Tisztul a kép: visszamenőlegesen kötelezték a Tether céget az USDT kimutatásainak kiadására

Kedden egy New York-i bíróság kötelezte a Tether és a Bitfinex mögötti cégeket, hogy mutassák be az USDT stabilcoin hátterét igazoló dokumentumokat.

A végzés egy három éve tartó csoportos kereset részeként született, amelyet egy befektetői csoport indított a stabilcoin-kibocsátó Tether Limited és azzal szoros kapcsolatban álló Bitfinex ellen. A per során a felperesek azt állították, hogy a két cég az USDT stabilcoint a kriptopiacok manipulálására használta, és hamis tényeket közölt az USDT fedezetét illetően. A Tether és a Bitfinex természetesen tagadja a vádakat. A pervita már 2019 októbere óta húzódik.

Az üggyel megbízott bírónő tegnap jóváhagyta a felperesek igazolási kérelmét, és kötelezte a Tethert és a Bitfinexet, hogy mutassák be a pénzügyi és tranzakciós nyilvántartásaikat a stablecoinnal vagy más kriptovalutákkal folytatott valamennyi kereskedésről vagy utalásról. A végzésben a bírónő kijelentette, hogy “a felperesek által kért dokumentumok kétségtelenül fontosak, mivel az USDT hátterével kapcsolatosak”.

A kért dokumentumok között szerepel a cégek által vezetett összes “főkönyvi kivonat, mérleg-, eredménykimutatás, pénzforgalmi kimutatás és eredménykimutatás”. Továbbá az alpereseket arra kérték, hogy szolgáltassák be a tőzsdéken lévő, többek között a Bitfinexen, a Poloniexen és a Bittrexen található számláik adatait. Ezeket a nyilvántartásokat a felfedési eljárás részeként kérik, amely eljárás során a felek bizonyítékokat gyűjtenek az igazuk alátámasztására.

Tisztul az USDT kibocsátó, de még mindig messze áll az abszolút transzparenciától

Az USDT a kriptopiac legnagyobb stabilcoinja 68 milliárd dolláros piaci kínálattal, amelyet 1:1 arányban az amerikai dollárhoz kötnek. A kereskedési volumene alapján vezeti a stablecoin piacot és a kriptotőzsdéken az egyik legnépszerűbb bázispáros devizaként funkcionál.

Az évek során a Tethert többször érte az a vád, hogy a stabilcoinja mögött nincs 100%-ban dollárfedezet, a vádat a Tether sokáig tagadta. A legutóbbi májusi nyilvános fedezetkimutatása alapján elhanyagolható arányban áll dollár készpénz fedezet mögötte, a fedezet jelentős részét rövid lejáratú betétek, kereskedelmi papírok és amerikai kincstárjegyek teszik ki.

2021 elején a Tether 18,5 millió dolláros bírságot fizetett a New York-i legfőbb ügyészséggel folytatott ügy rendezése érdekében. A NYAG korábbi vizsgálatában azt állította, hogy a Tether “illegális tevékenységet” folytatott New York államban.