Egyre több a panasz a Coinbase ellen

Egyre több a panasz a Coinbase kriptopénz váltó ellen.  Az amerikai fogyasztóvédelemhez folyamatosan érkeznek panaszok a kriptopénz szolgáltató kapcsán.

Panasz a Coinbase szolgáltatásaira

Az amerikai fogyasztói felügyelet adatait az online diákhitelekre szakosodott LendEDU osztotta meg. A jelentés szerint az egyik legnépszerűbb kriptopénz piac ügyfelei még sincsenek teljesen megelégedve teljesen a szolgáltatásokkal.

Ügyfélszolgáltat a CoinbasenélAz adatok elemzése során kiderült, hogy csak idén, 2017-ben 288 panasz érkezett be a fogyasztóvédelemhez a Coinbase kapcsán. Ez jelentős növekedés a múlt évhez képest. Ugyanis akkor mindössze 7 ügyfél panaszkodott a Coinbase szolgáltatásaira az amerikai fogyasztóvédelmi hatóságnál. Arról nem esik szó a jelentésben, hogy az ügyfél panaszok milyen konkrét problémákat fogalmaznak meg a Coinbase szolgáltatásaival szemben.

Az elemzés szerint általában véve megnőtt a fogyasztói panaszok száma a kriptopénz szektorban. Jelenleg azonban továbbra is mindössze kis százalékát tesziki az ügyeknek a virtuális pénzekkel kapcsolatos bejelentések az amerikai fogyasztói felügyeletnél.

Bár ahogy az árfolyam is emelkedett az idei év során, egyre nő a kriptopénzekkel kapcsolatos átverések száma is, melyről mi is írtunk korábban. Sokan azonban nem merik jelenteni, ha átverték őket. Vagy az is elfordulhat, hogy nem is tudnak róla, hogy egy jól hangzó befektetési lehetőség valójában csalást rejt a háttérben.

A Coinbase felhasználóinak száma megállíthatatlanul nő

Annak ellenére, hogy vannak olyan ügyfeleik, akik nem elégedettek a szolgáltatások minőségével, továbbra is a Coinbase az egyik legnépszerűbb kriptopénz váltó a piacon. Havonta egy millió új számlát nyitnak a platformon keresztül, melynek menedzselése minden bizonnyal kihívással teli feladat.

Telefonos kisasszony kéne a CoinbaserePiaci pletykák szerint akár 1 milliárd összegű külső finanszírozás bevonását tervezik több szakaszban a Coinbasenél a közel jövőben. A külső forrást a rendszerek fejlesztésére tervezik költeni, melyre nagy szükség van. Többször is előfordult ugyanis az utóbbi időben, hogy pont jelentős mértékű forgalom növekedés mellett nem működött az oldal kritikus árfolyam ingadozási pillanatokban. A forrásból talán a panaszok kezelésére is fordít majd valamennyi összeget a Coinbase a jövőben.

A megnövekedett ügyfél panaszok hírére a Coinbase egyelőre nem kívánt reagálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük