A Tron alapítója 8 millió dollárt bukott a GameStop részvényeken, de nem válik meg tőlük

Justin Sun, a Tron alapítója 10 millió dollárért vásárolt GameStop részvényeket. A befektetés nem bizonyult túl jövedelmezőnek, 75%-ot estek a részvények. Sun mégis ragaszkodik a döntéséhez és igazi hodlerként nem válik meg a részvényektől.

Rossz volt az időzítés

A GameStop részvényei körül kialakult helyzetről már korábban beszámoltunk. Rengeteg befektető profitált a részvények árának hirtelen jött emelkedéséből, mivel 4 hét alatt 300%-ot ment fel az árfolyam. Sun végül január végén döntött úgy, hogy beszáll a buliba és vásárol a részvényekből. Nem kevesebbért, mint 10 millió dollárért vett GameStop részvényeket. Saját bevallása szerint ugyanis 1 millió dollár túl kis befektetés lett volna.

Pár nappal később Sun bejelentette, hogy befektet az AMC-be is 1 millió dollárt és ezüstöt is vásárol ugyanilyen összegben. Azonban a GameStop-hoz hasonlóan a Tron vezér ezeket a befektetéseket is rosszul időzítette, mert a részvények a vásárlást követően mind esni kezdtek. Ráadásul nem csak egy kisebb korrekcióról van szó, hanem Sun becslése alapján 75%-os veszteséggel kell számolnia. A Bloombergnek azt is elárulta, hogy a GameStop befektetése jelenleg mindössze 2 millió dollárt ér.

Nem a pénz a lényeg, vannak fontosabb dolgok is

A nagy veszteségek ellenére úgy tűnik, hogy Sun nem szándékozik megválni a GameStop részvényektől. Ugyanis véleménye szerint nem a pénz a legfontosabb dolog a világon, vannak más értékek is, amelyek ugyanúgy számítanak.

“Úgy gondolom, hogy tartani fogom. Még ha pénzt is vesztek a GME részvényekkel, még mindig úgy hiszem, hogy ez egy paradigmaváltás… A múltban mindannyian követtük a pénzügyi elemzők tanácsait, de most már az emberek saját döntéseket fognak hozni.”

Ez a gondolkodásmód sok kriptó fanatikusnak szimpatikus. Miután kiderült, hogy Sun mennyit bukott a részvényekkel, a Tron kriptovaluta az egyik legnépszerűbb téma lett Twitteren. Sőt, 54%-ot emelkedett a TRX árfolyama az elmúlt 1 hét során. Tehát valamilyen szinten Sun mégis profitált a veszteséges befektetéseiből.

Kapcsolódó:

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo