A Stellar blokklánc platformot választotta az ukrán kormány

Az ukrán kormány a Stellar blokklánc hálózatot választotta ki mint platform, amelyen a saját központi banki digitális valutájukat (CBDC) építik meg.

A hétfői bejelentés szerint a az Ukrán Digitális Transzformáció Minisztériuma és a Stellar Development Foundation (SDF) írták alá a közös együttműködési megállapodást. Ennek alapján egy ‘virtuális eszköz ökoszisztémát és nemzeti digitális valutát” építenek Ukrajna számára.

Az Ukrán Nemzeti Bank már 2017 óta kutatja a CBDC bevezetésének a lehetőségét. A mostani Stellar partnerség lesz tehát az alapja a virtuális valuta fejlesztésének Oleksandr Bornyakov, a Digitális Transzformáció Minisztérium miniszterhelyettese szerint.

A minisztérium már dolgozik a jogi környezet megteremtésén a digitális valuta bevezetéséhez. Bízunk benne, hogy a Stellar Development Foundation-nal a kooperáció nagyban hozzájárul majd a virtuális eszközök szektorának fejlődéséhez és integrációjához a globális pénzügyi ökoszisztémában.

A Stellar kriptovalutát és non-profit szervezetet 2014-ben indította el a Ripple társalapító Jed McCaleb. Szintén friss hír a társasággal kapcsolatban, hogy egy német bank, a Bankhaus von der Heydt (BVDH) is őket választotta az euró alapú stabilcoinjuk kibocsátásához. A német szabályozó, a BaFIN már jóvá is hagyta nekik a tokenizált kötvények kibocsátását a Stellar platformon.

Már januárban indul a munka

A Stellar Development Foundation CEO-ja, Denelle Dixon szerint a partnerségük az ukrán kormánnyal és a többi szereplővel hivatalosan 2021. januárjában kezdi meg a munkát az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya digitalizálására.

Nagyon sok kormánnyal és intézménnyel tárgyalunk világszerte a CBDC eszközök kibocsátásáról. Nagyon fontos kiemelni, hogy ezek a szervezetek nem úgy vannak felépítve, hogy technológiai vállalatként működjenek. Emellett nagyon sok szereplővel és ügyféllel kell együttdolgozniuk és támogatni őket. Ezért kiemelten fontos a közintézmények és a privát vállalatok szoros együttműködése. A cél az, hogy a CDBC projekteket sikeresen meg lehessen valósítani,” foglalta össze Dixon egy sajtóközleményben.

Az Ukrán Nemzeti Bank megemlítette azt is, hogy a Stellar blokklánc privát verziója fontos szerepet játszott már az E-hrivnya pilot projektben is 2019-ben.

A Stellar konszenzusos mechanizmusa a digitális eszközök kibocsátóinak olyan egyedi képességeket kínál, amelyek nem lennének elérhetőek más publikus blokkláncon, magyarázza a Stellar COO-ja Jason Chlipala.

A Stellar konszenzusos mechanizmusa jól ki tudja szolgálni a központi bankokat. Megbízható partnerként a konszenzusos protokol fontos szerepet játszik a rendszer integritásában,” foglalta össze Chlipala.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük