Hiába az Internet, krízishelyzetekben továbbra is nehéz a Bitcoint használni

Habár egyes országok próbálják a lakosságot a pénzügyi és a kommunikációs rendszertől elszigetelni, az intézkedések ellen tüntetők a bitcoin és más decentralizált technológiák felé fordulnak szerte a világon; sajnos nem sok sikerrel.

Hongkongban hat hónappal ezelőtt kezdődtek a tüntetések, amit a hongkongi kiadatási törvényjavaslat robbantott ki. A demonstráció során a tüntetők már megostromolták a parlamentet, bankrohamot kezdeményeztek és elkezdek kis számban bitcoint vásárolni. Egy anonimitást kérő tüntető azt mondta, hogy a nonprofit szervezetek, például a HKMap Live és a Hong Kong Free Press már elfogadnak bitcoin adományokat is.

A hongkongi tüntető azonban hozzátette azt is, hogy “bármilyen szolgáltató ügyfele is legyél, nincs internetkapcsolat a tiltakozások helyszínén.” A tiltakozók általában nem tudják azt, hogyan is használhatnák a bitcoin a megmozdulások idején. A bitcoint elsősorban külföldi adományok fogadására használják.

Habár sok tüntető használ Telegramot, mivel az alkalmazás lehetővé teszi a csevegést anélkül, hogy fel kellene fedni a felhasználók telefonszámait, a tüntetők azt mondták, hogy a mobilszolgáltatók csak korlátozott működést biztosítanak az eszközökön.

A közel-keleti tüntetésekhez hasonlóan a hongkongi források is azt hangsúlyozták ki, hogy a bitcoin és a hozzá kapcsolódó technológiák még nem állnak készen a kaotikus környezetben történő felhasználásra. A pénz még mindig az internetre támaszkodik. Elmondható továbbá az is, hogy a cenzúra ellenálló technológiát továbbra is sújtja a cenzúra.

Az emberek inkább külföldre utalják a pénzüket“, mondta egy kínai bitcoin felhasználó, akinek a családja Hongkongban él. “De ez bankból bankba történő utalás, például egy hongkongi számláról egy szingapúri számlára.”

Hozzátette azt is, hogy rendkívül nehéz az áruk és szolgáltatások beszerzése is, mivel a káosz miatt a hongkongi bankfiókok 19 százaléka bezárt a héten. Az online csevegést is korlátozták, hiszen így megakadályozhatják a tüntetők további szervezkedéseit.

Hongkong Legfelsőbb Bírósága októberben ideiglenesen megtiltotta az erőszakra buzdító illetve fenyegetést elősegítő információk közzétételét vagy terjesztését az internetes platformokon. Hétfőn pedig Kína betiltotta a Kuniao böngésző használatát, amely segítségével az állampolgárok eltudták érni a globális közösségi média felületeit.

Irán

A növekvő gázárak és a politikai korrupció miatt kirobbanó tüntetéseknek már állítólag 200 civil áldozata és több ezer sebesültje van. Az iráni kormány közel öt napra blokkolta a globális internet hozzáférést (a helyben üzemeltetett weboldalak és szolgáltatások továbbra is működnek), és az ország állampolgárainak csak csütörtök óta van ismét összeköttetése a külvilággal, de az is korlátozott.

Egy teheráni bitcoin tulajdonost letartóztattak, amiért a tüntetésen fotókat készített. A rendőrség átvizsgálta a telefonját, beleértve a csevegő programokat és a fényképeket is. Most már rutinos, így azonnal törli a többi bitcoin felhasználótól kapott Twitter üzeneteket.

Ő rendkívül szerencsés, hiszen egy privát szervere van külföldön, így azon keresztül legalább korlátozott internet hozzáféréssel rendelkezik. Annak ellenére, hogy bizonyos szintű kapcsolattal rendelkezik, azt mondta, hogy a bitcointárca és a különböző mobilalkalmazások, mint például a Telegram továbbra is blokkolva vannak. Az iráni embereknek különösen nehéz hozzáférni a külföldi szerverekhez, mert sok vállalat az amerikai szankcióktól való félelem miatt inkább letilt mindent. A Bitnodes szerint csupán hat bitcoin csomópont működik Iránban.

