Wikileaks alapító Assange hálás az amerikai kormánynak a bitcoin befektetései miatt

A Wikileaks alapító Julian Assange a Twitteren köszönte meg az amerikai kormánynak a bitcoin befektetéseit.

Hálás az amerikai kormánynak a bitcoin miatt

A Wikileaks alapító Julian Assange a Twitteren tett közzé egy bejegyzést és egy árfolyam grafikont mely a bitcoin árfolyam emelkedését mutatta be.

A Twitter üzenet így szól:

Assange hálás az amerikai kormánynak a bitcoin befektetései miatt„Szeretném legmélyebb köszönetemet kifejezni az amerikai kormánynak, McCain és Lieberman szenátoroknak amiért az összes fizetési szolgáltatót, köztük a VISA, a Mastercard, az Amex, a PayPal és a Moneybookers partnereit mind eltiltották attól, hogy a Wikileakssel üzleteljen. A tiltás 2010 óta volt érvényben, ami miatt bitcoinban kényszerültünk tartani a pénzeszközeinket. Mára pedig ez már több, mint 50000%-os hozamot hozott.”

A parkolópályára kényszerített Wikileaks

A Wikileakssel 2010-ben bontotta fel a szerződést a világ összes fizetési szolgáltatója.

Ledger Nano S - The secure hardware wallet

A nonprofit szervezet titkos kormányzati dokumentumokat szivárogtatott ki az afgán és az iraki háború kapcsán, céljuk a kormányzati korrupció lebuktatása volt. Ezt a hatóságok nem néztek jó szemmel és letiltatták Assange számláit és körözést adtak ki ellene. Emiatt Assange az ecuadori követségen él száműzetésben Londonban 2012 óta. Ecuador ugyanis mind a mai napig nem adja ki az amerikai hatóságoknak Assange-t többszöri felszólítás ellenére sem.

Kitiltották az összes fizetési szolgáltatóból a WikileaksetCélzott támadással el akarták lehetetleníteni Assange helyzetét, hiszen mindennapi életének kiadásai és a Wikileaks finanszírozása igen nehézzé vált a hagyományos fizetési csatornák megszűnése miatt. Ekkor talált rá Julian Assange a bitcoinra és a kriptopénzekre. Úgy néz ki igen jól jött ki a helyzetből. Hiszen mára már 50 ezer százalékos haszonra tett szert az elmúlt 7 év alatt.

Julian Assange azóta is napi szinten használja a kriptopénzt a mindennapjai finanszírozásához. Kíválóan ismeri a blokklánc technológiát, mely révén az év elején már azt is be tudta bizonyítani, hogy életben van.

2010 év végén mindössze 0.1 dollárt ért egy bitcoin míg a héten átlépte az 5000 dolláros árfolyamot is. A Wikileaks számlájára eddig már több, mint 4000 BTC érkezett az elmúlt évek során. Idén pedig már zcashben is elfogadnak felajánlásokat.

Az elmúlt évek eseményei miatt nem csoda, hogy Assange a saját és a Wikileaks finanszírozását egy olyan eszközbe szerette volna tenni, mely nem függ a kormányzati beavatkozástól. A kriptopénzek és a bitcoin pedig erre kiválóan alkalmasak.

BitPanda - Bitcoin, altcoin és egyéb digitális eszközök váltása

Zs

“Right now Bitcoin feels like the Internet before the browser.” - Wences Casares

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.