A Visa CEO-ja szerint a kriptovaluták beilleszthetőek a fizetési hálózatukba

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A globális pénzügyi szolgáltató óriás, a Visa már rátette az ujjait a kriptovalutákra. Van már tárcaszolgáltatóval és platformszolgáltatóval is partnersége. De együtt dolgoznak már a BlockFi-val és a Folddal is. A Crypto.com pedig már ki is adott egy Visa alapú debitkártyát. A Visa CEO-ja most azonban arról beszélt, hogy a kriptovaluták közvetlenül a Visa hálózatában is működhetnek majd.

A Visa első negyedéves tőzsdei jelentése után tartott hívásban Alfred Kelly kitért a kriptovalutákra is, és az általuk kínál lehetőségekre. Kiemelte, hogy a Visa az egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató az iparágban. Több mint 35 partnersége van különféle blokklánc platformokkal és tárcákkal.

Nagyon sok teret látunk arra, hogy egyedi értéket kínáljuk az ökoszisztémában,”magyarázta Kelly. “Úgy gondolom, hogy most olyan egyedi pozícióban vagyunk, ami által a kriptovalutákat biztonságosabbá, használhatóbbá és jobban elérhetővé tegyük a globális jelenlétünk, partnerségeink és a megbízható márkánk által.

Kelly úgy látja, hogy az iparág két nagy részre van szakadva. Van a Bitcoin és vannak a digitális aranynak további variánsai, amiket digitális eszközként lehet számon tartani. Egy teljesen más csoportba sorolja a stabilcoinokat és a fiat alapú coinokat, mint amilyenek a CDBC-k. A Visa meglátása, hogy a Bitcoin és társai számára a jövőben a legjobb út az lenne, hogy egyre több partnerségre építve a felhasználóknak lehetősége lenne könnyen kiszállni készpénzzel ezekből az eszközökből. Ehhez a Visa meg tudná teremteni a lehetőséget, hiszen több mint 70 millió kereskedővel állnak kapcsolatban világszerte.

Visa

A Visa a stabilcoinok szerepét is kiemelten fontosan gondolja

A stabilcoinok és a CDBC-kről pedig ezt gondolja. “Ezek olyan felemelkedő fizetési innovációk, amikben megvan a potenciál, hogy a globális kereskedésben is részt vegyenek, hasonlóan mint bármilyen más fiatvaluta. Mi azt gondoljuk a digitális valutákról, amik publikus blokkláncon futnak, hogy ugyanolyan hálózatok mint az RTP (real-time transport protocol) vagy az ACH (automated clearing house – automata elszámolóházak) hálózatok. Így a blokklánc hálózatok is könnyen beilleszthetőnk a hálózati stratégiánkba.”

Talán meg sem kell említenem, hogy azon a specifikus digitális valuták esetében, amik már elismert formái a értékcserének, nincs semmi ellenvetésünk, miért ne illeszthetnénk be a hálózatunkba, ami már több mint 160 valutát támogat globálisan.” Igaz, ezek mind fiatpénzek eddig.

A Visa korábban állította, hogy nem akarja semmiféle kedvezményezettként kezelni a kriptovalutákat, széleskörű támogatást adna nekik is. Érdekes lesz megtapasztalni, hogyan változik ez az eljárás, ha a stabilcoinok és a CBDC-k elfogadottsága növekszik a következő hónapokban és években.

Kövess minket Facebook, Instagram és Twitter oldalainkon, hogy mindenről percre pontosan értesülj.😉

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.