Az 1 billió dolláros Bitcoin története 2019-ben

Egy vasárnap délutáni történet az 1 billió dolláros Bitcoinról…

Miután 2018. elején az összes kriptó elég nagyot esett a 2017-es magasságok után, az év hátralévő része stabilnak volt tekinthető a kriptopiacokon. Akkor azonban elérkezett a november. Mi is történt novemberben?

Elég nehéz lenne egyetlen egy okot találni, de a lényeg, hogy az összes kriptovaluta árfolyama jelentősen beszakadt. Kimondottan rosszul viselte ezt az időszakot a Bitcoin, ami éves negatív csúcsokat döntött. Mielőtt felállítanánk az 1 billió dolláros Bitcoin forgatókönyvét 2019-ben, érdemes áttekintetünk hogyan jutottunk ide.

Az első gondolat, hogy akkor a részvénypiacok is eléggé beszakadtak, ami kimondottan a technológiai részvényeknek köszönhető, amik közül nagyon sok kártyavárként omlott össze a gyenge pénzügyi jelentéseik miatt. A másik oka a technológiai részvényárfolyamok zuhanásának az volt, hogy kiderült, hogyan gyűjtik és élnek vissza a személyes adatainkkal, és hogyan próbálták elhallgattatni a negatív hangokat.

Ebben az időszakban zajlott a Bitcoin Cash fork háború is, ahol a két bitcoin klón próbálta bizonygatni fölényét, amit nem lehetett ignorálni, így ez megmutatkozott az árfolyamokban is. Az akkor megjelent Twitter posztok sem segítették a helyzetet, például Craig Wrightnak elég sok piacbefolyásoló üzenete volt. Mindezek előhozták a kriptovaluták vélt értékének a törékeny természetét, amit a spekulatív kereskedésen kívül nem sok helyen tudnak felhasználni.

“Minden BTC bányásznak…

Ha átváltasz BCH bányászásra, talán ezt BTC-vel kell kifizetnünk, és ha azt megtesszük, akkor USD-ben utaljuk neked… Mi úgy gondoljuk, hogy a BTC-nek nincs több tere… el fog süllyedni.
Gondolkodj el róla. Sokat el fogunk adni.”
@Dr Craig S Wright

Mi történt még?

A Bloomberg szerint az amerikai Igazságügyi Minisztérium vizsgálta a Tether ármanipulációját is, ami a Bitfinex kriptotőzsde körül alakult ki. Nem meglepően a Tether tagadja a vádakat, de azóta sem indult egy átfogó vizsgálat, ami tisztázná a a Tether által állított tőke valódiságát.

Aztán kipattant a Mt. Gox ‘Bálna‘ vagyonkezelő esete, akik rendszeresen nagy mennyiségben dob a piacra Bitcoint, ami lefelé nyomja az árfolyamot. A vagyonkezelő állítja, nem értékesít többet, de ki tudja komolyan venni?

Közben a különböző Facebook csoportokban és Twitteren üzenetekben tudós és tudatlan személyek is próbálják megjövendölni, mikor éri el az árfolyam a mélypontot, hogy aztán következő héten, hónapban, évben rekordmagasságokba szálljon. Az egyik kedvenc John McAfee, aki már többször nyilatkozta, hogy bekapja a saját péniszét, ha a Bitcoin árfolyama nem éri el 2020-ban az 1 millió dollárt. Azonban ezeknek az előrejelzések és jóslatoknak nincs sok alapja, senki sem rendelkezik belső információval, mindenki csak ötletel, és rengeteg belső machináció folyik közben, amiről a legtöbb embernek fogalma sincs. Amikor Craig Wright egy Twitter üzenetével a mélybe tudja lökni az árfolyamot, az elég ijesztő, és ő csak egy játékos a sok közül.

Szóval hogyan lehetséges az 1 billió dolláros Bitcoin történet 2019-ben? Sehogy. Én csak ezt állítom, ahogy sokan mások is állították az elmúlt időszakban, ami mögött nem volt semmi valid érvelés. Ez a történet azonban még sem volt egy kidobott idő számodra, hiszen mennyi mindent kiemeltem, ami befolyásolja a Bitcoin múltbéli árfolyamát. Most te többet tudsz mint azok az emberek, akik az előrejelzéseket hirdetik vagy olvassák.

Don’t trust, verify. Zoomolj ki és hodl.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük