Miért olyan népszerű a Bitcoin az Y generáció körében?

Az Y nemzedék és a fiatalabb generációk egyre inkább a Bitcoin felé kacsingatnak. Egykor még az arany és a részvénypiac volt a sztár, most azonban fordult a kocka. De vajon mi változott?

Nem mondunk új dolgot azzal, hogy a koronavírus világjárvány bizony teljesen felforgatta életünket. Munkahelyek, gyárak, vállalatok egymás után mentek tönkre, ez pedig rendkívül mély sebet hagyott a világgazdaságban. 2020 elején még csak a távlatokból hallhattunk a vírusról, aztán néhány hónap múlva arra lettünk figyelmesek, hogy minden a feje tetejére állt. És ugyan sokan menekültek a kirptókba, hogy őszinték legyünk, a Bitcoin sem volt a legszerencsésebb helyzetben – legalább is egy darabig. Az viszont biztos, hogy míg a vállalatok egyáltalán nem tudtak fellélegezni, a Bitcoin elég hamar összekapta magát, és egymás után újabb és újabb árfolyamrekordokat döntött. Ugyan a koronavírus első hullámában valóban a pánik uralta a piacot, a második hullám adtával a csordaszellem a Bitcoinba való befektetés mellett tette le a voksát, így az árfolyam erőteljesen emelkedni kezdett.

Csipkedd magad: hamarosan a kriptobarát Y generáció veszi át az irányítást

A JPMorgan szerint az Y generáció bitcoin preferenciája az arannyal szemben jelenti a hosszútávú siker titkát. A jóslat pedig egyre jobban beteljesülni látszik.

Az intézményi befektetők érdeklődése rohamosan nő, és a legnagyobb vállalatok – köztük a Square, a Grayscal és a MicroStrategy is előszeretettel fektet kriptóba. És míg néhány évvel ezelőtt a PayPal fizetési óriás a kriptók egyik fő kritikusa volt, 2020-ban közölte, hogy a platformján már Bitcoint is vásárolhatnak felhasználói. Ez persze számos elemző szerint a kriptovaluta növekedésének egyik fő mozgatórugója lett, és még több intézményi befektetőt vonzott a piacra. Azon cégek pedig, melyek időben észrevették, hogy a konzervatív generáció tőkéje hamarosan az Y generáció kezébe fog kerülni, előbb-utóbb felültek a kriptók vonatára és alkalmazkodtak a változó valósághoz.

Egy nemrégiben készített felmérés alapján pedig már az is kiderült, hogy az 1981 és 1996 között született személyek nettó vagyonuk 1,84%-át a Grayscale Bitcoin Trust-nál fektetik be. Ebből kifolyólag elmondhatjuk, hogy a mai fialatok körében népszerűbb a Bitcoin, mint a Disney és Netflix. És már azon sem lepődnénk meg, ha néhány év múltán a gyermekek többsége kriptókról szóló meséket nézne. Mert miért ne?! Hisz a világ egyre jobban digitalizálódik, és a kriptobarát Y generáció alkotja a világ népességének egynegyedét. Továbbá tíz év múlva már az amerikai munkaerőpiacon az összes munkahely alkalmazottainak több mint 60%-át ezen generáció fogja kitenni.

Higgy vagy hagyd!

Míg a konzervatív befektetők az aranyat részesítik előnyben a fő megtakarítási eszközként, az Y generáció már a Bitcoint választja. Valójában viszont sokkal több közös van a két eszközben, mint gondolnánk. Mindkét eszköz kibocsátása korlátozott, az idő múlásával pedig egyre nehezebb őket bányászni. Mindemellett mindkét eszköz árfolyamát a kereslet alakítja. Az egyik nagy különbség azonban az, hogy a Bitcoinban bizony hinni kell. A félelem foka és a bizalom hiánya pedig generációk szerint változik. Az Y generáció merészsége és a kirptovaluták felé való nyitottsága pedig egyáltalán nem meglepő, hisz ez a nemzedék már a blokklánc megjelenésekor született, a digitális világban nőtt fel.

Ha már a Bitcoin népszerűségéről van szó, ne feledkezzünk meg a DeFi-ről se, mely lehetővé teszi a Bitcoin tokenizálásának lehetőségét, melynek segítségével a BTC-t egy másik blokkláncon tudjuk használni. És hogy ez miért is jó? A tokenizálás során a világi termékek, áruk, információk, de akár személyazonosságunk is egy saját „alteregót” kap egy kriptográfiai token formájában a blokkláncon. Ezt a fajta lehetőséget pedig sokan előszerettel ki is használják (lásd: focicsapatok tokenizálása), hiszen segítségével sokkal könnyebben lehet részesülni a társadalmi-gazdasági vagyonból. Cool, right?

Mindenesetre, a Bitcoin egy elég szép jövőnek néz elébe, hisz 30 éven belül az Y generáció fogja örökölni a világ vagyonát. Addig is, a kirptohívőknek még elég sok kihívással, szabályozással, jogi kérdéssel kell szembe nézniük, viszont egy valami biztos: a kemény munka bizony meghozza a gyümölcsét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük