Míg Do Kwon szökésben van, addig a SEC intézkedik sorsáról

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) vádat emelt a bedőlt Terraform Labs és vezérigazgatója, Do Kwon ellen. A hatóság szerint a szingapúri cég „egy több milliárd dolláros értékpapír-csalás megrendezéséért” felelős.

A vádak szerint a Terraform Labs és Do Kwon „dollármilliárdokat zsebelt be a befektetőktől, sokszor be nem jegyzett tranzakciókon keresztül”. A Terra Luna egyébként 2018 áprilisában kezdte meg működését, 2022 májusában azonban felmondta a szolgálatot, miután a TerraUSD (UST) stabilcoin elvesztette kötését a dollárhoz, ami magával rántotta az ökoszisztémát és az abban bízó befektetőket. Do Kwon azóta szökésben van, jelenlegi tartózkodási helye egyelőre ismeretlen, de a dél-koreai hatóságok szerint a férfi Szerbiában bujkál.

Kapcsolódó: Terra Luna: mi a helyzet most?

A SEC megemlítette a kriptovaluta alapú derivatívakat is, állításuk szerint ugyanis a vállalat a szóban forgó eszközöket használta arra, hogy több befektetőt édesgessen magához. Az UST-t továbbá 20%-os hozamot termelő stabilcoinként reklámozták, ám stabilitásával kapcsolatban is „félrevezették a befektetőket.”

„Csalással vádoljuk őket, mivel a bizalom kiépítése érdekében hamis és félrevezető állításokat ismételgettek, mielőtt pusztító veszteségeket okoztak a befektetőknek” – nyilatkozta Gary Gensler, a SEC elnöke. Hozzátette, hogy az ügy rámutatott arra, hogy az „egyes kriptovállalatok milyen messzire képesek elmenni, hogy ne kelljen betartaniuk az értékpapír törvényeket”.

A SEC továbbra is kitart amellett, hogy egyes kriptoeszközök értékpapírnak számítanak, hivatalosan és jogilag azonban még nem minősítették őket (vagy legalábbis többségüket) be nem jegyzett értékpapírnak. A vállalat és Kwon ellen felsorakoztatott vádakat, miszerint megsértették az értékpapír törvényeket és csalást követtek el, a manhattani szövetségi bíróságon nyújtották be.

Kapcsolódó cikkeink: 

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo