A bitcoinnak ott kell lennie a portfóliókban, üzeni a New York-i tőzsde egykori elnöke

A New York-i tőzsde egykori elnöke, Thomas Farley nemrégiben megerősítette: a Bitcoin “megbízható, ellenáll a cenzúrának, s mindig csak 21 millió darab lesz belőle, ezért mindenkinek a portfóliója részét kell képeznie”.

“Amikor a Bitcoin 60 000 dollárt ért, sok intézmény azt mondta: fiam, mi is szeretnénk befektetni” – folytatta Farley, majd hozzátette, hogy ezen befektetők óvatosak voltak, s megvárták, míg a BTC 17 000 dollárra esett.

Amikor a kriptovaluta volatilitásáról kérdezték, a bankár szerint “mindez néhány igazán okos bitcoin bálna miatt történik, akik már 10 éve a fedélzeten vannak; majd néhány intézmény is beszáll, és az árfolyam 40%-ot emelkedik. De ez nem jelenti azt, hogy további 40% emelkedés várható.”

Mindenesetre Farley szerint “van egy pillanat, amikor sokan visszavonulnak”, ám fontos hozzátenni, hogy ennek ellenére a bitcoin hamarosan “a portfóliók része lesz, olyan, mint egy nyugdíjalap.” Azt továbbá aláírta, hogy a kriptovaluta ugyan “értéktároló, de árfolyama rengeteg ingadozással jár, és a ‘holdon landolás’ veszélyes is lehet”.

A férfi, miután alaposan kifejtette a Bitcoin iránti elkötelezettségét, kijelentette, hogy szerinte az Ethereum “egy külön osztályba tartozik. Aztán ott vannak a stablecoinok. De ezeken kívül az összes coin olyan, mint egy spekulatív részvény: lehet, hogy nyersz, de lehet, hogy az összes pénzed elveszíted”.

A Blackrock egykori vezetője és tanácsadója, Edward Dowd hasonló álláspontot képvisel, és a kriptopiacot ért visszaesés ellenére hiszi, hogy a bitcoin minden ember portfóliójának a része lesz. Sőt, egy mexikói milliárdos likvid portfóliója 60%-át bitcoinban tartja. Szeretnek kockázatot vállalni, vagy csak tudnak valamit?!

Kapcsolódó cikkeink: