Három dolog, amit tudnod kell, mielőtt bitcoint vásárolsz

Az elmúlt időszakban kilőtt a bitcoin árfolyama, ami újra felkeltette a szélesebb befektetői réteg figyelmét is, feledtetve a korábbi lufi kipukkadását.

Múlt héten a bitcoin árfolyama 15 hónap után újra átlépte a 10.000 dolláros határt, és nagyon messze került a decemberi – januári 3.100 dolláros padlótól.

A mostani emelkedés nagyon szembetűnő, de a bitcoin vásárlás nem a remegő kezű emberek sportja. Nagyon fontos, hogy mielőtt a nehezen megkeresett pénzüket bitcoinba fektetnénk, minden információval rendelkezzünk, ami a bitcoin kereskedéshez kapcsolódik.

A bitcoin árfolyama nagyon ingadozó

A bitcoin árfolyama hullámvasútra hasonlítható a legjobban, mert a digitális valuta egy évtizeddel ezelőtti indulása óta mindig is nagy kilengéseket mutatott.

A múlt hét végén, június 21-én a BTC 5%-ot emelkedett, és elérte a 10.500 USA dollárt. 2017-ben a kriptovaluta szárnyalt, egészen 19.511 USA dollárig emelkedett, majd 2018-ban teljesen bezuhant, és elvesztette az értéke 74%-át.

Miért is ennyire volatilis a bitcoin árfolyama más befektetésekkel összehasonlítva? Az egyik oka ennek az ingadozásnak, hogy habár a BTC piaci értéke a 10 év alatt folyamatosan nőtt, más hagyományos eszközpiaci instrumentumokhoz képest még mindig nagyon alacsony. A kis méretű piacok mindig is nagyobb kitettséget rendelkeznek a piaci manipuláció és más külső piaci hatásokkal szemben. Ha pár kereskedő nagy mennyiségben ad el a digitális valutából, az rögtön nagy eséseket okoz az eszköz árában.

A Bitcoinnak mint instrumentumnak relatíve kicsi a likviditása más hagyományos eszközökkel összehasonlítva, ez az jelenti, hogy nem lehet olyan gyorsan és egyszerűen eladni vagy venni, mint mondjuk egy FTSE 100 részvényt. A kis likviditás súlyosbítja az árak fluktuációját.

A különféle szabályozások, piaci események, és más általános befektetői hangulat mind-mind befolyásolják a Bitcoint és árfolyamát.

A nagy ingadozás arra sarkall, hogy csak annyi pénzt fektessünk bele, amennyit nem sajnálunk, ha netán elveszítünk, ugyanis vásárlás spekulációs kereskedésnek tekinthető, és nagy a kockázata, hogy a befektetett pénzünket elbukjuk (bár ezzel magunknak mondunk ellent, de továbbra is tény: ha te nem látsz mást a Bitcoinban, mint spekuláns eszköz, akkor jobb, ha kiszámíthatóbb instrumentum után nézel, neked továbbra is jó lesz az OTP, arany stb.).

Hogyan tudsz 5 perc alatt bitcoint vásárolni? Próbáld ki a Safellóval. Itt egy útmutató a használatához!

A biztonság létkérdés

Ha bitcoint vásárolsz, nagyon fontos, hogy azok biztonságban legyenek. Ha ugyanis elveszted azokat, soha többé nem fogod visszakapni.

Nagyon sok kriptovaluta tőzsde tárolja a te nevedben a valutát. Ez egy kényelmes megoldás lehet, de egyben nagyon veszélyes is, ugyanis a kriptotőzsdék a hacker támadások leggyakoribb áldozatai, így jobb, ha a valamelyik offline vagy szoftveres digitális tárcában tárolod.

A tárcáknak is több formáját különböztetjük meg. A hardver alapú tárcák, mint a Tresor és a Ledger (itt egy útmutató róla kezdésnek) a legbiztonságosabbak, de egyben a legdrágábbak is. Ebben az esetben nem kell a számítógépeden megadni a privát kulcsodat, elég az eszközön beütni a PIN kódodat.

A szoftver alapú tárcáknak három formája terjedt el: mobil, asztali és online tárcák. Az asztali tárcák a számítógépedre letöltött alkalmazásban tárolják lokálisan a valutákat. A mobiltárcák az okostelefonodra letöltött applikációban mentik el a valutát, az online tárcák pedig web alapú megoldások. Az online tárcák számítanak a legkevésbé biztonságosnak, mert itt a privát kulcsodat a weboldal üzemeltetői tárolják helyetted, és nagyobb esély a visszaélésre. Ha ezt a megoldást választod, bizonyosodj meg róla, hogy a tárca tulajdonosa megbízható, és odafigyel a biztonsági standardokra.

Nem minden kriptotőzsde egyforma

Ha bitcoint szeretnél vásárolni, akkor ezt egy bitcoin váltón teheted meg. Nagyon sokfajta tőzsde létezik már, de ezek sok mindenben különböznek: ismertség, megbízhatóság, biztonságosság és kapcsolódó díjak.

Nagyon át kell gondolni, milyen tőzsdén akarunk kereskedni. Kerüljük azokat a tőzsdéket, amelyek a világ egy elrejtett részén vannak regisztrálva, és senki sem hallott még róluk, ugyanis ezek sokszor csalók, és csak a pénzedre utaznak.

A legismertebb kriptovaluta tőzsdék a Coinbase, Binance és Bittrex, a magyar brókerek közül megemlíthető a Coinmixed, Coincash és MrCoin. A három magyar tőzsde, illetve a BitcoinBázis is rendelkezik bitcoin automatákkal, ahol szintén lehet BTC-t vásárolni. Ezeken kívül vásárolhatsz bitcoin peer-to-peer alapú piachelyeken is, mint a LocalBitcoins, ahol a kereskedés feltételeiben az eladó és a vevő együtt állapodik meg.

Konklúzió

Bitcoint venni egy izgalmas és jövedelmező befektetés lehet, ha az eszed a helyén van. Bizonyosodj meg róla, hogy megbízható tőzsdén vásárolsz, a bitcoinjaidat biztonságosan tárolod, és nem fektetsz be, ha attól félsz, hogy elveszted a pénzedet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük