Megmenekülhet a Purse, Roger Ver játszhatja Jézust?

  • 3
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Mégse zár be a Purse, miután derült égből szivárvány, potenciális felvásárlókkal tárgyalnak.

“Több fél is – beleértve ismert bitcoin szószólókat, magas volumenű felhasználókat és tőkeerős kriptovaluta vállalkozásokat – kapcsolatba léptek velünk és érdeklődésüket fejezték ki a purse.io felvásárlása kapcsán,” írta tegnap a cég ügyféltámogatási vezetője Eduardo Gomez egy hivatalos bejegyzésben. Hogy pontosan kikről van szó, arról nem írt. A bejegyzésben azt is közölték, hogy több megkeresést is kaptak, amiben új vezetőség alatt a munkájuk folytatásáról biztosították az alkalmazottakat.

Roger Ver, a Bitcoin Cash (BCH) vezető támogatója szintén megszólalt a Purse kapcsán, kijelentvén, “túlságosan fontos az ökoszisztéma számára, hogy hagyják eltűnni, szóval nem gondolom, hogy eltűnne. Sokat beszélek velük, szóval várjátok ki a friss Purse.io híreket.”

A Purse támogatja mind a Bitcoin (BTC), mind a BCH ügyleteket mert a “Bitcoin erőssége az értékőrző szerepében van, míg a Bitcoin Cash az alacsony díjú peer-to-peer utalásokra fókuszál.”

Ver egyike a Purse korai befektetőinek, mellette még invesztált a cégbe James Wo, a Huiyin Blockchain Venture kockázati tőketársaság alapítója, és Bobby Lee, a BTCC bitcoin tőzsde és a Ballet tárca alapítója.

A Purse múlt heti bejelentése óta a bezárásáról temérdek pozitív visszajelzést kaptak a közösségtől, ami a döntésük felülvizsgálatára késztette a vezetőségét.

“Ahogy folytatjuk a platform új tulajdonosi struktúrájának rendezését a ‘Shop and Earn’ funkció továbbra is működőképes lesz” – írja a Purse egy rövid bejegyzésben. Mellette újabb várható frissítéseket is bejelentettek.

Az oldal lényege, hogy segítségével akár 5%-os megtakarításokat is el lehet érni az Amazon megrendeléseken azzal, hogy az Amazon ajándékkártya tulajdonosok végrehajthatják a megrendelők nevében a termékvásárlásokat, amiért cserébe bitcoint vagy bitcoin cash-t kapnak.

Egy hete számoltunk be róla, hogy a szektor egyik legrégibb vállalkozása 6 év működés után bezárhatja kapuit. A bejelentéssel együtt felfüggesztették az új regisztrálók fogadását, a folyamatban lévő megbízások és lehívások végrehajtását pedig június 26-áig dolgozzák fel. Miután elterjedt a hír, több ismert kriptós személyiség is felszólalt a Purse érdekében.

A múlt heti döntés mögött valószínűsíthetően az Amazon új partnerpolitikája állhat, amely keretében brutálisan megvágták a közvetítőpartnerek juttatásait.

Kapcsolódó:

-VM-

Citizen of the world. Ms. Brightside. YNWA.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.