A domain név szolgáltató, a Namecheap már a Bitcoin Lightningot is elfogadja

A domain neveket menrdzselő óriás, a Namecheap lehetővé tette a platformján, hogy már Bitcoin Lightning-nal is fizetni lehessen a szolgáltatások után. De nem csak ebben úttörő a cég. Ő volt az első nagy domain regisztrációt kínáló vállalakozás, amely az ügyfeleinek lehetővé tette a Bitcoin elfogadást 2020-ban.

A hír úgy derült ki, hogy a Namecheap egyik követője a Twitteren kérte a vállalkozást, hogy vezessék be a Bitcoin Lightning szolgáltatást. Erre a tweetre a Namecheap CEO-ja, Richard Kirkendall válaszolt: “Már működik a dolog, a következő napokban elérhetővé teszük éles környezetben is.

Kirkendall azt is megosztotta a Twitteren, hogy már több mint 190 ezer fizetési tranzakciót bonyolítottak le Bitcoinban az egy évvel ezelőtti bevezetés óta.

Ezt a vállalat weboldalán így hirdetik. “Örömmel értesítünk róla, hogy már a Bitcoint is elfogadjuk fizetési eszközként a PayPal, Visa, Mastercard és American Express mellett.”
A vállalat a BTCpayserver platformjához integrálódott a Bitcoin elfogadása céljából pontosan egy évvel ezelőtt.

A Namecheap weboldala így reklámozza a Bitcoin fizetést. “A Bitcoin egy decentralizált P2P valuta, amely lehetővé teszi az azonnali fizetést. Fizess Bitcoinnal ha domain nevet, web hosting szolgáltatást, SSL tanúsítványt akarsz vásárolni a Namecheap oldalán.”
A Bitcoin adoptáció a Namecheap részéről egyértelműen beleillik a vállalat missziójába. “Innoválni és helyes válaszokat adni a veszélyekre és kihívásokra az online térben…Úttörő vállalkozásnak tartjuk magunkat az innováció és szabadság szempontjából.

A Namecheap elsőként lovagolja meg a trendet, mely szerint egyre több szoftvervállalat és tradicionális intézményi befektető lép be a Bitcoin piacra, és keresi a Bitcoint mint fizetési megoldást vagy közvetlen befektetés szempontjából, ugyanis egyre növekszik az igény a Bitcoin iránt.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 12. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo