Egy YouTuber elmondta véleményét Ian Balina hackesetéről, erre perrel fenyegette meg

Sokan kedvelik, legalább ugyanannyian utálják Ian Balinát, aki kétségtelenül az egyik legnagyobb influenszer (és ICO shiller) a kriptoközösségben.

Ugyan mostanában már nem annyira aktív mint tesszük a 2017-es bikapiac csúcsán vagy 2018 első felében a sok semmit sem érő ICO projektjével, de továbbra is több mint 145,000 Twitter követőt és 115,000 Youtube feliratkozót számol. 2017-ben gyakran feltűnt a mainstream médiacsatornákon is, mint CNBC és Forbes, ahol a kriptók ármozgásairól ‘szakértett’ (könnyű okosnak lenni mikor minden zöldben mozog).

Balina influenszerként, befektetőként és vállalkozóként milliókat kalapozott össze és csak remélni lehet, hogy nem CSAK a követőinek kárára.

Állítólagos hackeset 2018 áprilisában és az azt követő furcsaságok

Balina egy megosztó személyiség és sokan vádolják azzal, hogy noname fizetős ICO projektekkel szórta teli a csatornáját 2017-ben, amelynek hatására rengeteg követője bukott tetemes befektetéseket. Befolyását arra használta, hogy tőzsdei partnerségeket szerezzen a tokenkibocsátóknak, és cserébe a listázásért meghirdette a tőzsdéket is a csatornáján.

Végül állítólag összeállt a KuCoinnal, amit később a tőzsde megcáfolt és kijelentették, eszük ágában sincs listázni a Balina által hirdetett projekteket.

Balina elmondása szerint ICO befektetési portfólióját 50 000 dollárról 5 millió dollárra tudta növelni 2017 március és 2018 január között, amiről előszeretettel készített képernyőképeket és osztotta meg követőivel. Aztán 2018 áprilisában nála is beütött a ménkű és állítólagosan élő stream közben hackelték meg 2.5 millió dollár értékű ERC20 tokent ellopva tőle.

Sokan szerint a hack megrendezett volt mivel nem mutatott egyetlen bizonyítékot sem a hack megtörténtére és csupán azért tette, hogy így kerülje el az Egyesült Államokban a nyereségadó megfizetését. Balina elmondása szerint a privát kulcsait a felhőn tárolta az Evernote alkalmazáson és így tudták ellopni a tokenjeit. Egyesek szerint ez hihetetlenül meggondolatlan lépés volt a részéről és azonnal kétségbe vonták, hogy egy ICO-kat tokengazdasági, stratégiai szakértelmével támogató személy hogyan lehetett ennyire elővigyázatlan.

Ian Balina beperelte a YouTubert rágalmazásért

Március 30-án a szintén népszerűnek számító SunnyDecree YouTuber kirakott egy videót arról, hogy Balina ügyvédjei azzal fenyegetik, hogy beperlik rágalmazásért amiért a múlt évben kirakott egy videót Balina hackesetére reagálva (lásd fenti videót).

A videóban azt boncolgatta, hogy Balinának nem származna semmi haszna abból, hogy megrendezze a saját hackjét mert az adóját így is úgy is be kell fizetnie. Azt is hozzátette a videóban, hogy buta dolog volt Balinától, hogy a privát kulcsait a felhőn tárolja ahelyett, hogy vásárolt volna egy hidegtárcát. Majd a videóban pár rendellenességre is felhívta a figyelmet, mint például egy tweetre, amit Balina a hack után azonnal törölt.

A szóban forgó tweetben Balina arra kérte a követőit, hogy lépjenek kapcsolatba a KuCoin tőzsdével, hogy megakadályozható legyen a meghackelt tokenjeinek eladása, de kiderült, Balina lopott tokenjeit nem is utalták át a tőzsdére.

A március 30-ai videóban (alul) SunnyDecree azt állítja, Balina ügyvédei kapcsolatba léptek vele és perrel fenyegették meg. Az iroda szerint SunnyDecree szándékosan hamis, rágalmazó és lejárató videótartalmat publikált Balinára nézve.

SunnyDecree a CCN oldalnak is kifejtette véleményét Balina machinációiról.

Szerinte Balina csak a 2019-es nagy visszatérésre készül miután 2018-ra kegyvesztetté vált. SunnyDecree szerint egyben Balina ügyvédekkel akarja eltünteti a számára kényelmetlen és lejárató harmadik fél online tartalmakat (hasonlót a Bitcoin Bázis is kapott a Firstcoin magyar tulajdonosaitól akik több mint 98 millió dollárt loptak ki befektetők zsebeiből), különösen ami a hackesetére és a körülötte kialakult ellentmondásosságot illeti. Balina így akar ráijeszteni a hasonló tartalmak megosztóira. Elmondása szerint mikor megkapta az ügyvédi felszólítást, akkor közel állt hozzá, hogy törölje:

“Amikor megkaptam, bepánikoltam és közel álltam ahhoz hogy csak töröljem a videót… A következő bikamenet alatt sokan akarják újra elkezdeni és szerintem ő is csak ‘frissen’ akarja kezdeni a rossz hírneve nélkül, de ez csak az én véleményem.”

SunnyDecree azt is hozzátette, hogy az Ian Balinás videója továbbra is magasan rangsorol a keresőkben és ezért is prioritás Balinának, hogy minél gyorsabban eltüntesse azt.

“Ez rossz hír számára. Ha újra shillelni akarja a szemeteit és sok előértékesítésbe akar bekerülni majd a követőire rátukmálni azt – az sokkal nehezebb lesz, ha egy magamfajta kihívja.”

SunnyDecree megjegyezte, a KingCryptical nevű YouTubert szintén megfenyegették Balina ügyvédei. Balina megerősítette az ügyvédei munkáját, de ő elmondása szerint csak a nevét akarja tisztázni:

“A kriptopénz szektor az egyik legbefogadóbb tér aminek részese lehetek. A csapatom abban hisz, hogy a legjobb mód a legmagasabb ÉPÜLET felhúzására a városban, ha felépíted a legmagasabb épületet és nem az, hogy lerombolod másokét körülötted. Néhány rossz alma úgy próbálja felépíteni a nevét, hogy másokét mint az enyémet is porba döntik hazugságokkal, rágalmazással és becsületsértéssel. A csapatunk szembe száll az ilyen egyénekkel jogi akciók és tények útján.”

Mi itt a Bitcoin Bázisnál csak annyit fűznénk hozzá, csak rá kell nézni a két YouTuber prezentációs stílusára és hamar lejön, hol rejlik az igazság. Senkinek sincs szüksége shiller hirdetőkre a szektorban, mert annak mint tudjuk, csak sírás lesz a vége, ahogy 2018-as év leghosszabb medvepiaca is bizonyítja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük