokenizált formában.

Vegyes számok a legnagyobb kibocsátásról

Kétség sem fér hozzá, hogy Elon Musk űrtechnológiai cége, a SpaceX, jelenleg túlárazott kereskedéssel fog megindulni péntek délután. Alapvetően az, hogy a Saudi Aramcot letaszítva a trónról a világ legnagyobb részvénykibocsátása lesz, már a tíz legértékesebb eszköz közé emeli a céget, a részvény pedig bekerül az S&P 500-ba és a Nasdaq 100-ba is 15 kereskedési napon belül, hogy a fundoknak közvetve, de „kötelességük” legyen vásárolni a papírt.

Forrás: Assets by Market Cap

A vállalat azonban túlárazott – nem is kicsit. 2025-ben „csak” 19 milliárd dolláros bevételt jelentettek, amit főképp a Starlink műholdas internetszolgáltatásnak, a rakétaindításoknak és az állami szerződéseknek köszönhetnek.

A 555,6 millió darabos kibocsátás többszörös túljegyzést hozott, a jegyzési szándék pedig meghaladta a 200 milliárd dollárt. Érdekes tény az is, hogy a vállalat komoly bitcoin-portfólióval rendelkezik – a májusi adatok szerint egészen pontosan 18 712 BTC szerepel a könyvekben, amely 1,2 milliárd dollárt ér jelenleg.

Ez a Tesla esetleges egyesülési pletykái miatt különösen érdekes lehet, hiszen az autógyártó is a legnagyobb vállalati bitcoin-tartalékok egyikét tartja a kasszájában.

Részvény, amely azonnal felkerül a blokkláncra is

A SpaceX története abban is egyedi, hogy a Nasdaq-debütálással egy időben a részvény tokenizált verziója is megjelenik többek között a Solana blokkláncán. A Backpack Securities és a Sunrise nevű infrastruktúra-szolgáltató közös fejlesztése, az $SPCX token, valós SpaceX-részvényekkel fedezett, 1:1 arányú digitális eszköz, amely a Backpack brokercégen keresztül bármikor visszaváltható a mögöttes papírra. A token a hagyományos kereskedési időn túl is, napi 24 órában elérhető, és saját tárcákban is tartható.

„Ez lehetővé teszi, hogy a mögöttes értékpapírok hordozhatóvá váljanak a különböző pénzügyi rendszerek között.”

– nyilatkozta Armani Ferrante, a Backpack vezérigazgatója

A Hyperliquid platformja elsőként vette fel kínálatába a pre-IPO kontraktust, azonban gyorsan reagált a Binance, az OKX, a Bybit, a Bitpanda, a Kraken, sőt, még a Telegram Wallet is, amelyek Magyarországról is elérhetőek – igaz, validációs igazolással kizárólag az osztrák Bitpanda rendelkezik.

Forrás: Binance

Vegyes várakozás a nyitónapra

Az elemzői várakozások vegyesek, hiszen az elmúlt időszakban minden felkapott részvény pazarul debütált a tőzsdéken, különösen a technológia fókuszú papírok – éppen elég csak a Circle részvényére gondolni.

Az Oppenheimer 190 dolláros célárfolyammal számol rövidtávon. A Morningstar és a Motley Fool is óvatosságra int, mivel már a kibocsátási áron is magas az érdekeltség. A Kathie Woodhoz köthető ARK Invest hosszabb távon is magas potenciált lát a részvényben, az átlagos várakozások 165 dollárról szólnak az első napokban.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