24 óra alatt százezer új ügyfél a Coinbasen

A világ egyik legnépszerűbb kriptopénz tőzsdéjén, a Coinbasen egy nap alatt százezer új ügyfél akart számlát nyitni a CME bejelentését követően.

Százezer új ügyfél a Coinbasen egyetlen nap alatt

Százezer új ügyfél a CoinbasenA Twitteren tette közzé a számításait Alistair Milne, az Altana Digital Fund elemzője. Az adatok szerint több, mint százezer új ügyfél jelent meg a Coinbasen 24 óra leforgása alatt. A növekedést egyértelműen a CME bitcoin harátidős ügyletekről szóló híre okozta, amely a bitcoin árfolyamát is 7000 dollár fölé emelte a napokban.

A Coinbase ügyfeleinek száma ettől függetlenül is rohamos léptékben nő. Már idén megduplázták a felhasználók számát a tavalyi évhez képest. Egyre többen szeretnének számlát nyitni globálisan is. Jelenleg azonban csak a népesség mindössze 0.5%-a fektetett be a kriptogazdaságba.

Coinbasen kereskednek a bitcoinnal újonnal ismerkedők

CME bejelentése, mely szerint a jövőben szabályozott piacon is lehetőség nyílik majd a bitcoin határidős kereskedésére – hatalmas érdeklődést nyitott a kriptopénzek iránt. A  hír úgy tűnik meghozta a kedvet sokak számára, hogy kipróbálják milyen kriptopénzt vásárolni vagy bitcoinnal kereskedni.

A Coinbase egyike a legrégebbi tőzsdéknek a világon, még akkor csatlakoztak az iparághoz, amikor a bitcoin ára még egy számjegyű volt.  A kriptopénz kereskedés mellett ráadásul lehetővé teszik a kriptopénz elfogadást is cégek számára, megkönnyítve az árfolyam kockázat kivédését. 2017 augusztustában 100 millió dollár külső forrást vontak be a cégbe, mely alapján több, mint 1 milliárdra értékelték a céget. Brian Armstrong, a Coinbase igazgatója a Fortune top 40 alatti vezető listáján is szerepel.

Bírja majd a platform a rohamot?

A Coinbase mostanra már több mint 32 országból 11,9 millió regisztrált felhasználót szolgál naponta. Bár az ügyfélszolgálat kapott hideget-meleg az utóbbi időben, az bizonyosra vehető, hogy nem könnyű lépést tartani ekkora méretű növekedéssel egy szektorban sem. Az oldalon tárolt bitcoinokra a platform biztosítást kötött. Így elvileg támadás esetén is biztosítva vannak a szervereken tárolt bitcoinok. Kérdéses azonban, hogy bírni fogja-e a dömpinget a jelenlegi infrastukrúrájával a Coinbase pár hasonló regisztrációs roham után.

Zs

“Right now Bitcoin feels like the Internet before the browser.” - Wences Casares

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.