Egy olyan börtönben vagyunk, amelyet az Egyesült Államok és az iráni kormány építettek nekünk”, mondta. “A Blockstream bitcoin műholdas és mesh hálózati technológia semmire sem jó, ha egy óriási internetes sivatagban vagy. Ahol nincs fizikai kapcsolat, ott nem segítenek ezek a technológiák” tette hozzá.

Biztonságos és hozzáférhető kommunikációra van szükségünk”, mondta egy tiltakozó.

Libanon

Kedden a libanoni tüntetők elfoglalták a bejrúti Nejmeh teret és megakadályozták a parlament ülését.

A libanoni bitcoin kereskedés, amelyet elsősorban a WhatsApp, a Telegram és a Facebook segít, még működik. A kereskedést viszont akadályozza a készpénzhez való korlátozott hozzáférés. Egy hétig zárva tartottak a helyi bankok és pénzintézetek, ezen a héten ugyan kinyitottak, de 1000 dolláros kifizetési limitet határoztak meg.

Két héttel ezelőtt néhány bitcoin kereskedő észrevette, hogy hackerek csatlakoztak a mobiltelefonjukhoz és ellopták a kriptovalutáikat. A helyi társadalmi csoportokat aggodalommal töltötte el az eset és már bizalmatlanok a kereskedőfiókokkal kapcsolatban.

Hozzáférnek a WhatsApp és a Telegram fiókokhoz”, mondta az egyik áldozat. “Már nincs biztonságban a mobilod sem.”

Konklúzió

Mindhárom esetben a jelenlegi bitcoin-infrastruktúra elégtelennek bizonyult. Emellett kiderült az is, hogy egy átlag állampolgár nem tudja azt, hogy ilyen nehéz helyzetben hogyan is használjon bitcoint. A hongkongi polgárok továbbra is a hagyományos pénzügyi intézményekre támaszkodnak. Sok bitcoin felhasználó inkább mélyen hallgat és nem cselekszik. A szélesebb körű elfogadás jobb felhasználhatósághoz és adatvédelemhez vezetne.

Egy harmadik anonim iráni forrás, aki jelenleg külföldön tartózkodik, de a teheráni bitcoin közösséghez szorosan kapcsolódik, azt állította, hogy a helyieket megfenyegették, hogy jogi következményekkel kell számolniuk, amennyiben a szomszédoknak segítenek megkerülni az internetes cenzúrát.

Azok az embereknek, akiknek szervereik vannak Iránban, SMS-t kaptak, amelyben azt írták, hogy bármilyen VPN szolgáltatás tárolása, értékesítése vagy megosztása valamely szűrt weboldal eléréséhez (pl. Telegram) illegális.”

Az ilyen esetekben, a bitcoin lehet a leghasznosabb eszköz a vagyon tárolása illetve a külföldi pénzeszközök fogadása szempontjából. A helyben történő tranzakciók ugyanis kockázatosak. Az egyik libanoni bitcoin tulajdonost hackertámadás ért, de szerencsére megtakarításainak felét egy bitcoin hardvertárcán tárolja, így az legalább megmenekült.

“Úgy gondolom, hogy még mindig messze vagyunk a kriptovaluták általános elfogadásától Libanonban” – mondta Dany Moussa libanoni vállalkozó. “A libanoni emberek nem férnek hozzá a tőzsdékhez, a Libanoni Központi Bank által elfogadott korlátozások miatt.” A források szerint az internetes összeköttetés hiánya jelenti az egyik legnagyobb kihívást és mivel az emberek nagy része nem hacker vagy hálózati szakértő, így nem marad sok lehetőségük arra, hogy a kriptovaluták által kínált biztonságot válasszák.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük