Novogratz: “A bitcoin megdönti rekordértékét 2019-ben”

Mike Novogratz, a Galaxy Digital kriptobefektetési vállalat CEO-ja, újra megosztotta előrejelzéseit a bitcoinnal kapcsolatban: a bitcoin nemcsak, hogy ki fog törni a 2018-as pangásából, de 2019-ben értéke 20 000$ felé fog emelkedni, főként az emelkedő intézményi befektetéseknek köszönhetően.

A korábbi Goldman Sachs befektetési bankár úgy gondolja, hogy a pénzügyi intézmények egyre jobban fognak félni attól, hogy valami nagyból maradnak majd ki, ha nem fektetnek bele a bitcoinba: ez pedig egyre magasabbra fogja feltolni a bitcoin értékét, ahogy egyre szélesebb körben lesz elfogadott.

“Ha a bitcoin áttöri a 6 800$-as határt, akkor az év végére meglehet a 8 800$, sőt a 9 000$ is” mondta Novogratz a Financial News-nak.

“2019 első negyedének végére pedig a 10 000$ is meglesz. Utána pedig folyamatosan új rekordok születhetnek – 20 000$ vagy akár még több is.”

A 2018-as év sok kriptovaluta számára fatálisan végződött, amit csak erősített egy jelentős zuhanás, amiből a piac nem igazán tudott teljesen felállni azóta sem. Ez kicsit le is hűtötte a bitcoint, aminek a leghevesebb időszakban, 2017 decemberében majdnem $20,000 volt az értéke.

Az utóbbi időben megfigyelhető hanyatlás ellenére a bizalom egyre jobban növekszik az egész piacon, főleg miután a Harvard, a Yale és a Stanford is bejelentette, hogy a több milliárdos alapítványaik már befektettek a kriptóba. És akkor már persze a többi nagy név sem akart kimaradni, így a University of North Carolina, az MIT és a Dartmouth is követte a példájukat. Ezeknek az alapítványoknak az összesített értéke a 108 milliárd dollárt is meghaladja.

És ha ezt még kevésnek is tartanánk, az elemzők szerint ez minden valószínűséggel láncreakciót fog elindítani más nagynevű intézményi befektetők irányába (pl. a nyugdíjalapok lehetnek a következők).

És mivel a Wall Street és a többi hagyományos pénzügyi óriásvállalat általában követik egymás példáját, Mike Novogratz és számos más szakértő is úgy gondolja, hogy nem az a kérdés, hogy ez a nyájszellem elkezdődik-e, szimplán az, hogy mikor.

És bár a kriptoközösség mindig büszkélkedik a decentralizált mivoltjával, de Novogratz szerint bizonyos szabályozások kifejezetten jót tennének a piacnak.

Ő ugyanis úgy gondolja, hogy a szabályozások feljebb tolnák az árakat, ahogy egyre kevesebb lenne az átverés.

Korábban írtunk róla, hogy a BlackRock (a világ legnagyobb vagyonkezelője) is elkezdte kihasználni a kriptó által nyújtott lehetőségeket, de arra is felhívta a figyelmet, hogy nem fognak saját ETF-et indítani, addig amíg a piac nem lesz teljesen törvényes, mondta a BlackRock CEO-ja, Larry Fink.

“Előbb-utóbb úgyis a kormányoknak kell majd támogatnia a technológiát. Ez pedig addig nem fog megtörténni, amíg nem értik pontosan, hogy hova is kerül a pénzük” mondta Fink.

A mostani medvepiac ellenére Novogratz biztos abban, hogy hosszú távon a kripto elképesztő eredményeket fog produkálni.

Szerinte a legnagyobb ösztönzés most abból fog jönni, hogy a legnagyobb intézményi befektetők, mint például a Goldman Sachs és az ICE (Intercontinental Exchange Inc., ami a new york-i tőzsde tulajdonosa), elkezdtek egy olyan pénzügyi keretrendszert kialakítani, ami segíteni fogja a kripto széleskörű elfogadását.

Novogratz szeptemberben a CNBC-nek adott interjújában még ezt tette hozzá:

“Jelenleg egyre több intézmény kezdi kialakítani azokat a szükséges infrastruktúrákat, amik azért kellenek, hogy a befektetők könnyebben tudjanak nekilátni a befektetéshez. 3-6 hónapon belül már mindenkinek szabad lesz az út a kriptókhoz.”

Ti mit gondoltok: igaza lehet Novogratznak?

Kövess minket Facebookon és Instagrammon.

Van egy sztorid? Oszd meg velünk és megírjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük