Október közepén indul a Filecoin mainnet DeFi Bridge támogatással

Egy nemrégen megjelent blogbejegyzésben a Filecoin (FIL) csapata október 15-ét jelölte meg mint dátumot, amikor elindul a főhálózatuk.

A Filecoin azzal a vízióval jött létre, hogy az emberiség számára egy decentralizált adattároló hálózatot hozzanak létre, ahol minden értékes információ rendelkezésre áll majd, amit senki sem vehet el.

Ugyanebben a bejegyzésben azt is megosztották, hogy a Consensys Codefi támogatja a projektet, és egy DeFi hidat is létrehoz, amely vélhetően felgyorsítja majd a fájlmegosztó hálózat elterjedését két módon is.

Először is a Filecoin Storage piaca lehetővé teszi a felhasználóknak, akik hosting szolgáltatást igényelnek, hogy a legjobb áron kapják meg a tárolási szolgáltatást a legjobb hírű bányászoktól.

Másodszor a DeFi Bridge elég likviditást hoz a piacra a FIL hitelezéséhez és kölcsönvételéhez az Ethereum hatalmas DeFi piacán. Ez valószínűleg biztosítja majd a coinok megfelelő és likvid kínálatát, amely felhasználható lesz majd a Filecoin hálózaton.

A Codefit a Consensys indította el, és az Ethereum hálózaton fut. A Codefi eszközöket és szolgáltatásokat kínál bárki számára, aki blokklánc alapú pénzügyi szolgáltatásokat akar létrehozni az Ethereum hálózaton.

Filecoin

Mit is ad a Filecoin DeFi Bridge?

Emellett a Defi Bridge-nek köszönhetően a Filecoin össze lesz kapcsolva a népszerű Ethereum DeFi pénzügyi rendszerrel is. A bridge (híd) lehetővé teszi, hogy a FIL digitális eszközt átkonvertálják ERC20 tokenné a Ren Protocol használatával. Ha egyszer elérhető a FIL az Ethereum hálózaton, akkor a FIL hodlereknek és bányászoknak meg lesz az a képessége, hogy ezeket a tokeneket fedezetként nyújtsák különféle DeFi platformokon. Ezzel együtt megnyílik az Ethereum DeFi jelentős likviditása és gazdasági aktivitása a Filecoin ökoszisztéma részére is.

Az Ethereum natív DeFi felhasználók, akik érdekeltek a becsomagolt Filecoin-ok kereskedésében, pedig továbbnövelik a hálózat fejlődését. A Codefi alapú platform használatával ETH alapú eszközöket tehetnek be mint fedezet. Ezáltal kölcsönözhetnek becsomagolt FIL-t, ezt átkonvertálhatják natív FIL-re, amiért cserébe adatokat tárolhatnak vagy különféle interakciókat kezdeményezhetnek a hálózaton.

A FIL token listázását már több tier 1 kriptotőzsde is bejelentette, köztük az OKEx is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük